Közép-európai keresztény találkozó

2016. július 07., csütörtök, Budapest

Közép-európai keresztény találkozót tartanak július 7. és 10. között Budapesten. A Föld sója elnevezésű ökumenikus találkozóra, amelyet idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervez, eddig több mint háromezren regisztráltak.

A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Fabiny Tamás, az MEE külügyi kapcsolatokért is felelős vezetője kiemelte: a találkozó célja, hogy az egyház kilépjen a templom falai közül, és megmutassa magát szekuláris közegben is.

A megnyitó istentiszteleten Gáncs Péter, az MEE elnök-püspöke hirdet igét. Kiemelt program lesz július 9-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Heinrich Bedford-Strohm bajor püspök pódiumbeszélgetése a reformáció és az egyházak európai jövőjéről. Fabiny Tamás hozzátette: a három-négy évente megrendezett találkozó 25 éves múltra tekint vissza, első alkalommal 1991-ben, a „végnapjait élő NDK-ban" rendezték meg, Magyarország pedig először ad otthont a programnak.

A találkozón eredetileg résztvevő hat országhoz – Lengyelország, Németország, Csehország, Magyarország, Ausztria és Szlovákia – az évek során más, nem csak közép-európai országok csatlakoztak, az idei találkozóra például regisztráltak Vietnamból, Svédországból és az Egyesült Államokból is.

A programok fő helyszíne a Tüskecsarnok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara, illetve a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) kápolnája lesz.

Református vonatkozások

A Kálvin-téri templom felújított hangszere is részese a csütörtök délután orgonatúrának, melyhez regisztráció nélkül is lehet csatlakozni. A túra 14.00-kor indul a Kálvin térről Homolya Dávid vezetésével.

Pénteken Bogárdi Szabó István püspök tart bibliatanulmányt a résztvevőknek, délután fél ötkor a felvidéki református Szádelői Remény zenekar lép fel a találkozó ifjúsági sátorában.

Pénteken este 19.30-tól 21.30-ig párhuzamosan számos kórus és orgonista ad koncertet Budapest több pontján, közöttük négy református templomban.
• Kálvin tér: Bachtól a gospelig, vonósok és kórusok Európa több országából
• Szilágyi Dezső tér: az Oroszlányi Énekkar (H) Chor Ekumeniczny z Karpacza (PL) Tranoscius (CZ)
• Fasor: Kaposvár (H) Hoffnung, Velky Krtis (SK) Klaus Natho (D)
• Pozsonyi út: Campanello (H) Gemeindechor der KG in Senica (SK) Nsango Malamu (CZ)

Vasárnap délelőtt tíztől ökumenikus úrvacsorás istentiszteletet, este hattól pedig orgonazenés istentiszeletet tartanak a Kálvin téren. 

Részletek: foldsojatalalkozo.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.