Sóvá lenni

2016. július 08., péntek

Csütörtök este vette kezdetét a Föld sója Közép-európai Keresztény Találkozó, melynek ebben az évben Budapest ad otthont.

A Föld sója ökumenikus találkozó immár 10. alkalommal kerül megrendezésre, idén a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében, akik mellett több társzervező, köztük a Magyarországi Református Egyház is, segítette a programok létrejöttét.

Ti vagytok a föld sója”

A találkozó nyitóistentiszteletére a 11. kerületi Tüskecsarnokban került sor, ahol Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdette az igét Máté evangéliuma 5. részének 13. verse alapján.

 „Sokan emlegették úgy ezt a találkozót, mint a „só találkozó”, de sokkal többről van itt szó, mint egy fűszerről - kezdte igehirdetését Gáncs Péter - A találkozó igazi főszereplője nem a só, hanem az a Jézus Krisztus, aki teremtő szavával sónak nevezi egykori és mai tanítványait.” Hozzátette azt is, hogy a résztvevők azért gyűltek össze Közép-Európa különböző országaiból és egyházaiból, hogy együtt, felfrissülve találhassák meg Krisztust.

Mint mondta, egyedül Jézus szavára kell figyelni, aki nem egy jókívánságot formál meg, de nem is egy kemény parancsot, amit muszáj teljesíteni. Ő azt mondja, a föld sójává teremt: Olyan, mint a teremtés hajnalán a „legyen világosság”, melynek nyomán valóban világosság lett.

„»Ti vagytok a föld sója« - ez nem kívánság, nem feladat, nem parancs, hanem ajándék és küldetés, amit betölthetünk, megérthetünk ebben a néhány napban” – folytatta, majd kiemelte, hogy amit Jézustól kaptunk és kapunk, azt adhatjuk tovább a környezetünknek.

„Úgy szeretném látni ezt a csarnokot, mint egy sótartót, ahová a mi Urunk gyűjtött minket össze, hogy felfrissíthessen és megtölthessen ajándékaival, amiket szétszórhatunk a világban” – emelte ki az evangélikus püspök. Szerinte ilyen módon tölthetjük be a tanítványi küldetésünket, új ízeket közvetítve az emberek életébe és a romlást megakadályozva, hiszen a só egyik küldetése is az, hogy konzervál.

Megmutatta a wittenbergi templom tornyának miniatűr, kerámia mását, mely valójában egy működő sószóró volt, majd rámutatott, hogy küldetésünk nem a „Jézusi íz” tárolása, sokkal inkább szétszórása és megosztása azokkal, akik még nem ismerik. „Ez a találkozó egyszerűsítve arról szó, hogy sótartóból sószóróvá váljunk” – hangsúlyozta, azonban elmondta, hogy ehhez a küldetéshez hozzá tartozik a templomok biztonságot nyújtó fedezékeiből való kilépés és nyitottság is.

A találkozó lényegét abban látta, hogy a jelenlevőknek lehetősége nyílik tovább vinni az üzenetet, melyhez segítségül a szervezők szeretnék megtölteni élettel a rendezvény minden napját, hogy a résztvevők együtt nyerhessék vissza a közös küldetés gazdag ízét.

Elveszített küldetés

Gáncs Péter arra is kitért, a kémiában nem fordulhat elő, hogy a só ízét veszíti, mert akkor már nem is só, csak salakanyag, amiről Jézus is kijelenti, hogy egyedül a kidobásra alkalmas. Valószínűleg Jézus ezzel a hasonlattal azokra a sótartalmú kövekre utalt, melyeken annak idején kenyereket sütöttek. Ezek a kövek egy idő után elveszítették sótartalmukat és kiégtek, ezért kiszórták őket az utakra.

„Kiégtek – ismételte a püspök – Ránk is, és mindenkire jellemző ez a kiégés, aki emberekkel foglalkozik, segíteni, adni próbál és közben nem figyel arra hogy saját magának is felfrissülésre van szükség” – figyelmezettet az elnök-püspök, de hangsúlyozta azt is, hogy napjainkban úgy tűnik, az egész európai keresztyénséget ez a kiégés fenyegeti.

„Sokan emlegetik, hogy olyan korban élünk, amiben az emberek nagy része túl van a keresztyénségen és elege van az egyház hivatalos szolgáiból” – fogalmazott, de hozzátette, szívesebben hallgat a húsvét hajnalán, a nyitott sírnál megszólaló, vigasztaló angyali szóra, mely szerint a föltámadott mindig előttünk jár: ma is vissza tudja adni elveszített hitünket, reménységünket, küldetéstudatunkat, ahogy megtette az emmausi tanítványokkal, a kétkedő Tamással vagy a kiégett Péterrel, aki háromszor tagadta meg.

„Mi is esélyt kapunk ebben a három napban, hogy megújulunk és végül az Úr szimbolikusan kezébe veszi ezt a csarnokot és szétszór minket Közép-Európa különböző tájaira, hogy ez a sok tekintetben ízét veszített föld rajtunk keresztül kapjon új zamatot Jézus Krisztusban” – zárta gondolatait Gáncs Péter.

Az nyitóistentisztelet úrvacsorával zárult, melyen közösen vettek részt az Erdélyből, Lengyelországból, Szlovákiából, Németországból, Csehországból, Romániából, Ausztriából, Ukrajnából, Finnországból, Oroszországból, Fehéroroszországból, Amerikából és Magyarországról érkezők. Az alkamon a Magyar Református Egyház lelkipásztorai is szolgáltak.

A Föld sója-találkozó először 1991-ben, Görlitzben került megrendezésre, a rendszerváltoztatás utáni egymás felé nyitás és megbékélés jegyében. Az ökumenikus rendezvény minden alkalommal más témát kap, a programokat és előadásokat ebben az évben a reformáció folyamata köré szervezték. Az idei, július 7-10-ig tartó találkozó mottója: „Ti vagytok a föld sója.” (Mt 5,13).

Farkas Zsuzsanna, fotó: Asszonyi Eszter

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.