Hitvallásos felelősség

2016. július 13., szerda

A presbiterek egyházközségben és Kárpát-medencében vállalt felelősségéről, a reformáció történelmi gyökereiről, valamint a protestáns történelmi modellekről is szó volt a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) 20. nemzetközi konferenciáján.

A konferenciát Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban rendeztek július 1. és 3. között. A háromnapos rendezvényre a magyarországi, és a határon túli magyar ajkú református gyülekezetek presbitereit várták szerte a Kárpát-medencéből.

A MRPSZ hagyományos éves rendezvényein túl kétévente tart Kárpát-medencei konferenciát. A mostani témája a református presbiterek hitvallásos felelőssége volt, melyet a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, királyhágómelléki, erdélyi és délvidéki vendégek előadások és fórumbeszélgetések formájában dolgoztak fel.

A pénteki nyitó napon a reformáció történelmi gyökereiről, a református hit és a művészetek kapcsolatáról volt szó, másnap pedig a presbiterek szolgálata került középpontba. A résztvevők többek között arról hallhattak, hogy a presbitereknek milyen szerepük van a gyülekezetek református jellegének kialakításában, a kálvini etika érvényesítésében, az egyházközség gazdasági ügyeiben, és a misszióban.

Az előadók között volt Buzogány Dezső, a Kolozsvári Hittudományi Egyetem professzora, Békési Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Márkus Mihály nyugalmazott püspök, Tóth János területi szervezeti elnök, Békefy Lajos lelkipásztor, a Presbiter főszerkesztője, Viczián Miklós mérnök, a MRPSZ missziói elnöke és Szabó Dániel, a szervezet külügyi tanácsosa.

Szilágyi Sándor, a MRPSZ ügyvezető elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a téma aktualitását a jövő évi presbiteri tisztújítás adta. Arra szerettek volna rávilágítani, hogy a presbiteri tisztség a felelősség mellett örömökkel is jár, és hogy a presbiterek szolgálatukkal jelentős szerepet vállalnak a gyülekezet fejlődésében.

„Nagyon fontos, hogy tiszta, református hitet hirdessünk, és a Kálvini örökségnek megfelelően végezzük szolgálatunkat. Az Isten megváltása iránti hála kell, hogy késztessen bennünket, presbitereket arra, hogy munkálkodjunk a gyülekezetekben, szaporítsuk az üdvözülők számát, és az egyházközség létszámát még akkor is, ha rengeteg ellenszél van” – fejtette ki.

Az elnök szerint a konferencia a Kárpát-medencei egységet is hivatott erősíteni. A presbiteri szövetségek 2014-ben kötött megállapodásának értelmében kölcsönösen részt vesznek egymás konferenciáin, egyeztetnek a presbiterképzésről, és egy egységes látást igyekeznek kialakítani az egyház és a gyülekezetek jövőjéről.

Az esemény ünnepi istentisztelettel zárult az avasi református templomban, ahol Csomós József hirdetett igét. A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében az apostolok cselekedeteiről írott könyv 13. rézének 15. versét idézte: „Ha van valami bátorító szavatok a néphez, szóljatok!" Prédikációjában a szeretetre, a szolgálatban rejlő lehetőségekre, és a bátorításra helyezve a hangsúlyt aláhúzta, hogy a bátorító szó Krisztusra, mint megoldásra mutat. „Higgyetek a Szentlélek által megáldott szó erejében, és emlékezzetek Isten megtartó kegyelmére!"

forrás: tirek.hu

Istent keresem

Zak 5

„Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →