Társadalmi felelősségvállalás és ifjúsági misszió: Magyar fiatalok Kanadában

2016. július 16., szombat

A Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCC) meghívására nyolc magyar református fiatal vett részt a Kárpát-medencéből egy két hetes kanadai tanulmányúton, amely során az egyház missziói szolgálatát ismerték meg és részt vettek a PCC országos ifjúsági konferenciáján is.

Kanadai tanulmányút

A tanítványságra, evangelizációra, hitvallási hagyományra és társadalmi igazságosságra nagy hangsúlyt fektető Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCC), az MRE egyik testvéregyháza az észak-amerikai országban, amellyel 2005-ben szerződésben rögzítette együttműködését. Ennek része a munkatársak cseréjére a szolgálat terheinek hordozása érdekében, egyházi képviselők, nők és fiatalok kölcsönös látogatása, szükséghelyzetben és természeti katasztrófa esetén támogatás, hontalanok szolgálata szerte a világon, menekülteknek nyújtott segítség a különböző országokban és mindazok segítése, akik a társadalom perifériájára szorultak.

„A Kanadai Presbiteriánus Egyház és a Magyarországi Református Egyház felismerve céljaink azonosságát az evangelizálásban, az egyházi tanításában, a szegények segítésében és az igazságosság szolgálatában egyetért abban, hogy a missziói munkában ezeket a közös szempontokat hangsúlyozzák … Kötelezzük magunkat, hogy közösen emeljük fel szavunkat a politikai, gazdasági és társadalmi igazságosság védelmében.” (Részlet a megállapodásból)

Ennek jegyében a Csillagpont Ifjúsági Találkozón immár rendszeresen képviselteti magát a PCC is 5-6 fiatal résztvevővel. 2016-ban pedig a kanadai partneregyház viszonozta a meghívást és fogadta a vele partnerségben álló Romániai, Kárpátaljai és Magyarországi Református Egyházak küldöttjeit.

A kanadai egyház kétévente megrendezésre kerülő programjában idén a magyar fiatalok mellett hat tajvani ifjúsági delegált vett részt. A kéthetes tanulmányút célja az ország történelmének és kultúrájának, valamint az egyház szolgálatának szélesebb körű megismerése volt. A 14 fős nemzetközi csoport először Alberta tartományát járta be, majd részt vett az egyház Canada Youth 2016 elnevezésű országos ifjúsági konferencián. A gyülekezeti látogatások és az országos egyházi programok ismertetésén keresztül betekintést nyerhettek az ifjúsági delegáltak abba, hogyan éli meg a kanadai egyház az elhívását a társadalmi igazságosság és közös felelősségvállalás kérdésében.

A Szentlélek erejére hagyatkozva Jézus Krisztus szeretetét és evangéliumát hirdetjük szóval és tettel. Református egyházként a Szentírás igazságára és ösztönzésére hagyatkozunk, amikor Isten vezetését keressük a jövőbe, amelyhez csodálattal és várakozással közelítünk, tudva, hogy Isten velünk van. A sákramentumokat örömmel ünneplő istentiszteleti közösségként Isten támogat, erősít és felkészít minket arra, hogy Jézus Krisztusban kijelentett szeretetéről tanúságot tegyünk. (Részlet a PCC küldetésnyilatkozatából)

Múlttal való szembenézés és megbékélés

Az észak-amerikai kontinens egykori őslakosainak súlyos sérelmeket kellett elszenvedniük az egyházak támogatását is élvező erőszakos kormányzati lépésekkel következtében. A kanadai hatóságok és az állammal szövetséges egyházak az őslakos népesség asszimilációját elősegítve, a misszió eszközeként számon tartott bentlakásos iskolákat állítottak fel, melyek sötét árnyékot vetnek a PCC múltjára is. Az 1860-as évektől működő intézményekben a fiatal indián gyerekeket szüleiktől elszakítva kényszerítették a keresztyénként fémjelzett oktatásba, ahol a fiatalok lelki és fizikai, nem ritkán szexuális bántalmazás áldozataivá is váltak, és több, mint 6000-en életüket is vesztették. A PCC 11 ilyen bentlakásos iskolát tartott fenn, melyből a nagy egyházi egyesülések után kettő maradt a felügyelete alatt egészen az 1960-as évek végéig.

A XX. század utolsó évtizedeiben egyre több figyelmet szenteltek az egyházon belül is e szörnyűségeknek és a PCC deklaráltan is felelősséget vállalt a múltban elkövetett cselekedeteikért. Hamarosan missziós bizottságokat és egyházi ügynökségeket alapítottak a megbékélés munkálásának céljával. 1994-be a Kanadai Presbiteriánus Egyház 120. Zsinatán kiadott nyilatkozatában hivatalosan is kérte az Első Nemzetek bocsánatát azért is, hogy nem ismerte el egyenrangúként őket, vallási és kulturális hagyományaikat nem tisztelték, sőt a bentlakásos iskolák rendszerével erőszakosan próbáltak azokat eltörölni. 2003-ban a PCC zsinati tanácsosa által aláírt megállapodásban a kanadai egyház vállalta a bentlakásos iskolák által okozott sérelmek gyógyítására és a megbékélés szolgálatára szánt támogatási alapok létrehozását is. Specializált misszióin keresztül a PCC mai napig elkötelezett az őslakos kultúra támogatása mellett, nem véletlen, hogy a nemzetközi program részeként látogatást szerveztek az Albertában található Blackfoot Cross Történelmi Parkban is.

 Keresztény válasz a globális éhezésre


Harminchárom évvel ezelőtt jött létre a Kanadai Élelmiszer Bank a globális méretet öltő éhezés megállításának céljával, melynek ma 15 kanadai egyház, köztük PCC is tagja. Megalakulásakor a szervezet célkitűzése a nehezebb sorsú embertársaik megsegítése volt. Az Isten áldásának tekintett bőséges kanadai gabonatermést a helyi farmokról a tengerentúli, elsősorban afrikai országokba kívánták eljuttatni. A termény távoli országokba szállítását mára felváltotta a pénzadományok küldése. Mivel a krízisben lévő területekkel szomszédos országok sok esetben bő terménnyel rendelkeznek, így a kanadai termés eladásából származó összegen a fogadó országgal szomszédos területekről vásárolja meg az Élelmiszer Bank az adománycsomagok összetevőit vagy beváltható élelmiszerjegyeket osztanak. A keresztyén szervezet fő célja három évtizedet követően is változatlan: a fentről jövő bőséges adomány megosztása a szükségben szenvedőkkel. Az Presbiteriánus Egyház segélyszervezetén (PWS&D) vagy közvetlenül gyülekezetein keresztül juttatja el adományait. A PCC a program keretében nyújtott támogatást a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a 2010. évi vörösiszap katasztrófa kapcsán, illetve végez segélyezést jelenleg is Szíriában. Az Albertában meglátogatott gyülekezetek aktívan részt vesznek az úgynevezett Növekedési Projektben, ahol a gyülekezeti tagok megtermelt gabonájuk eladásából származó összeggel támogatják az Élelmiszer Bank munkáját. A gyülekezetek tagjai hálát adnak istentiszteletük keretében a bőséges termésért is, tudva, hogy a gondviselőnek köszönhetően képesek ők maguk is segíteni embertársaikon.

Magyar vendégszeretet Kanadában

Az első vasárnapot a program magyar résztvevői a Kálvin Magyar Presbiteriánus Gyülekezetben töltötték, ahol Német Tamás, az MRE lelkésze végezte az igehirdetés szolgálatát, a delegáció többi tagja pedig a liturgiában való aktív részvétellel, valamint énekléssel és énektanítással szolgált. A Magyar Református Egyház köszöntésén túl a fiatalok köszönetüket is kifejezték a gyülekezet tagjainak, mivel az első hét során a gyülekezet tagjainak, mint szállásadóknak, vendégszeretetét élvezhették a magyar fiatalok. Bocskorás Bertalan, a gyülekezet lelkésze családjával együtt fogadta és kísérte a magyar fiatalokat albertai programjuk során.

CY2016- Kanadai Ifjúsági Konferencia

Július 5. és 10. között a St Catharines-i Brock Egyetem campusa adott otthont a kanadai egyház kétévente megrendezésre kerülő ifjúsági táborának. A PCC 800 gyülekezetével az ország kisebb egyházai közé tartozik, a fiatal egyháztagok száma pedig kimondottan alacsony. A konferencia célja a gyülekezet ifjúságának aktivizálása, az egyházon belüli lelkészi és laikus szolgálat iránti elköteleződés erősítése és az egyháztól eltávolodott fiatalok újbóli megszólítása. A hatnapos program fő témája az otthon volt, amelyet a résztvevők három fő programsávban életkoruk és az egyházi szolgálatuk alapján kis és nagycsoportban dolgoztak fel.

A 14-19 évesek az Ifjúság nevű programsáv részeként a napi kétszeri kiscsoportos beszélgetés és a délutáni foglalkozásokon keresztül dolgozták fel a témát és formáltak minél erősebb valódi közösséget a hét folyamán. A 18-25 évesek az úgynevezett Tanítványság programban a napi főelőadások mellett dráma játékokban és szemináriumokon vettek részt, így segítve lelki feltöltődésüket és növekedésüket. Az Ifjúsági Missziói Képzés elnevezésű programsáv az aktív ifjúsági munkát végzők részére szólt. Külön főelőadásokon és délutáni szemináriumokon nyílt lehetőség továbbképzésre és tapasztalatcserére.

Menekültek egy napra

Az idei konferencia témáját két évvel ezelőtt határozták meg, de soha nem volt még ennyire aktuális az otthon témája, mint napjainkban. A globális kérdéssé vált menekültügy témáját beemelték a programba, a heti programstruktúrát megtörve „Menekültügyi Napot” tartottak, ahol a résztvevőket egy szimulációs játékon keresztül hívták közös gondolkodásra. A megszokott bőséges étkezés helyett aznap egy darab müzli szelet és egy gyümölcs jelentette a reggelit, majd pedig klánokra osztották a fiatalokat, akiknek az érzékenyítő program keretében a menekültek mindennapját jellemző kihívásokkal kellett szembenézniük. Egymástól elszakadt családtagok újbóli megtalálása mellett olyan szituációs feladatokat kellett megoldaniuk, mint például a bevándorlási hivatallal való, a helyi nyelv ismerete miatt kilátástalannak tűnő kapcsolatfelvétel és menedékügyi eljárás, vagy éppen sérült családtagok cipelése és zsúfolt szálláshelyeken való idegtépő várakozás. Lezárásaképpen a résztvevők „délelőtti családtagjaikkal” közösen kiscsoportokban dolgozták fel élményeiket majd pedig tehették fel kérdéseiket és tanulhattak menekültügyi szakértőktől a menekültekről alkotott előítéletek és téveszmék leküzdését célzó délutáni szemináriumok során.

A Kárpátaljai Református Egyház képviseletében Baranyi Eszter, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) jegyzője, Pallay Ferenc a KRISZ TeSó c. Blog webszerkesztője, Doktor Viktória a Kárpátaljai Önkéntes Diakóniai Program koordinátora vett részt. A Románia Református Egyházból Demeter Lídia, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója a Királyhágómelléki Egyházkerületet képviselve, Tussay Szilárd az Erdélyi Egyházkerület ifjúsági referense vállalta a részvételt. A Magyarországi Református Egyház delegáltjaként, Ábrám Noémi, Debreceni Egyetemi Gyülekezeti tag, Németh Tamás, a Pozsonyi úti Református Gyülekezet beosztott lelkésze és Erdélyi Diána külügyi referens utazott Kanadába.

Az esti istentiszteletekre összegyűlt közel ötszáz résztvevő közösen imádkozott és énekelt, csütörtök este az adakozás során telefonkártyák hullottak az adománygyűjtő kosarakba. A szervezők külön kérése volt, hogy a CY2016 résztvevői adományaikat ilyen formában hozzák el a konferenciára, melyet a menekültmissziós munkatársak továbbítanak majd a menekültek számára. Az 5 dollár értékű távolsági telefonkártyák jelképezték a fiatalok odaszánását, amely egy ismeretlen menekült számára lelki erőt jelent majd, azáltal, hogy hazájában maradt rokonaival újra kapcsolatba léphet.  Az utolsó esti istentiszteleten úrvacsorai közösségben ünnepeltek együtt a résztvevők.

Ábrám Noémi, az MRE delegáltjának személyes beszámolója itt olvasható.

Erdélyi Diána, Fotó: Ábrám Noémi, Pallay Ferenc

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.