Olimpiai bajnok a leveleki gyermektáborban

2016. augusztus 09., kedd

A Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából ötven gyermek vehet részt az olimpia és sport tematikájában szervezendő, egy hetes leveleki gyermektáborban. A tábor első napján az olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Ádám mesélt élményeiről a támogatott gyermekeknek.

A Szeretetszolgálat rendkívül fontosnak tartja, hogy egész éves karitatív tevékenysége mellett, a nyári szünet ideje alatt is lehetőséget biztosítson a támogatott fiatalok számára minőségi kikapcsolódásra. Így, az általuk szervezett leveleki tábor első napján Steinmetz Ádám, olimpiai bajnok vízilabdázó tartott előadást az olimpiai élményeiről, a sport iránti elkötelezettségéről és szeretetéről.

„Az utánpótlás szakmai vezetőjeként tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalok körében milyen személyiségformáló hatása van a közösség erejének. Itt a táborban is barátságok kötődnek, komplex élményeket szereznek a gyerekek, ráadásul számos programra eljutnak, amelyre egyébként valószínűleg nem lenne lehetőségük. Az interaktív előadás alatt nagyon figyeltek a táborozók, rengeteg kérdésük volt, és azt láttam, hogy hatással voltak rájuk a hallottak, hiszen az alkalom után egyből ping-pong, foci és tollas csaták dúltak, az előadás lényegét máris gyakorlatba ültették: sportoltak. A nyár erről kell, hogy szóljon. Kint vannak a szabadban, játszanak és érdekes programokon vesznek részt. Örülök, ha a személyes történetemmel példát mutathattam számukra" - mondta az olimpikon.

A hétfőtől vasárnapig tartó táborban ötven, a Szeretetszolgálattal már korábbi programok során kapcsolatba került fiatal vesz részt. Négy gyermekek pedig Kárpátaljáról fogad a tábor, nekik a Szeretetszolgálat készíttetett útlevelet, hogy részt tudjanak venni a táborban. Nemcsak Ádám látogatása, hanem számos szórakoztató program kínál lehetőséget a kikapcsolódásra számukra: lovaglás, kalandpark, strandolás és állatkerti látogatás, lelki felfrissülésként pedig áhítat is szerepel a heti programban.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke a program kapcsán elmondta: „Idén három nyári tábort szerveztünk gyermekeknek, mert fontosnak tartjuk, hogy a segélyezés, adományozás mellett lehetőségeinkhez képes hozzájáruljunk az egyébként nehéz körülmények között élők kikapcsolódásához is. Tudjuk, hogy egy-egy élmény erőt tud adni a családoknak és az is kiemelt jelentőségű, hogy erre a rövid időre kicsit kiszakadnak a mindennapi problémákból, ráadásul új barátságok alakulnak ki a táborokban, emellett pedig a sportban tanulható kitartás, értékrend nagy hatással lehet a jövőjükre. Örülök, hogy ebben is segíthetünk!"

A Szeretetszolgálat jóvoltából augusztus 15-től további 50, kárpátaljai gyermek táboroztatása valósul meg Balazséron.

Forrás: jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.