Református kitüntetettek

2016. augusztus 19., péntek

Az augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéssel díjazottak között több református személyiséget is találhatunk.

Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehetett át Cseri Kálmán és Varga László nyugalmazott lelkipásztor.

Cseri Kálmán 1939-ben született Kecskeméten. 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet Budapesten. 1971-től nyugdíjba vonulásáig, harminckilenc éven át a Pasaréti Református Egyházközség lelkészeként szolgált. „Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven” – olvasható a több mint nyolcszáz igehirdetését hozzáférhetővé tevő cserikalman.hu weboldalon.

Az idén 80 éves Varga László ugyancsak Kecskeméten született 1936-ban. 1954-től 1959-ig a Budapesti Református Teológiai Akadémia hallgatója. 1976-tól harminckét éven át szülővárosában lelkész, 2003 és 2008 között a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese. 2010-től 2014-ig országgyűlési képviselő volt a KDNP-frakció tagjaként.

Magyar Szent István Rend kitüntetést kapott – a március 15-én Kossuth Nagydíjjal elismert – Makkai Ádám költő, műfordító, nyelvész.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült továbbá Deme Tamás költő, művelődéskutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Pedagógiai Intézetének munkatársa.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.