Őszintén a konfirmációról

2016. augusztus 31., szerda

Az augusztusi Konfi+ konferencia résztvevőit arról kérdeztük, hogy látják a konfirmáció folyamatát és a konfirmandusok helyzetét saját szolgálati területeiken.

Márkus Mihály, pápai református lelkész:

Az a legnagyobb kérdés a konfirmációval kapcsolatban, hogy tizenhárom-tizennégy évesen mennyire érzik a mélységét. Ahogy az előadáson is szóba került, régen a konfirmáció az iskola világából a munka világába való átlépést is jelentette, ez is segítette a felnőtté válást. A mai fiatalok azonban sokszor még huszonöt-harminc évesen is tanulnak. Mivel én is szülő vagyok, kimondhatom: úgy érzem, emellett kevesebb felelősségre is tanítjuk a gyerekeinket. A testi felelősségre odafigyelünk, megtanítjuk, hogy vigyázzanak magukra, de az önállóság és a lelki kérdések esetében sokkal kevesebb konkrét útmutatást adunk nekik.

A saját gyülekezetünkben pont emiatt igyekeztünk inkább közösségépítő irányba elmozdulni. Mi is részt vettünk a nemzetközi konfirmációkutatásban, és örülök a pozitív megerősítésnek, remélem ennek hatására elindulhat egy olyan ifjúsági munka, ami hatással van az egész képzésre, esetleg arra is, hogy feljebb vigyük a korhatárt. Azt szeretném, ha a konfirmáció egy folyamat közepén helyezkedne el, és ha a gyerek maga mondhatná meg, mikor érzi alkalmasnak rá az időt. Kell az a szabadság, hogy részt vegyenek az előkészítőn, de eldönthessék, hogy a végén tesznek-e fogadalmat vagy egy-két, esetleg több évvel később – ha készen állnak. Mert azt érzik, ha készen állnak.

Mikló István Boldizsár, a Bihari Református Egyházmegye (Királyhágómellék) ifjúsági referense:

Részt vettem a másfél évvel ezelőtt kezdődött holland Konfi+-on is, ahol különböző gyülekezetek módszereivel ismerkedtünk meg elméletben és gyakorlatban, melyekről azóta próbáljuk eldönteni, mit használjunk saját munkánk során. Összetett kérdés, hogy miben változtathatunk és miben nem, ehhez hozzátartozik a problémák felismerése és a pontos ismeret arról, hol állunk. A konfirmációhoz hozzátartozik a vallásoktatás, a gyülekezeti ifjúsági csoportok és maga a gyülekezetépítés is. Mi majd egy weboldallal szeretnénk segíteni és megkönnyíteni ezt a munkát, ahonnan majd kidolgozott tematikákat tölthetnek le a lelkipásztorok.

Ez azért is fontos, mert a konfirmandusok helyzete nagyon egyedi és régiófüggő, ez a kutatás adataiból is kiderül. Nálunk, Erdélyben, még ma is sok helyen a hagyományok határozzák meg a konfirmáció menetét, idejét. Nekem meggyőződésem, hogy a konfirmáció előtt álló gyerekek, tizenkét-tizenhárom évesen, nem tudnak még azonosulni ennek a mélységével. Azonosulnak a hagyománnyal és a liturgiával, de nem azzal, amiért a konfirmáció – a hitvallás megértése, a bizonyságtétel elősegítése – megszületett. Nekünk ebben a zavaros kamaszkorban kell olyan eszményképet felépíteni, amely aztán olyan mag lehet, ami majd hitvallássá, bizonyságtétellé nő.

Bogyó András, az Exodus ifjúsági misszió vezetője:

Két helyen láttam testközelből, milyen a konfirmáció: A Kispest-rózsatéri gyülekezetben és a Kolozsvár-tóközi gyülekezetben. Az első helyen sokáig az a gyakorlat élt, hogy az csatlakozhat az ifjúsági körhöz, aki konfirmált, és mivel ez a közösség nagyon vonzó volt a fiatalok számára, ezért komolyan vették a konfirmációt is. A kolozsvári gyülekezet életébe nemrég volt alkalmam bepillantani, itt rendkívül lelkesen vettek részt a fiatalok a konfirmandus alkalmakon, folyamatosan izgalmas témákat dolgozhattak fel interaktív módon, ezt pedig élvezték. A lelkipásztor bevonta őket az oktatásba, nem pedig csak leadta az anyagot. Ezek mellett láttam már olyan konfirmandus csoportot is, melyet nem a lelkipásztor, hanem az előre felkészült gondnok vezetett, ott egy nagyon összetartó ifjúsági kör jött létre a konfirmált fiatalokból, melynek tagjai mind ifjúsági munkásokká váltak.

Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a lelkipásztor vagy a konfirmandusokkal foglalkozó gyülekezeti tag milyen módon próbálja a fiataloknak átadni azt a tudást, ami a konfirmációhoz szükséges. Talán az lehet a jövő, hogy olyan módszereket, olyan gyakorlatokat vezetünk be a konfirmáció előkészítőbe, melyek 21. századiak és a fiatalok számára is izgalmasak, élvezhetők.

Katona Viktor, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom lelkésze:

Az SDG mellett nem szolgálok gyülekezeti lelkészként és nem vagyok hitoktató sem, ezért csak azt tudom elmondani a konfirmációról, amit magam körül látok. Schweitzer professzor előadásának fényében megfontolandó, hogy ne a 13-14 éves konfirmáló fiataloktól várjuk azt, hogy elkötelezett egyháztagok legyenek. Érdemes lehet néhány lépéssel hátrébb lépni, és alacsonyabbra tenni az elvárásainkat: adni egy jó élményt nekik a konfirmációban, amely után később önként, érettebb fejjel csatlakozhatnak a gyülekezeteinkhez.

A fiatalok ma inkább kötelezettségnek érzik a konfirmációt, egy plusz nehézségnek, tananyagnak, amit meg kell tanulni, amiből vizsgázni kell. Úgy látom, nem találjuk még azt a módszert, ami valóban közelebb tudná hozni ebben az időszakban őket a gyülekezeteikhez. Azt látom, olyan törődő közösségekre van szükségük, ahol kérdezhetnek, ahol számít a jelenlétük és ahol önmaguk lehetnek. A konfirmáció jó alap, de meg kell találnunk a módját, annak, hogy esetleg kevesebb elméleti anyag legyen, de többet érthessenek meg személyesen és a szívük mélyén a hit dolgából.

Thoma László, gazdagréti református lelkész:

Ha visszagondolok a saját konfirmációmra, tudom, hogy egy fontos és emlékezetes esemény volt, amikor csatlakoztam a gyülekezethez. Ehhez képest manapság inkább egy kötelező felkészülésnek látom, azzal a kettősséggel, hogy fontos dolognak kellene lennie, de nem találjuk meg a módját, amivel közelebb hozhatjuk ennek jelentőségét a fiatalokhoz. Azok közé tartozom, akik rácsodálkoztak a kutatás magyarországi pozitív eredményeire, magam körül nem látom ennyire egyértelműen jónak a helyzetet. De óriási lehetőség, hogy itt volt ez a kutatás, melynek eredményei alapján lehetőségünk van átgondolni, mit és milyen eszközökkel tudunk a konfirmandus korosztálynál elérni.

El kellene engedni azt, hogy ettől lesznek elkötelezett református egyháztagok, és érdemes lenne hátralépni: olyan élményekre van szükségük, amik nekik szólnak, az ő kérdéseikre adnak választ és közösséggé kovácsolják a csoportot. Ha ez működik és ez az egész az életük része lesz, onnan már csak pár lépés, hogy valóban elköteleződhessenek a gyülekezet és az egyház felé. Ennek csak alapja lehet a konfirmáció időszaka, de nem az egyetlen lehetősége. Fontos, amit megtanulnak, de többet ér, ha személyesen, saját életükben is megtapasztalják a hit erejét.

Dani Eszter, a Zsinati Missziói iroda vezetője:

Gyakorló lelkészként több helyen foglalkoztam konfirmandusokkal. Kárpátalján a ’90-es évek közepétől 2002-ig szolgáltam, ott minden alkalommal egy átfogó, kétéves felkészülést tartottunk a fiataloknak, ahol az átadott tudás mellett szeretettel igyekeztem közösséggé kovácsolni a csoportot. Ez működött, az előkészítő végén nagyon komoly vizsgát tettek a presbitérium és a szülők előtt, ami az egésznek súlyt adott. Gazdagréten más rendszert építettünk ki. Az ötödikes gyerekeknek „kisifit” szerveztünk, ahol az ő kérdéseikkel, kételyeikkel, hitbeli dilemmáikkal foglalkoztunk, és közben sok izgalmas tevékenység során igazi közösséggé kovácsolódhattak. A kisifi mellett vasárnap délelőttönként már a gyülekezeti istentiszteletbe kapcsolódtak be. Minden konfirmációra jelentkezőnek legalább egy évet kellett a kisifiben eltölteni, ahol közösséget talált, és belekóstolt a gyülekezet vasárnapi életébe. Amikor megérett bennünk az elhatározás, hogy a gyülekezet nagyobb közösségében is szeretnék megvallani a hitüket, s hitük mellé tudást is ragasztani, akkor jelentkeztek a konfirmációi felkészítésre. Ez gyakran 15-16 éves kor után történt. Az ilyen csoportok felkészítése igazán hálás feladat a lelkész számára.

Természetesen szolgáltam olyan helyen is, ahol a fiatalok elérve a 7. osztályt külső elvárás miatt kezdték el a konfirmációra való felkészülést. Sajnos szerintem ez az általánosabb, de ilyenkor is meg kell találni annak módját, hogyan vezessük őket a hit felé, hogy adjuk át számukra a tudást, és hogy segítsünk azoknak, akik erre még nem állnak teljesen készen. Számomra mindig az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudom abban segíteni őket, hogy amikor kiállnak Isten és a gyülekezet elé, ne hazug fogadalmat tegyenek. Mert, ha ezt hagyjuk, tulajdonképpen egy olyan vallásosságba kísérjük bele őket, ahol lehet valamit úgy mondani, hogy közben valami teljesen mást gondolnak, éreznek, élnek. Abban szeretnék leginkább segíteni a konfirmandusoknak, hogy legyen személyes viszonyulásuk a hithez, így arra nézve tegyenek vallást és ígéretet, amit valóban a magukénak éreznek.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Istent keresem

Préd 5

„Ne beszélj elhamarkodottan...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →