Megpróbáltatások az egyházellenes diktatúrákban

2016. november 24., csütörtök

„Az igazság szabadokká tesz titeket" – ezzel a címmel rendeztek gulág emlékkonferenciát Sárospatakon, a Református Teológiai Akadémia imatermében, november 18-án. A rendezvény előadói elsősorban a volt pataki diákok, lelkészek megpróbáltatásait idézték fel az egyházellenes kommunista diktatúrákban, amely kárpát-medencei kitekintéssel egészült ki.

Az egész napos tanácskozáson a munkatáborokba és a malenkij robotra hurcolt zempléni magyarokról, a felvidéki és délvidéki egyházüldözésekről, továbbá a kommunista rendszerbeli erdélyi lelkészsorsokról és a Kárpátaljai Református Egyház életéről esett szó. Az előadók között volt Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Történettudományi Intézetének docense, Kovács Áron, a SRK Tudományos Gyűjteményeinek könyvtárosa, Fodor Gusztáv és Buza Zsolt református lelkészek, továbbá Jánosi Csongor történész, Matuska Márton újságíró, és Erdélyi Ildikó, a KRE Szociálpszichológiai Tanszékének vezetője.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény fő célja az volt, hogy bemutasson olyan embereket, akik az egyházellenes politikai közegben példát tettek emberségükről, és mindvégig kitartottak hitük mellett. Az elhangzott előadásokat a tervek szerint egy kötetbe rendezik majd, amiket így bárki elérhet, olvashat és akár ki is kölcsönözhet.

A konferenciát annak fővédnöke, Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki emlékeztetett, hogy november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. "E nap emléket állít mindazon honfitársainknak, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, politikai, vallási meggyőződésükért, és akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között, fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát." Hörcsik Richárd úgy vélte: "a gulág az egyének pszichológiai és fizikai megsemmisítésének eszköze volt", melyben történészek szerint több mint kétszázezer magyar vesztette életét.

Az eseményen Csomós József református püspök tartott áhítatot, amelyben a konferencia központi gondolatát adó igerészt bontotta ki. Igehirdetésében az „ember szerinti látszatot", és az „Isten szerinti valóságot" állította szembe egymással.

– Van sokkal nagyobb fogság, még annál is, mint amikor az emberi gonoszság tombol, és dönt romba életeket, népeket, világokat. Van nagyobb rabság, mégpedig az, ha az ember csak a maga látszata szerint képzeli el a szabadulást, a szabadságot az igaz és teljes életre. Legyen áldott az Isten, hogy adott előttünk olyan nemzedékeket, akiket lehet, hogy fogságra lehetett vinni, de mindig szabadok maradtak! Legyen áldott az Isten, hogy jelenünkben is őrzi az Ő igéjét azért, hogy a látszat helyett mi a valóságot tudjuk megmutatni ennek a nemzedéknek, és hirdetni, hogy csak akkor lesztek szabadok, ha a Fiú megszabadít titeket – fogalmazott a Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője.

A rendezvény zárszavára a szervezők Dienes Dénes professzort, a SRK Tudományos Gyűjteményeinek igazgatóját kérték fel.

Forrás: tirek.hu

Fotók: Fodor Gusztáv

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió