Tájékoztató a 2017-es EMMI-pályázatok benyújtásáról

2016. november 26., szombat

Közzétette szokásos, egyházaknak szóló pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Az egyházi épített örökség védelmét és egyéb beruházásokat segítő támogatás elnyeréséhez ezúttal is szükséges a Zsinat Elnökségének ajánlása.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága közzétette az egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak (EGYH-KCP-17), valamint az egyházi épített örökség védelmére és egyéb beruházások (EGYH-EOR-17) támogatására kiírt pályázatait.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos kérdésekben az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati kiírásban megjelölt elérhetőségein kaphatnak segítséget. A támogatási kérelmek benyújtásának határideje 2016. december 21.

A pályázati felhívás értelmében csak az EOR-17 jelű támogatások igényléséhez szükséges a felettes egyházi szerv ajánlása, a KCP-17 jelű pályázathoz nem kell ajánlást csatolni.

Az ajánlást adó felettes egyházi szervezet a Zsinat Elnöksége. A pályázóknak az EOR jelű pályázati tervüket a csatolt táblázat kitöltésével legkésőbb 2016. december 5-én, hétfőn 24:00 óráig kell elküldeniük az eor2017@reformatus.hu e-mail címre, excel formátumban (ne szkennelve vagy más formátumban).

A hivatalos ajánlási dokumentumot a Református Zsinati Hivatal küldi ki a pályázóknak.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió