Fotópályázatot hirdet az Ökogyülekezeti Mozgalom

2016. december 06., kedd

Madárvédelem parókiákon, templomkertekben és egyéb egyházi épületek környékén a témája a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával meghirdetett pályázatnak.

„Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva." (Mt 10, 29-30) A madarak a Bibliában Isten kézzelfogható gondviselését példázzák, aki egyetlen teremtményéről sem feledkezik meg. Az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom által meghirdetett gyakorlati madárvédelem pályázat célja, hogy a környezetünkben élő madarakon keresztül a teremtett világért való felelősségünkre irányítsa figyelmünket. Lehetőség, hogy a „hálaadás" aktív, cselekvő részesei legyünk. A közös madáretető, madárodú készítés, madárbarát kertek kialakítása összekapcsolja a gyülekezet apraját-nagyját, közösségi alkalmat teremt.

A Pályázaton keresztény gyülekezethez, egyházi oktatási vagy egyéb intézményhez kötődő személyek, családok, közösségek nevezhetnek (legfeljebb 5 digitális formátumú fénykép beküldésével) nyári madárvédelem, valamint téli madárvédelem kategóriában. A fényképek beküldésének határideje a téli kategória esetében 2017. március 31., a nyári kategória esetében 2017. augusztus 31. A beérkezett pályaművek értékelése zsűri, valamint közönségszavazás által történik. Az első díj 40, a második 30, a harmadik 20, a közönségdíj pedig 10 ezer forintos ajándékcsomagot ér. Eredményt április 22-én, a Föld napján, illetve szeptember 2-én, a Teremtés hetén hirdetnek. A fényképeket az alábbi e-mail címre várják: info@okogyulekezet.hu

A részletes pályázati kiírást az okogyulekezet.hu oldalon találják.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió