Az újratájékozódás ideje

2016. december 16., péntek

Elfogadták egyházunk jövő évi költségvetését, köznevelési intézményrendszer-fejlesztési stratégia alkotásába kezdtek, valamint beszámoltak a közegyházi finanszírozású intézmények és a Zsinati Hivatal idei tevékenységéről a Zsinati Tanács december 14-i ülésén.

A Zsinati Tanács idei utolsó tanácskozása Nagy Zsolt ünnepváró áhítatával vette kezdetét. „Van-e okunk 2016 adventjében örülni?” – tette fel a kérdést a bihari egyházmegye esperese, majd a felolvasott igeszakasszal adott válasz: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” (1Jn 3,8) Mint mondta, örömünk forrása, hogy az emberré lett Isten nem az ember ellen jött, hanem az ördög munkája ellen. „Bár Ő gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnös embert” – mutatott rá.


Isten az ördög praktikái ellen harcol folyamatosan, melyek falakat építenek közé és az ember közé, valamint ember és ember közé. Nagy Zsolt arra is emlékeztetett, hogy sokszor mi magunk is hozzájárulunk a nem Istentől való világ felépítéséhez. Ezzel szemben advent üzenete, hogy „a Krisztus által munkált élet az, melyben Isten karácsonyi programja megvalósul, ahol elkezdődik a sátáni falak lerombolása, ahol egyszer csak lelepleződik az ezerarcú bűn.”

Minden, ami az első karácsonyhoz vezetett, ami akkor történt, és ami azóta is történik az ember üdvösségéért, az azt mutatja számunkra, hogy a mi Istenünk nem a meghátrálás Istene. Erre emlékezhetünk karácsonyra várva 2016 adventjében is. „Ő ma is jön, hogy kimentsen és vezessen, jön, hogy biztasson: lehet másképp élni, lehet bízni és nem meghátrálni” – zárta áhítatát a református lelkész.

Az ülés kezdetén a Zsinati Tanács tagjai fennállva, néma csendben emlékeztek meg a legutóbbi tanácskozás óta elhunyt társukról, Hegedűs Béla dunamelléki lelkészi főjegyzőről. „Élő reménységünk van abban, hogy testvérünk Atyjához és megváltó Krisztusához tért meg örök nyugalomra” – fogalmazott Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke.

Szintén a tanácskozás előtt a 134. zsoltárral köszöntötték a hatvanadik életévét aznap betöltő Bogárdi Szabó István püspököt.

Az ünnep újratájékozósdás

Elnöki megnyitójában Bogárdi Szabó István püspök megköszönte az idén százötven éves Bethesda-kórház dolgozóinak példás szolgálatát, valamint a jövő évi kettős reformációi jubileum mellett felhívta a figyelmet református költőink évfordulóira is: idén kétszázötven éve, hogy megszületett Fazekas Mihály, 2017-ben pedig Arany János és Tompa Mihály születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük. Ugyanakkor hozzátette: a dátumok és jubileumok mellett adventben a legfontosabb az örökkévalóra emlékeztetni magunkat. „Örökkévaló az ember ügye Istennel, az örökkévaló Isten lett emberré adventben.”

A Zsinat lelkészi elnöke az adventi időben rendre megszaporodó keresztyénellenes merényletekre emlékeztetve úgy fogalmazott: „hálásak lehetünk, hogy békében élhetünk, hordozzuk imádságban világszerte üldöztetést szenvedő testvéreinket”. Mint mondta, a nyugati keresztyén civilizáció is roppant feszültségben él, de ez nem a háborúk vagy gazdasági helyzet okozta szenvedés, hanem a hagyományszakadások szellemi krízise. „A világ azt várja tőlünk, hogy Krisztus és a kereszt nélkül ünnepeljük a karácsonyt és gyakoroljuk a keresztyén erényeket. De Európában erre senki sem kényszeríthet minket, csak önmagunkat tudjuk rávenni.” A püspök figyelmeztetett: ha Isten viszonylagos jóléttel ajándékoz meg minket, azt nem azért teszi, mert megérdemeljük, hanem azért, hogy neki hálát adjunk és áldásait továbbadjuk, Jézus Krisztusról nem lemondva.

„Az ünnep újratájékozódás is egyben: az erdőben sincs minden fára felfestve az útirány, de ahogy egy-egy jelzésnél megállhatunk és tájékozódhatunk, úgy az ünnepnapokon is felmérhetjük, hová tartunk.” Beszéde végén az egyházvezető azt kívánta: emlékeztessen az ünnep minket arra, miért vagyunk Jézus követői.

Költségvetés, beszámolók

A Zsinat Gazdasági Bizottsága és az Elnökségi Tanács december 7-én közösen tárgyalta és 23 949 203 793 forint főösszeggel a Zsinati Tanács elé terjesztette elfogadásra a Magyarországi Református Egyház 2017. évi költségvetését. Ennek nagy részét az államtól átvállalt feladatok fedezete teszi ki, a közegyházi működésre 1 319 505 834 forintot különítettek el. „Várományaink fényében ez a költségvetés biztonságos gazdálkodást biztosít a közegyház, a kerületek és a közegyházi finanszírozású intézmények számára” – fogalmazott a Zsinat lelkészi elnöke, aki megköszönte a személyi jövedelem adójuk egy százalékát idén felajánlók támogatását.


A 2017-ben az egyházunk rendelkezésére álló források mértéke nagyságrendileg megegyezik az ideivel, változott viszont a költségvetés struktúrája és formája: összesítették a különböző feladatok tételeit. A jövő évi jubileumi ünnepségek költségei és a Csillagpont református ifjúsági találkozó is megjelenik a költségvetésben. „Egyetértés van abban, hogy rendkívül fontos és szükséges s Csillagpont megtartása" – fogalmazott Bogárdi Szabó István. A büdzsét, az egyházi nyugdíjalappal és a Magyar Református Egyház költségvetési hozzájárulásával együtt jóváhagyták.

Az ülésen beszámoltak a közegyházi intézmények – Bethesda Gyermekkórház, Református EGYMI, Kálvin János Kiadó, Károli Gáspár Református Egyetem, Református Lelkészi Nyugdíjintézet, Református Missziói Központ, Református Pedagógiai Intézet, Reformátusok Lapja, Szeretetszolgálati Iroda, Wáli István Református Cigány Szakkollégium, Budapesti Református Cigány Szakkollégium –, a Zsinati Hivatal osztályainak, az Ökogyülekezeti Mozgalomnak, valamint az Országos Református Gyűjteményi Tanács 2016. évi tevékenységéről. Bogárdi Szabó István – elismerve a rajtuk lévő terhek súlyát – arra kérte a Zsinati Hivatal dolgozóit, hogy türelemmel és szeretettel segítsék és könnyítsék meg a lelkészek munkáját.

Szeretetszolgálat, hitoktatás, egyéb ügyek

Az Elnökség a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ötödik kuratóriumi tagjának Szalai Lászlót, elnökének Oláh Istvánt, titkárának Veres Sándort jelölte. A Zsinati Tanács ezt jóváhagyta, így befejeződött a kuratórium novemberi zsinati ülésen elkezdődött megújulása. A gazdálkodási törvény novemberi zsinaton történt módosítása értelmében a Zsinati Tanácsnak kellett elfogadnia a csak hitéleti bevételekből gazdálkodó egyházközségek egyszerűsített beszámolóinak mintáit, de az idő rövidsége miatt a testület úgy határozott, hogy a 2017-es évre az érintett egyházközségek az egyházkerületek, illetve egyházmegyék által eddig meghatározott rendben készítsék el a gazdálkodással kapcsolatos dokumentumaikat.

Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok a 2006-2010 között már elkezdődött köznevelési intézményrendszer-fejlesztési stratégiaalkotás újraindítását javasolta. Mint mondta, a közel négyszáz telephelyen működő intézményhálózatával a Kárpát-medencei református oktatási rendszer a második legnagyobb protestáns iskolarendszer Európában.  A Zsinati Tanács megbízta az Elnökséget, hogy a stratégiaalkotás következő lépéseként hozzon létre egy szakértői csoportot.

A Zsinati Tanács egyebek mellett módosította a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szervezeti és működési szabályzatát, megszüntették a Károli Gáspár Református Egyetem gazdasági tanácsát, mivel annak feladatait már külsős cég látja el. Döntöttek arról is, hogy az átlagbér alapú támogatás és a működési támogatás 2015. évi összesített egyenlegrendezésére súlyozott átlaglétszám alapján kerül sor. A hittanoktatás  2016/17. évi végleges csoportdíját és a hittanoktatás finanszírozásáról szóló szabályrendeletet januárban tárgyalja a Zsinati Tanács.

Farkas Zsuzsanna – Feke György, fotó: Vargosz

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink