Gazdag szívű emberek

2016. december 19., hétfő

Advent negyedik vasárnapját nagyrészt a tévé előtt ülve töltöttem, mégis hálás vagyok, mert úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel a nappal. Velem együtt tévénézők sokasága számára december 18-án házhoz jött a csoda: 261 millió forintnyi felajánlás gyűlt össze a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) sokrétű áldozatos munkájának támogatására a közmédia idei adománygyűjtő akciója során.

„Önző, individualista korban élünk, azért közhírré és közfeladattá kellene tenni a segítségnyújtást” – véli Bagdy Emőke pszichológus. A közszolgálati médiumok – talán hasonló megfontolásból – 2011 óta minden adventben arra hívják nézőiket és hallgatóikat, hogy álljanak meg az év végi, ünnep előtti rohanásban és nézzenek egy kicsit körül, lássák meg mások nyomorúságát, gondját, baját, ismerjék fel, hogyan tudnának segíteni és tegyenek valamit. Évről évre választanak egy jó célt, bemutatják az azért küzdőket és a támogatásukra hívják a közönséget.

Jónak lenni jó!

A dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat után idén a Magyar Református Szeretetszolgálatra esett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) választása. A társadalom ilyesfajta érzékenyítésének és a jó ügy médiatámogatásának logikája szerint az M1, az M5, a Duna és a Duna World nézői, a Kossuth rádió hallgatói, valamint a hirado.hu és a mediaklikk.hu látogatói a szokásosnál is gyakoribb bepillantást nyertek a református segélyszervezet adománygyűjtő és adományokat célba juttató mindennapjaiba. Ahogy Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetője fogalmazott: „ebben a 21. századi bábeli zűrzavarban nagyon nagy szükség van az egyházak tevékenységére, örömmel állnak melléjük a jó ügy érdekében”.

Ezzel párhuzamosan telefonos gyűjtést hirdettek, az MRSZ-hez hasonlóan tágabban értelmezve az adományozást. Magyar és külföldi művészeket és sportolókat, intézményeket és cégeket kerestek meg, hogy ajánljanak fel egy-egy magas eszmei értékkel bíró tárgyat megvásárlásra vagy elárverezésre. Emellett egyéb nem pénzbeli felajánlást is vártak. Siklósi Beatrix, az MTVA kiemelt projektekért is felelő vezetője emlékeztetett: „van, aki a kétkezi munkájával tud segíteni, más szegény sorsú gyerekeket hív el nyaralni. Ezek mind olyan felajánlások, amelyek beleférnek ebbe a jótékonysági kezdeményezésbe.”

Hitből fakad

A híradások és a felajánlások egyre csak sűrűsödtek az elmúlt hetekben, míg végül e kettő múlt vasárnap egy egész napos műsorfolyammá állt össze. Reggel nyolckor Beszterczey András, egyházunk Szeretetszolgálati Irodájának vezetője köszöntötte a tévénézőket és beszélt röviden az MRSZ tevékenységéről. „Amellett, hogy a református segélyszervezet híres szakképzett önkénteseinek gyors segítségnyújtásáról természeti katasztrófákat követően, az alapítvány folyamatosan végez karitatív munkát.” A nap folyamán levetített riportokból sok szolgálati területet és önkéntest, valamint sok ilyen hétköznapi csendes csodát ismerhettek meg a nézők. „Mindez a Szentíráson alapuló hitünk természetes velejárója” – tett bizonyságot a kamerák előtt motivációjukról Kocsis Attila, az egyháztáji program vezetője.

Többször is élőben kapcsolták Debrecent, ahol a Nagytemplom előtti téren gyűjtöttek tartós élelmiszert és karácsonyi ajándékokat (Miskolcon és Budapesten bevásárlóközpontokban zajlott a gyűjtés), Budapestről pedig a Szeretetszolgálat fővárosi raktárát, ahol kézbesítéshez készítették elő a már összegyűjtött adományokat, a Szilágyi Dezső teret, ahol meleg ételt osztottak a rászorulóknak, valamint a Bethesda Gyermekkórházat, ahol Kovács Adél színésznő, Varró Dániel író, St. Martin szaxofonos, a Fővárosi Nagycirkusz társulatának tagjai és mások egész napos programmal szórakoztatták a gyerekeket.

Adománygyűjtés élőben

A 1358-as adományvonal minden egyes tárcsázása 250 forintos támogatást jelentett, emellett a stúdióban folyamatosan égtek a telefonok: Magyarország mellett Los Angelestől Svédországon át Szlovákiáig érkeztek a névtelen és személyes pénzadományok – ötszáz forinttól százezres nagyságrendig –, valamint a tárgyi felajánlások (szótár, íróasztal, takarók). Ha támogatási kérés futott be, azt is továbbították a Szeretetszolgálatnak. Sokan voltak, akik maguk is segítségre szorultak, de mégis adományoztak. A telefonos ügyeletesek elmondása szerint ennyi áldást (és békességet!) még nem kaptak a telefonálóktól, mint idén.

Számos művész és sportoló tett felajánlást: Bogányi Gergely jótékonysági koncertjének bevételével támogatta a kezdeményezést, a Fővárosi Operettszínház, Radnóti Színház, Nacsa Olivér és mások színházjegyeket ajánlottak fel. A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyertese ösztöndíjának egy részéről mondott le, a Fővárosi Nagycirkusz pedig aznap esti előadásán gyűjtést hirdetett, valamint minden ötödik telefonos adományozónak ingyen jegyet biztosít januári gálaműsorára. Ákos 2015-ös platinalemezét, Bródy János, Levente Péter és Pege Aladár egy-egy dedikált bakelit lemezüket ajánlották fel megvásárlásra. Egyebek mellett Dzsudzsák Balázs mezét, Nico Rosberg sapkáját, Gera Zoltán cipőjét, Király Gábor mackónadrágját, az Aranycsapat labdáját, Gyurta Dániel érmét és a férfi kosárlabda válogatott dedikált labdáját is meg lehetett vásárolni a nap folyamán.

Rekordösszegű támogatás

Négy különleges tárgyra egész nap lehetett licitálni: a Jean-Paul Belmondo, Törőcsik Mari és Király Gábor aláírásával ellátott herendi porcelán korsóváza másfél millió forintért, Jean Paul Belmondo kabátja nyolcszázezer forintért, a Victor Vasarely által tervezett, majd az idei magyar nagydíjon rajthoz állt versenyzők által aláírt Forma 1-es zászló hatszázezer forintért, Terence Hill mellénye pedig ötszázezer forintért kelt el. „Szeretném megköszönni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a missziós tevékenységét. Nagyon örülök, hogy ezúttal én is segíthetem a jótékonysági munkájukat” – fogalmazott a felajánláskor az idős olasz színész.

A nap folyamán több jelentős adomány is érkezett: a HEKS, a svájci protestáns egyházak segélyszervezete 31 millió forintot, a Mészáros és Mészáros Kft 20 milliót, egy magánszemély pedig egy 70 millió forint értékű berendezett kúriát ajánlott fel a református segélyszervezet javára. Az este fél tizenegy után befejeződött adománygyűjtés során összesen majdnem 261 millió forintnyi felajánlást sikerült összegyűjteni. Bogárdi Szabó István, a Zsinat lelkészi elnöke megköszönte minden adományozó segítségét, a legkisebb felajánlást is. A püspök örömét fejezte ki, hogy a műsorfolyam rövid bejátszásain keresztül a nézők is beletekinthettek az egyházunkban folyó szolgálatokba.

És valóban: tévénézőként azért lettem gazdagabb a nap végére, mert olyan gazdag szívű embereket ismertem meg, mint Szabó Mihálynét. Az asszony két gyermekéről és beteg testvéréről gondoskodik, maga is a Szeretetszolgálat adományaira és meghallgatására szorul, mégis befogadott egy szükséget szenvedő nőt és szociális lelki segítőként szeretne dolgozni, mert hite szerint mindig van remény, Isten mindig küld valakit, aki a bajban mellénk áll, akin keresztül szól hozzánk. Bizony, ha ilyet hall, kifényesedik az ember szíve.

Feke György

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 2,1–15

„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink