Remény és szolidaritás a szenvedőkkel

2016. december 23., péntek

Karácsonyi körlevelében Chris Ferguson, a Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára a háborúság és szenvedések közepette is szolidaritásra és reménységre hívja a reformátusokat világszerte.

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért. Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt. (Ézs 40,1-5) 

Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. (1 Kor 12,24b-26)

Kedves Testvérek!

Az utóbbi hat hónapban abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a REV több tagegyházának képviselőivel is találkozzam hazájukban, a világ legzavarosabb térségeiben – Kolumbiában, Észak- és Dél-Koreában, Libanonban és Szíriában, hogy csak néhányat említsek. Valamennyien Jézus Krisztus evangéliumáról tanúskodnak háborúság és erőszak közepette, a világszerte legkritikusabb és leginkább elhúzódó krízishelyzetekben. Mindannyian tudjuk, hogy milyen zavaros, összetört és viharos világban élünk, én pedig saját szememmel láthattam, hogy mekkora tehertételt és szenvedést jelent ez a kritikus térségekben. Az egyházak mégis kérlelhetetlenül kitartanak a reménységben és fáradhatatlanul dolgoznak az igazságért, békéért és megbékélésért – mindennek ellenére. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen elképesztő méretet ölt manapság a szenvedés, az otthonaikat tömegesen elhagyó emberek tragédiája, a fájdalom, ahogy a béke utáni sóvárgás is.

De nem feledkezhetünk meg a feltámadás istenhitben gyökerező állhatatos és konok reménységéről sem, ami egyházainkat – más egyházakkal, vallásokkal és a jóakaratú emberekkel együtt – arra ösztönzi, hogy kitartóan követeljék az egyre hatványozódó katonai erőszak megfékezését és a párbeszédet, illetve az igazságosságon és megbékélésen alapuló békés megoldásokat keressék.

Ézsaiás próféta hagyományos adventi igeversei a sóvárgás és szenvedés kellős közepében érnek el minket, megalapozva a közelgő helyreállításba, gyógyulásba és békébe vetett reményünket. A szenvedőknek vigasztalásra van szükségük. Bizonyosságra abban, hogy a gyalázatosan és szélsőségesen zűrzavaros, erőszakos és öldöklő világban Isten békéje és igazsága kéznyújtásnyira van tőlünk.

A damaszkuszi református templom szószékén állva már-már tapintható volt a vágy arra, hogy a szenvedésnek vége szakadjon – de egyben a remény is kézzelfogható volt. Az új szószéken álltam, ami a két évvel ezelőtt bombatámadásban lerombolt régi helyére épült. Isten ígéretét a vigasztalásra, békére és megbékélésre azért is érezhetjük annyira valóságosnak, mert Krisztus egyazon testének tagjai megemlékeztek erről a templomról is imádságaikban, pénzadományt küldtek, hogy a szószék és a padok megújulhassanak – de ami ennél is fontosabb, egyben a remény újjászületéséhez is hozzájárultak. Isten jelenlétének bizonyosságát az ugyanazon családhoz tartozó emberek szeretete és szolidaritása táplálja. Így a helyi közösségek reménytelen helyzetükben is bizonyossággal tehetnek tanúságot a béke mellett, mert nincsenek egyedül. Jézus Krisztus velük van – a Református Egyházak Világközösségében, azon keresztül is. Ők tudják, micsoda igazság és reménység rejlik a bibliai szavakban: „ha szenved az egyik tag…”

A szolidaritásnak és reménynek ez a szelleme jelen volt szeptemberben is, amikor két észak-koreai gyülekezet istentiszteletén vettem részt. És Isten átformáló és újjáteremtő jelenléte ragyogott át a háború közepette Kolumbiában is, ahol a helyi református egyház, a REV családjának más tagjaival összefogva, konokul szállt síkra a békefolyamat mellett.

Hála legyen Istennek! És legyen velünk az Úr békéje, amikor megemlékezünk Szabadítónk születéséről.

A REV főtitkára a napokban körlevélben fordult a tagegyházakhoz, amelyben imádságra és szolidaritásra hív a merényletet elszenvedő országokkal és egyházi közösségekkel. „Ezen a héten, amikor Megváltónk születésének ünneplésére készülünk, nem fordíthatjuk el tekintetünket a folyamatos zűrzavartól és a féktelen erőszaktól, amely világunkat pusztítja” – írja Ferguson. Aleppó, Berlin, Zürich és Ankara, mint megannyi másik város a világban, mind állomásai ennek az erőszakhullámnak, amelynek ártatlan emberek százai esnek áldozatul. „Továbbra is sötétségben járunk, elkeseredetten keresve a válaszokat és kutatva a reményt. De a remény immár eljött, a világosság fénylik” – áll a felhívásban. Ferguson az aleppói református lelkész, Ibrahim szavait helyezi a szívünkre: „Ebben a karácsonyi időszakban megfogadjuk, hogy egyházként és gyülekezetként töretlenül folytatjuk szolgálatunkat, hogy a reménység jeleivé legyünk a kétségbeesés idején. Törekedni fogunk arra, hogy elvessük az öröm magjait a társadalomban. Sose szűnünk meg mindent megtenni azért, hogy szeretet és béke költözzön Aleppó városába.”

Chris Ferguson

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 2,1–15

„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink