Tíz év, tizenegy kép, számtalan szolgálat

2016. december 28., szerda

„Áldottak, akik tudnak adni, másoknak áldássá lenni" – fogalmazott Beszterczey András a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adományozóinak hagyományos decemberi köszöntésén. A szeretetszolgálati irodavezető ezúttal nemcsak a végéhez közeledő évben elvégzett szolgálatokat, hanem a segélyszervezet 2006-os létrehozása óta eltelt időszakot is értékelte. Fényképes összeállításunkkal az elmúlt évek sokrétű, kitartó és önfeláldozó, Krisztus arcát megmutató és másokat gazdagító áldásos szolgálata előtt tisztelgünk.

Nem 2006-ban kezdődött a Magyar Református Egyház szeretetszolgálata, Krisztus példáját követve a keresztyének életének minden korban központi része az odafordulás a másik emberhez, a szükséget szenvedő megsegítése, az Istentől kapott talentumok és javak megosztása. Ez a cselekvő hit hívta életre gyülekezeteink diakóniai szolgálatait, egyházunk szeretetszolgálati intézményrendszerét, mely tíz évvel ezelőtt csupán egy új elemmel, alapítványi formában működő professzionális segélyszervezettel bővült.

2006 áprilisában az olvadás és az esőzések következtében egyidejűleg áradt Magyarországon a Duna, a Tisza, a Sajó, a Hernád és az Ipoly. Emberek ezrei álltak helyt a gátakon közel kétezer kilométeren. A hosszan tartó védekezési munkálatokból és a kitelepített lakosság támogatásából a református gyülekezeti és intézményi közösségek is kivették a részüket. Egyházunk Zsinata 2016. májusi ülésén üdvözölte a Szeretetszolgálati Irodának a katasztrófahelyzetben végzett adománykoordinációs tevékenységét és azt külön munkaágként elismerte. Egy évvel később döntött a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány létrehozásáról, melyet 2008-ban jegyeztek be. A segélyszervezet nem tétlenkedett a 2010-es pusztító borsodi áradások, valamint a rekordmagasságú 2013-as dunai árvíz idején sem.

Bár a katasztrófahelyzetekben végzett szolgálata tették országosan ismertté, az MRSZ célkitűzése, hogy a mindennapokban is jelen legyen a rászorulók életében. Az adományozók jóvoltából rendszeresen visznek tartós élelmiszereket, gyümölcsöket, tisztálkodási szereket, babakellékeket és egyéb használati eszközöket a hátrányos helyzetű településeken élő családoknak. Területi koordinátoraik, regionális irodáik és a helyi református közösségek segítségével igyekeznek olyan hálózatot létrehozni, mely a helyi igényeknek, a rászorulók speciális helyzetének megfelelő segítségnyújtásra képes. Korábban a debreceni Dorcas segélyszervezettel közösen gyűjtöttek tartós élelmiszereket advent idején, a műanyag kék vödröket idén felváltották az MRSZ saját, újrahasznosított papírból készült szeretetdobozai.

A tél a legnehezebb évszak a rászorulók – legszegényebbek, nyugdíjasok és hajléktalanok – számára, ilyenkor a hideg időjárás is rontja életkörülményeiket. Az MRSZ ezért évről évre meleg ételt oszt vagy épp éjszakai melegedőt nyit a fagy beállta utáni időszakban, valamint önkéntesei forró teával, édességgel, C vitaminnal felszerelkezve járják Budapest és Debrecen utcáit. A rendkívül hideg időjárás nem csak az otthontalanokat veszélyezteti, ezért a Szeretetszolgálat évek óta tűzifával is segíti a fagyoskodókat.

Megalakulásakor főleg önkéntesekre támaszkodott a Szeretetszolgálat, akik elkötelezetten áldozták idejüket másokért, de ma is lelkes, rugalmas önkéntesek segítik munkáját. (A segítő kezek és a lehetőségek egymásra találását szolgálja a Szeretetháló weboldal.) Az MRSZ célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét: adni nemcsak pénzt, ruhákat és élelmiszert, hanem időt, kétkezi munkát, figyelmet, bátorító szavakat, ölelést is lehet. 2009-ben ezért hirdették meg Szeretethíd elnevezésű rendezvényüket, mely négyezer embert mozgatott meg saját lakóhelyén. Azóta évről évre egyre többen tesznek valamit közösen egymásért, környezetükért, a teremtett világért. Idén május 20-21-én már huszonegyezren dicsőítették ezzel Istent Kárpát-medence szerte. Ennél hosszabb, tízhónapos elköteleződésre, de cserébe egy másik ország, másik kultúra, új emberek, önmagunk és Isten jobb megismerésére hív a Szeretetszolgálat által koordinált önkéntes diakóniai év.

2010 a természeti katasztrófák éve volt a Magyar Református Szeretetszolgálat életében: januárban hetes erősségű, pusztító földrengés rázta meg Haiti szigetét, nyár elején Borsod-Abaúj-Zemplén megyében veszélyeztették a lakosságot az áradó patakok, október 4-én pedig az ajkai timföldgyár tározójának átszakadása miatt maró hatású vörösiszap borított be több dunántúli települést – az MRSZ segélyszervezete mindhárom esetben gyorsan a helyszínre érkezett. A segélyszervezet önkéntes mentőalakulata, orvoscsoportja és speciális lelkigondozói csapata az évek során hazánkban és külföldön is sok földönfutóvá lett embernek segített kétkezi munkával, gyógyszerrel és élelmiszerrel, szakszerű orvosi ellátással, mobilkórház felállításával, jó szóval. Jelen voltak 2008-ban a ciklon sújtotta Burmában, 2011-ben a cúnamit követő atomkatasztrófát átélő Japánban, 2013-ban a tájfun pusztította Fülöp-szigeteken, valamint a 2014-es balkáni árvizek idején Szerbiában – mindenütt hálát és elismerést szerezve a magyar reformátusságnak.

A pénzügyi világválság magyarországi hatásaira válaszul a Szeretetszolgálat 2011-ben elindította a Mentőöv programot. Átmeneti lakhatás és életvezetési tanácsadás biztosításával a kilakoltatás előtt álló családok számára nyújtott segítséget, hogy újra tudják szervezni az életüket. Ennek a tuzséri családnak is el kellett hagynia családi házát, de a Szeretetszolgálatnak hála új otthonra leltek. 2013-ban a megelőzésre helyezték a hangsúlyt: regionális mentorszolgálatot alakítottak ki a hátrányos helyzetű térségekben élő, adósságproblémákkal küzdő emberek lakhatásának megőrzése érdekében. Ugyanebben az évben csatlakozott egyházunk az állami közfoglalkoztatási programhoz: jelenleg kétezren dolgoznak országszerte református gyülekezetekben és intézményekben az MRSZ koordinálásával. A hátrányos helyzetű régiókban élő munkanélküliek helyi, közösségi célú fejlesztéseket valósítanak meg, közben pedig visszatérnek a munka világába.

Magyarországon hatszázezer fogyatékos ember él, ám a gyülekezeteknek arányaiban sokkal kevesebb fogyatékkal élő tagja van, mint a társadalomnak. Az MRSZ vallja, hogy minden ember Isten teremtménye, a hívők közössége csak a fogyatékos testvérekkel együtt teljes, ezért 2012-ben elindította gyülekezeti akadálymentesítési programját. A svájci támogatással megvalósuló érzékenyítő kezdeményezés célja, hogy gyülekezeteink, gyülekezeti tagjaink, alkalmaink és a szívünk nyitottá váljon fogyatékos testvéreink el- és befogadására. A Szeretetszolgálat által meghirdetett mentorprogramba 2014-ben kilenc, majd egy évvel később újabb hat gyülekezet csatlakozott. Az akadálymentesítéssel foglalkozó műhelycsoport munkájának is köszönhető, hogy idén novemberben a Zsinat nyilatkozatot fogadott el fogyatékos testvéreink befogadásáról.

A Szeretetszolgálat célja, hogy csökkentse a rászorulók kiszolgáltatottságát, javítson a vidéki régiókban élők helyzetén, az ember és a teremtett világ kapcsolatán. Egyháztáji programjuk az egyházhoz kötődő kistermelőket segíti piachoz, a városi fogyasztókat pedig jó minőségű magyar élelmiszerekhez. 2013-ban, a Debrecen-Széchenyi kerti gyülekezetben tartottak először egyháztáji vásárt, azóta Mátészalkán, Mezőcsáton, Miskolcon, Naszályon és Budapesten is szerveztek vásárokat, közben pedig online folyik a kapcsolatteremtés. Szintén az öngondoskodást célozza a Bő Esztendő-vetőmagprogram, melynek keretében országszerte nagycsaládosok, roma közösségek, egyedülálló szülők, egyházi intézmények lakói és munkanélküliek tapasztalják meg a kertészkedés örömét a Szeretetszolgálattól kapott vetőmagnak köszönhetően. 2011 óta fut a Gyümölcsfák a papkertben program, melynek célja a gyümölcstermő fák és bokrok Kárpát-medencében megőrzött változatainak megóvása és terjesztése. 2014 óta szervezik meg a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok szakmai fórumát.

A Magyar Református Szeretetszolgálat mindig is a Kárpát-medencét tekintette elsődleges tevékenységi körének, jelenléte a legszegényebb, kárpátaljai régióban csak felerősödött 2014-ben az ukrajnai politikai krízis nyomán kialakult polgárháborús helyzet miatt. Az MRSZ hetente egy-másfél millió forint értékben oszt ki tartós élelmiszert, tisztálkodási- és tisztítószereket, ruhát és más alapvető szükségleti cikket a nehéz gazdasági helyzetben lévő régióban. Helyi, járási vezetőkkel, civilekkel és a kárpátaljai Református Diakóniai Központtal együttműködve alakította ki cselekvési tervét, hogy segítségnyújtása az ott élő emberek hosszú távú érdekeit szolgálja. Beregszászon és Dercenben napi szinten háromszázötven fő étkeztetését biztosítják, emellett hétszáz frissen sült kenyeret osztanak ki. Több tonna kórházi fogyóeszközzel látták el a munkácsi kórházat, vetőmaggal segítik a helyi gazdák megélhetését, vegyestüzelésű kazánok beszerelésével próbálják függetleníteni az embereket az oroszországi gázellátás okozta bizonytalanságtól. Hat hónapon át támogatnak olyan családokat – magyarokat és ukránokat egyaránt – ahol a családfenntartó katonai szolgálatot teljesít, emellett kutat ásatnak, óvodát újítanak fel és további fejlesztési programokat valósítanak meg.

2015-ben eddig nem tapasztalt méretű menekülthullám érkezett a Balkánon és a Földközi-tengeren át Európába. A nyár és az ősz folyamán háborúk, vallási üldöztetés és környezeti katasztrófák elől menekülők, valamint jobb életben reménykedő gazdasági bevándorlók sokasága érte el a szerb-, illetve horvát-magyar határt, hogy Nyugat-Európa felé vegye útját. Az MRSZ is humanitárius segélyt nyújtott a hónapok óta úton lévő, sátrakban, szabad ég alatt éjszakázó, menekülttáborokban várakozó embereknek, valamint a határra kivezényelt rendőröknek. Élelemmel, vízzel, higiéniai eszközökkel, és szükség esetén takarókkal is ellátták őket a röszkei határátkelőnél, a zákányi vasútállomáson, Letenyén, a Keleti pályaudvaron és az M1-es autópályán. Emellett orvosi segítséget nyújtottak, valamint gyermekfoglalkoztató délutánokat szerveztek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó állomásán Debrecenben.

A Szeretetszolgálat munkatársainak szívügye a gyerekek jóléte és boldogsága. 2014 óta működik Bódvalenkén a Biztos Kezdet Gyerekház, ahol a hátrányos helyzetű település öt évnél fiatalabb lakói és (jellemzően szintén nagyon fiatal) szüleik felzárkóztatásával foglalkoznak. Az előző tanévben hetvenhat kárpátaljai diák kollégiumi lakhatását is támogatta az MRSZ, a megújult Nyilas Misi Ösztöndíjprogram keretén belül pedig száz tehetséges diákot segít tíz hónapon át, szerte a Kárpát-medencében. Évről évre iskolatáska- és tanszergyűjtést hirdetnek, hogy csökkentsék a családok iskolakezdéssel járó anyagi tereit, karácsony előtt pedig több ezer cipősdoboznyi ajándékot, Nyilas Misi Pakkot osztanak szét. Adventi adománygyűjtő kampányaik kedvezményezettjei is évről évre a gyerekek voltak, a közmédia idei Jónak lenni jó! akciójában összegyűlt 261 millió forint jelentős részét pedig arra költik, hogy – első körben Budapesten és Debrecenben – átmeneti szállást biztosítsanak a gyermekgyógyászati egészségügyi intézményekben gyógyulófélben lévő gyerekek szülei számára a kezelés időtartamára.

Összeállította: Feke György
Fotó: Dimény András, MRSZ, Kalocsai Richárd, Sereg Krisztián, Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.