A reformációi emlékév református megnyitója

2017. január 17., kedd

Ünnepi istentisztelettel, egész napos programmal várják a résztvevőket január 31-én Debrecenbe, a Magyar Református Egyház jubileumi évének központi megnyitójára. Ekkor érkezik a cívisvárosba a Német Protestáns Egyház reformációi karavánja is, mely a reformáció európai városait látogatja meg.

A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is. Január 31-én 14 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a debreceni Nagytemplomban, hivatalosan ezzel veszi kezdetét a Magyar Református Egyház jubileumi éve. Az ünnepi alkalmat, melyen világszerte élő református testvéreink is részt vesznek és szolgálnak, élőben közvetítjük.

Egész napos programkínálat a belvárosban

A nyitó istentisztelet köré egész napos program épül. Kedden reggel 8 órakor áhítatot tartanak a Nagytemplomban, ekkor veszi kezdetét a Debreceni Református Kollégium diákjainak egész napos bibliaolvasása. 10-kor Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről szóló kamarakiállítás nyílik a Déri Múzeumban, 11.30-kor pedig felavatják a kollégium általános iskolájának reformációtörténeti freskóit.

Délelőtt 9 órakor köszöntik a Nagytemplom előtti téren a Németországi Protestáns Egyház reformációs karavánját, mely Genfből indulva, Wittenberg felé tartva meglátogatja a reformáció történetének fontos helyszíneit. A kamion egy a protestáns közösségek múltját és jelenét bemutató, interaktív mozgó kiállítótér. Ekkor nyílik meg – és délelőtt 9-től este 6 óráig látogatható – a református egyház társadalmi szolgálatait bemutató műsorsátor. A nap folyamán a téren teát oszt a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A fedett, fűtött kiállítótérben megtekinthető a Kárpát-medencei protestáns iskolarendszer történetét bemutató vándorkiállítás, kipróbálhatók a Zsinati Ifjúsági Iroda interaktív reformációi játékai, bemutatkozik a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin Kiadó, a református cigánymisszió, a menekültmisszió, az ökogyülekezeti mozgalom, a debreceni református egyetemi gyülekezet, a nagytemplomi gyülekezet Immánuel Otthona és a Középkori Templomok útja kezdeményezés. A helyszínre kitelepül az El Mondo Kávéház

10.30 és dél között a műsorsátorban külföldi testvéregyházaink és a Kárpát-medencei reformátusság életébe hallgathatnak bele az érdeklődők. A program Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus 18 órakor a Nagytemplomban kezdődő koncertjével zárul.

A programokra a belépés díjtalan, szállást, étkezést és parkolást a szervezők nem biztosítanak.

reformacio.ma

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.