A magyar kultúra napja

2017. január 22., vasárnap, Szatmárcseke

A nemzeti himnuszra és alkotójára, Kölcsey Ferencre emlékeznek a magyar kultúra napján, január 22-én a költő nyughelyén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

A Kölcsey Társaság, Szatmárcseke Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által közösen szervezett esemény 11 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a szokásos helyszínen, a szatmárcsekei református templomban. Az istentiszteleten igét hirdet Fekete Károly református és Fabiny Tamás evangélikus püspök, imát mond Szalay Kont református esperes, orgonán közreműködnek Varnus Xavér és Barnkopf Balázs orgonaművészek.

A megemlékezésen beszédet mond Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, a műsorban - a hagyományoknak megfelelően - Csikos Sándor színművész szavalja el a Himnuszt, majd a Debreceni Ady Endre Gimnázium Leánykarának műsorát hallgathatják meg a résztvevők.

Az eseményen átadják a Kölcsey-emlékplakettet: az elismerést az a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.
Az ünnepség folytatásaként koszorúzást tartanak a szatmárcsekei református temetőben Kölcsey Ferenc síremlékénél.

Kölcsey Ferenc (1790-1838), a reformkor költője, politikusa és - jogi tanulmányokat is végzett - szónoka volt. Kölcsey 1815-ben került testvéreivel megörökölt szatmárcsekei birtokára és rövid megszakításokkal haláláig élt ott. Műveinek nagy részét, közte a Himnuszt is, a hajdani Csekén alkotta. A Hymnus, a' magyar nép zivataros századaiból című művének kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le, ezt a napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
Kölcsey Ferenc szövegét Erkel Ferenc zenésítette meg: a Himnuszt, az össznemzeti imádságot 1844. július 2-án a pesti Nemzeti Színházban mutatták be először.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.