Végvári küldetésben

2017. február 08., szerda

Helyi megoldásokra és helyi erőforrásokra, valamint ezek központi támogatására van szükség ahhoz, hogy a népünket a Kárpát-medence minden szegletében sújtó demográfiai problémákkal és az elvándorlással szemben hatékonyan vehessük föl a harcot. Bara Lajos Istvánt, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatóját tavaly ősszel választották meg a Királyhágómelléki Egyházkerület főgondnokává. A pedagógussal küldetéséről, valamint zilahi és egyházkerületi terveiről beszélgettünk.

„Hiszi és tudja, hogy küldetése van" – szólt még 2011 őszén, a Bethlen-díj átvételekor az Ön által végzett szolgálat méltatása. Mi a küldetése?

Az, hogy a magyarság és az egyház ügyét szolgálva megálljam a helyemet ott, ahova Isten állított.

Hova állította az Isten?

Azóta, hogy 1995-ben befejeztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakát, szülővárosom református oktatási intézményében, a zilahi Wesselényi-kollégiumban tanítok. A kezdetektől fogva küldetésként tekintek az oktatási intézmény keretei között tett erőfeszítéseinkre, amelyek célja megtartani a magyarságot ebben a kis szilágysági végvárban. Eleinte azért küzdöttünk, hogy az iskola megmaradhasson, megőrizhesse önálló jogi személyiségét, és ne olvaszthassák be a román iskolarendszerbe. Ez a veszély elhárult, hiszen a kezdeti kétszáz fős tanulói létszám mára már megközelíti az öt és félszáz főt. Vannak közöttük óvodások, elemi iskolások, gimnazisták és esti tagozatra járók is.

Azért még van miért küzdeni. Az iskola még mindig nem kapta vissza az ősi épületét.

Ez sajnos így van. És a tendenciák sem kedvezőek, gondoljunk csak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítására. Tavaly augusztusban ismét kedvezőtlen döntés született az ügyünkben, de nem adjuk fel a küzdelmet, természetesen élünk a fellebbezés lehetőségével. Annyi biztos, hogy nem számíthatunk sok jóindulatra, még évekig várnunk kell a végleges döntésre. Persze addig sem leszünk tétlenek.

Mire készülnek?

Rendelkezésünkre áll egy telek Zilah központjában, amelyet a kollégium feladatainak bővítésére szeretnénk hasznosítani, összefogva a szi­lá­gysági magyarság teljes közösségével. Még alakul, hogy pontosan milyen fejlesztés valósul meg itt, de jó esély van rá, hogy szakképzést indítunk, mert azt látjuk, hogy azok a fiatalok, akik elemi iskola után szakmát tanulnak, mivel csak román nyelven van erre lehetőségük, elvesznek a magyarság számára. Örülök, hogy az egyházmegye partner az oktatás színvonalának emelésében, hogy a minőségi iskolát az egyház is nélkülözhetetlen pillérnek tartja a szilágysági magyarság életében.

A régi Kálvineummal, amely gyakorlatilag színházépület, és amelyet a kollégiummal ellentétben visszakapott a református egyház, mi a helyzet?

Ezt az épületet a magyar állam támogatásával nemrégiben sikerült felújítanunk, így a város szívében családias és korszerű programhelyszín jött létre a helyi magyarság számára. A három református gyülekezet tulajdonában lévő épület falai között mintegy negyven diáknak szórványkollégiumot indítunk, és megmarad színházi jellege is kétszázötven fős nézőterével.

Egyházkerületi főgondnokként mik a tervei?

A kevés gyermek és a fiatalok elvándorlása, ahogy szerte a Kárpát-medencében, nálunk is óriási probléma. Ezek ellen az egyháznak is tennie kell a maga eszközeivel, összefogva a helyi és az országos politikával, és természetesen a magyar állammal is. Ez azt jelenti, hogy meg kell találnunk a helyi megoldásokat és erőforrásokat, és segítenünk kell ezek megvalósítását és kiaknázását. Főgondnokként nyitott szeretnék lenni a jól működő régi és az ígéretes új kezdeményezésekre, és a magam lehetőségeihez képest szeretnék hozzájárulni ezekhez. Úgy látom, hasonlóan gondolkodik a jelenlegi egyházkerületi vezetőség is. Ez nyilvánvaló volt számomra már az előző ciklusban is, ezért is vállaltam jó szívvel a főgondnoki tisztségre való jelölést. A diakónia és a misszió területén hozott intézkedések vagy éppen az egyházi adminisztráció számára méltó és korszerű munkakörülményeket teremtő egyházkerületi székház létrehozása mind-mind olyan eredmény, amelyekkel a legmesszebbmenőkig azonosulni tudtam. Ezért a legfontosabb talán az, hogy az elmúlt hatéves ciklus során útjukra indított kezdeményezések a következő bő fél évtizedben kibontakozhassanak, meghozhassák gyümölcseiket, és persze ha Isten megadja, újabb intézmények jöhessenek létre, újabb programok valósulhassanak meg.

Tudna konkrétumot is mondani?

Kulcsfontosságú lenne például egy régi álom, a nagyváradi egyházi kórház megvalósítása. Bár óriási feladat és felelősség egy ekkora intézmény elindítása és működtetése, mégis jó reménységgel vagyok, mert azt látom, hogy ezt az ügyet is egyre többen felkarolják, és megindult valami, amit talán már nem lehet megállítani.

Névjegy


Bara Lajos István 1971-ben született Zilahon. Matematikatanári végzettségét 1995-ben szerezte a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd még ab­ban az évben a Zilahi Református Wesselényi Kollégium tanára, 1997-től pedig vezetőségi tagja lett. Ekkor választották meg a zilah-belvárosi gyülekezet presbiterévé is, 2004-től pedig főgondnokává. 2007 óta egyházmegyei, 2010 óta egyházkerületi tisztségeket is betölt, 2016-ban pedig egyházmegyei és egyházkerületi főgondnoknak választották. Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Egy­házkerület pedagógusoknak adott közös elismerését, a Bethlen-díjat 2011-ben vehette át. Nős, egy leány és egy fiú édesapja.


Kiss Sándor, fotó: Barcza János

Az interjú megjelent a Refomátusok Lapja 2017. február 5-i számában.


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Mk 11,20–26

„...hiszi, hogy amit mond, az megtörténik...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink