Hatvankét éve kötöttünk házasságot

2017. február 17., péntek

„Hálás szívvel gondolunk a megtett útra, és kérjük mennyei Atyánkat, hogy továbbra is az ő útján maradva élhessük lelki életünket" – Szenczi László írása.

„…mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” (Ef 5,19–21)

Házasságkötésünk Istentől megáldott, csodálatos és különleges eseménye volt életünknek. Erre a legszűkebb családi keretek között került sor, de lelki testvéreinket értesítettük készülő házasságkötésünkről. Levelünkben ezt írtuk: „Szeretnénk, ha összekapcsolt életünk Istennek szentelt élet lehetne, hogy tudnánk sugározni az Ő szeretetét az emberek felé. Szeretnénk egész életünkkel az Ő dicsőségét szolgálni.” Valamennyi levelünkre igei válasz érkezett, amelyek csodálatos lelki erőt sugároztak felénk. Szinte egyöntetűen fejezték ki: legyen boldog, örvendező az életutunk, és szolgálja igazán Isten dicsőségét. A legfontosabb két ige, amit kaptunk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban” (Fil 4,19) és „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal…” (Ef 4,26)

Csodálatosak az Úrnak útjai! Számos szem vigyázta készülő egybekelésünket. A láthatatlan imaközösségek tizenhárom helyen, Somorjától Debrecenig a házasságkötésünk napján közös imádsággal kísérték fogadalomtételünket, és lelki testvéreink levelekben kívántak áldást együttes életünkre. Mindezek arról győztek meg bennünket, hogy igazán az Úrtól van a házasságkötésünk. Somorjáról Csukás Zsigmond lelkipásztor, volt árvaházi nevelőm és lelki atyám kis rózsás lapocskát küldött ezzel az üzenettel: „…az Úr veled van!” (Lk 1,28)

A szegedi Honvéd téri református templomban kötöttünk házasságot 1955. február 21-én. Legnagyobb meglepetésünkre feleségem valamennyi évfolyamtársa megjelent a templomi esküvőnkön, és jókívánságaikkal halmoztak el bennünket a legkritikusabb Rákosi-korszakban. Ünnepi fogadalomtételünknek hívő egyetemista testvéreink voltak a tanúi. Az útravalóul kapott igék (Ef 5,19–33) egész életutunkra megadták a programot.

Az elmúlt hatvankét év alatt Isten útján járva éltük boldog közös életünket, áldását naponként megtapasztalva. Az ő áldásaként fogadtuk Istentől három gyermekünket, nyolc unokánkat és az első dédunokánkat. Hálás szívvel gondolunk a megtett útra, és kérjük mennyei Atyánkat, hogy továbbra is az ő útján maradva élhessük lelki életünket. Szívünk vágya, hogy az Isten előtti utolsó számadáson „ott álljunk üdvbe öltözötten, / Én és szeretteim köröttem” (365. halleluja). Ezért imádkozunk naponként teljes hittel, hogy Isten teljesítse ezt a kérésünket. 

Szenczi László, fotó: Sereg Krisztián

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. február 19-i számában.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 1

„A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink