A kisebbség kisebbsége

2017. február 20., hétfő

A NATO bombázások idején, 1999-ben írta az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázatát Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke. Békét, nyugalmat és védelmet szeretett volna adni a szórványmagyarságból érkező újvidéki egyetemistáknak. Míg az Újvidéki Egyetemen – a Magyar Tanszéket kivéve – csak szerbül tanítanak, a diákotthonban csak magyarul lehet beszélni. Rendszeresek az áhítatok és az előadások is. A kollégium a közelmúltban egy új, fiúk számára épült épületszárnnyal bővült. Az épületek a Maradéki Református Egyházközség tulajdonában vannak, míg a működtetést a magyar pedagógus egyesület végzi.

Újvidék központjába, egy keskeny zsákutca utolsó házához vezet a GPS.  Kicsit tanácstalanul forgolódunk, merre lehet az Apáczai Diákotthon. Az utca és a házszám stimmel, bár sehol egy felirat vagy zászló. Csöngetünk, kiderül, hogy jó helyen járunk.

Nagy Margit, a kollégium igazgatója, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke azt mondja, a háborút követő magyarverések időszakában kifejezetten biztonságosnak ítélték, hogy nem írják ki az épület falára, hogy milyen intézmény működik bent. Kérdésemre, hogy ma miért nincs kint semmi az épületen, ami utalna rá, hogy minek az otthona, azt mondja: „sose lehet tudni, mi fog történni.

A félelem mélyen benne van a lakosság lelkében. Ez a terület volt magyar, majd jugoszláv, aztán újra magyar, később szerb. Mindig gyilkolták és gyűlölték egymást az itt élők – félelem van az emberekben.” Nagy Margit Erdélyből költözött Délvidékre, azt mondja, ő nem úgy ismerte meg a hétköznapi szerb embereket, hogy gyűlölködők lennének. Azonban a politika időről-időre fel tudja őket szítani. „Ha hívők lennének az emberek, nem engednék elhatalmasodni a politikát az életükön.” Félelemben élnek, de élnek és dolgoznak – teszi hozzá. Nagy Margit és munkatársai is dolgoznak.

Bombázás szülte kollégium

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke már a kollégium működése előtt maga mellé fogadott két magyar egyetemista lányt, mert olyan szegények voltak, hogy nem volt pénzük még a kollégiumra sem. Érezte, tennie kell valamit. Végül talált egy pályázatot, amit épp akkor írt, amikor dúlt a délszláv háború. „1999-ben hulltak a bombák, és én írtam a pályázatot, mert komolyan hittem abban, hogy Isten nem hagy el minket, és a vajdasági magyarság meg fog maradni.”

Ötvenezer márkát nyertek. Megindulhatott a munka; egy családi házat vettek meg és alakítottak át. Húsz lánnyal kezdték meg a működést. „Már ekkor tartottunk áhítatokat, később pedig elindítottuk a magyarságismereti előadásokat – ezek azóta is folytatódnak” – mondja az igazgatónő. Az épületek a Maradéki Református Egyházközség tulajdonában vannak, az intézményt pedig a magyar pedagógus egyesület működteti. Az évek során többször bővültek. 2008-ban új telket vásároltak, ott hoztak létre fiúkollégiumot is.

Bővült a fiúkollégium

A közelmúltban új épületet avattak az Apáczai Diákotthonban, szintén a fiúknak. „Nagy előrelépés volt ez számunkra. A munkálatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Fontosnak tartom, hogy immáron van egy nagytermünk, ahol nyolcvan ember is elfér.” 

Küldetésük az kezdetek óta változatlan: kettős céljuk egyik pillére, hogy a szerb egyetemi közegben tanuló magyar diákok ne szakadjanak el a magyar kultúrától és anyanyelvüktől, míg a másik, hogy a keresztyénséggel is megtartsák a kapcsolatukat.  A kollégiumba nem csak reformátusokat vesznek fel, de feltétel, hogy a jelentkező tartozzon valamelyik keresztyén vallási közösséghez. „Volt egy fiú, aki nem bérmálkozott, és elutasítottuk. Végül megegyeztünk vele, hogy Újvidéken egy éven belül eleget tesz e feltételnek. Felvettük és betartotta az ígéretét.”

Szórványmagyarságból érkeznek a bentlakók

„Több az élet a kollégiumban, mióta kibővítettük” – mondja a fiúkollégium bővítése kapcsán Stanyó Gábor, az Apáczai Diákotthon titkára és nevelőtanára. „A magyarországi segítségből az életszínvonalat és életminőséget tudtuk javítani a kollégiumban. Több a hely, most már van egy előadótermünk is, amely még több programra ad lehetőséget, külsősök bevonásával is.” Korábban harmincan fértek el, most negyvenöt a maximális férőhely a kollégiumban.

Az itt lakók többsége a szórványmagyar vidékről érkezik. Sokan érkeznek Szenttamásról, de jönnek Kikindáról, Bácskossuthfalváról és más helységekből is. A tömbmagyarság által lakott nagyobb városokból, Szabadkáról, Zentáról alig van diák Újvidéken. „Pedig fontos lenne, hogy minél több vajdasági magyar diplomás is legyen. A vajdasági magyarság körében a felsőfokú végzettségűek aránya országos szinthez viszonyítva alacsonyabb az átlagnál. Pedig szükség van értelmiségi, egyetemet végzett magyarokra. Ebben pedig kulcsszerepe van a kollégiumunknak, amely nemcsak szállást ad, hanem közösséget is teremt.”

Jelenleg ugyan huszonöten laknak a fiúknál, de Stanyó Gábor a következő évi jelentkezésekből már úgy látja, mind a negyvenöt férőhelyre szükség lesz.  „Nagy az elvándorlás, és ezt a magyar egyetemisták számán is érzékeljük” – mondja a titkár, de hozzáteszi, a jelenlegi létszám inkább abból adódik, hogy a közelmúltban indult el egy másik magyar kollégium, az Európa is – sokan pedig oda jelentkeztek. Mitől más a két kollégium? Stanyó Gábor – aki egyébként gondnoka is az Újvidéki Református Egyházközségnek – azt mondja, attól, hogy figyelnek a fiatalok keresztyén lelki nevelésére is. Áhítatokat és előadásokat is tartanak nekik.

Mindig van, aki segít

„A legjobb, hogy kevesen vagyunk, családias a légkör, mindenki ismer mindenkit, és még segítőkészek is a többiek” – mondja Losonc Tibor, aki Bácskossuthfalváról érkezett Újvidékre. Matematikát tanul, szerbül. Ez főleg az elején sok fejtörést okozott neki, mivel a magyar többségű szülőfalujában kevésbé tanult meg jól szerbül, mint azon magyar társai, akik szórványtelepülésről származnak. Szerbül tanul az egyetemen, emiatt sokszor kért segítséget a kollégiumban, és mindig kapott is. „Nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem, nekem tökéletesen megfelel ez a kollégium. Én reformátusok vagyok, örülök, hogy van hetente áhítat és egy előadás is. Jó, hogy a magyar öntudatunkat is ápoljuk.”

Magyarul is átgondolom

Virág Laura Dél-Bánátban, Udvarszálláson nőtt föl. Az egyik szomszéd falu szerb, a másik román. Négy osztályt végzett magyarul, azóta szerbül tanul. Az egyetemen pedagógiát is szerbül hallgat. „Kicsi korom óta Újvidéken szerettem volna egyetemista lenni” – mondja a lány. Egy ismerősétől hallott az Apáczai Diákotthonról. Jelentkezett, és egyáltalán nem bánta meg, sőt. Azt mondja, a családias hangulatban ő is jól érzi magát. „Nekem sokkal könnyebb, hogy mindenki magyarul beszél” – utal a kollégium házszabályának első pontjára: az intézmény falai között kötelező a magyar nyelv használata. „Otthon, a családommal is magyarul beszélünk, de az iskola és a szerb közeg miatt egyre nehezebb volt megtartani az anyanyelvemet. A kollégium ebben is sokat segített.”

A lány azt mondja, sokszor szerbül gondolkodik, főleg tanulás közben, de most már egyre többször magyarul is átgondolja a dolgokat. Az Apáczai Diáktanács elnöke volt egy évig, ekkor sok programot szerveztek, amely még jobban összekovácsolta a közösséget. Fontosnak tartották, hogy a város másik részében lévő fiúkollégium lakóival is tarthassák a kapcsolatot, ezért bográcsozást, pizza estet és más közös programokat szerveztek, amelyen a fiú és a lány bentlakók is részt vettek. Utazásokat is szervezett a kollégium, így voltak Magyarországon és Erdélyben is.

Megmaradás

Nagy Nikoletta nevelőtanárként dolgozik a kollégiumban. Néhány éve azonban még ő is bentlakó diák volt. Másodéves korában kezdett el dolgozni, besegíteni az ügyintézésbe. Azt mondja, családja anyagi helyzete miatt nem tehette meg, hogy csak a tanulásra koncentráljon. Mint nevelőtanár, példamutatóan igyekszik élni. „Amit én megkövetelek tőlük, azt magam is betartom” – mondja. „Legfontosabb, hogy magyarul és helyesen beszéljünk. A mai, elszerbesedett délvidéki világban ez nagyon fontos.” Az is fontos – teszi hozzá – hogy Isten felé próbálják terelni a bentlakókat. Vallási konfliktus annak ellenére sincs a kollégiumban, hogy a bentlakók többsége katolikus. Nagy Nikoletta az ökumenében is próbál példát mutatni, van, hogy református létére elmegy szentmisére a katolikus diákokkal. Kérdésemre, hogy miért tartja fontosnak az Apáczai Diákotthon létezését, azt mondja, a kis magyar közösség megmaradása miatt.

Újvidéken kétszázötvenezer ember él, a 2011-es népszámlálás szerint hat százalékuk – tehát nagyságrendileg tizenegy-tizenkétezer ember – magyar nemzetiségű. Milyen jövőt remél így Nagy Margit, az Apáczai Diákotthon vezetője, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke? Azt mondja: „varjak kárognak, hogy vége a határon túli magyarságnak, mert elfogyunk, asszimilálódunk, vagy emigrálunk. Én azt mondom, a történelem kereke forog, egyszer fenn, egyszer lenn – most épp legalul vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogy az idők végezetéig itt is fogunk maradni. Hiszem, hogy Isten vezeti a történelmet, és nem a politikusok. Hiszem, hogy van jövőnk. Lesz, aki itt marad. Volt ez a terület még rosszabb helyzetben is, sőt, volt lakatlan is. Hiszem, hogy lesz még jobb helyzetben. Hiszem, hogy meg fogunk maradni, még mi, reformátusok is, akik a kisebbség kisebbsége vagyunk itt a Vajdaságban.”

A kollégium bázisa az újvidéki reformátusoknak
Az Újvidéki Református Egyházközség hosszú évek óta nehéz helyzetben van. Korábbi lelkészük, Botos Elemér ugyanis kiszakította a gyülekezetet és a református templomot Szerbiai Református Keresztyén Egyház testéből. A délvidéki református egyház vezetősége hiába fosztotta meg szolgálati jogától a lelkészt, ő továbbra is használja a parókiát és a két újvidéki református templomot is. Ez a helyzet indokolta azt, hogy az Újvidéki Református Egyházközség újjáalakult, és a közelmúltban új, öttagú presbitériumot is választottak. Gondnokuk, Stanyó Gábor, és két presbiterük, Nagy Margit és Nagy Nikoletta is az Apáczai Diákotthon munkatársai. Az istentiszteleteket, gyülekezeti alkalmakat – amíg nem tudják visszaszerezni a templomokat – a diákotthon tanulószobájában tartják.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Mk 11,20–26

„...hiszi, hogy amit mond, az megtörténik...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink