Nagyszalonta nevezetes város

2017. március 01., szerda

Nagyszalontának számos neves szülöttje van. A legnagyobb közülük a magyar nemzet költőóriása, Arany János, akinek március 2-án lesz a kétszázadik születési évfordulója. Az emlékév megnyitója előtti napokban a bihari hajdútelepülésen jártunk, amely jó ideje nemcsak a poéta által megénekelt háromszáz egykori vitézéről, hanem nagy fiáról is nevezetes.

A reformátusok promenádja

Így hívták egykor Nagyszalontán azt a teret, amelyet a református egyház jelképes épületei vettek körül: az úgynevezett régi parókia, a templom és az iskola. Az előbbi helyén – természetesen a kommunisták ténykedése nyomán – ma már tömbház áll, amelyért az egyháznak a rendszerváltás után nyolcévnyi pereskedéssel sikerült némi pénzbeli kárpótlást kicsikarnia. A templom és az iskola, utóbbi ugyancsak hosszas jogi küzdelem eredményeképpen, ma is az Úr és az emberek szolgálatában állhat.

A terecskén, évszázados fák között, bronzból kiöntve Arany János üldögél immár huszonöt esztendeje. Pennával a kezében néz maga elé, mintha azon tűnődne, miként lehetne a mai Nagyszalontát megénekelni, és vajon ad-e még valaha az egykori hajdúfészek a nemzetnek olyan fiakat, akiknek a mementója ide kerülhet az övé mellé: mint Zilahy Lajos íróé, Sinka István költőé, Kulin György csillagászé és Kiss István szobrászművészé.

Talán a nagy költő is úgy gondolja, hogy van remény, hiszen az iskola, ahol egykor ő is tanult és tanított, ma is működik, és magyarul folyik az oktatás benne. A tizenhétezer fős városka lakóinak többsége, közel hatvan százaléka még a Trianon óta eltelt közel száz esztendő ellenére is magyar, a református egyház által sok-sok ráfordítással megteremtett színvonalas iskolai környezet pedig nemcsak a színmagyar családok számára vonzó, hanem a vegyes nemzetiségű, sőt olykor a román családok gyermekeit is idecsábítja.

Az ezerkétszáz általános és középiskolás diák nevelését biztosító iskolaközpont – nem mellesleg a magyar állam hozzájárulásának köszönhetően – idén szeptembertől új szárnnyal bővül. A milliárdos beruházásból megvalósuló, a geotermikus hőenergiát hasznosító, így zöldházként működő négyszintes épület az oktatáshoz korszerű tantermeket, a bihari magyar szórványokból érkezőknek pedig kollégiumi férőhelyeket biztosít majd.

Fagyizó Arany Jánoshoz

Az iskola melletti utcát éppen aszfaltozáshoz készítik elő. Nem véletlenül, hiszen az Arany János szülőházához vezet, kész kell lennie a kétszázadik évfordulóra. A markoló mellett álló három munkás jó hangosan Istentől való békességet kíván a minket kísérő két tiszteletesnek. Nyilvánvaló, hogy mindegyikük igazi hajdúivadék: a lapát mellől mintha a költő jól ismert portréi néznének vissza ránk. Bajuszos-magyaros fizimiskájával bármelyikük eljátszhatná városkája nagy szülöttjét egy róla készülő filmalkotásban.

Aztán egy sarkon befordulva meglátjuk az Arany fagyizót. Ebből, ha nagy távolságok lennének is Szalontán, bizonyosak lehetnénk, hogy közel járunk az egykori Arany-portához. Pontosabb így a megfogalmazás, mert bár a versekből ismerős bogárhátú, nádfedeles házikó is a telken áll, az épület csak replika. Az eredeti szülőház még a költő gyerekkorában tűzvész martaléka lett. A telek mérete és formája, illetve az udvari kút forrása még az eredeti, bár aligha ajánlanánk jó szívvel, hogy amiként kétszáz évvel ezelőtt, ma is bátran igyon belőle a szomjazó. Nem mellesleg pedig az eperfa is bólogató elődjének a sarja.

Kalauzunknak, Mikló István Boldizsár lelkipásztornak sem kell sok biztatás, a hely szelleme hamar előhívja emlékezetéből gyerekkorát, amikor az Arany-ünnepségeken maga is megannyi verset elszavalt. „Este van, este van, kiki nyúgalomba! / Feketén bólingat az eperfa lombja, / Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, / Nagyot koppan akkor, azután elhallgat” – idézi fel a Családi kör című verset, amelynek megírását bizonyára ez az udvar ihlette egykoron.

A két lelkész: apa és fia, Mikló Ferenc és Mikló István Boldizsár

A nagyszalontai gyerekek Arany János emlékezetének ápolásában nőnek fel, mindent tudnak róla. Így a fiatal tiszteletest sem lehetett megfogni budapesti gimnáziumi tanulmányai alatt: ha a nagy poéta szóba került, elmondta vagy elszavalta, amit örökségként otthonról hozott. Ezért is fordult felé minden osztálytársa összevont szemöldökkel, amikor az írásbeli érettségi egyik tételeként a költő Epilógusának elemzését kapták.

A Iancu-induló

A híres szalontai Csonkatoronyhoz tartva ismét a templom mellett megyünk el, amelynek főút felőli oldalán Kossuth Lajos szobra áll. Az egyetlen Romániában, amely Ceauşescu idejében is a helyén maradhatott. Szomszédságában van a városalapító Bocskai István emlékműve, aki háromszáz hajdúvitézt telepített erre a törökdúlás miatt elnéptelenedett vidékre. A fejedelem Arany Jánoséval vetekedő tiszteletét jelzi az is, hogy az ő és az Arany család címere díszíti a szépen felújított eklektikus városháza homlokzatát. Illetve díszítené, ha nem takarták volna el mindkettőt.

De nem csak ebben az intézkedésben érződik, hogy a románság némely képviselőit zavarja, ha az őshonos magyarság túlzottan otthon érzi magát a városában. A hagymakupolás honfoglalás jegyében két ortodox templommal is találkozhatunk a főutcán, míg az utóbbival szemközt, a református templomot körülölelő park egyik sarkában Avram Iancu román nemzeti hős szobra áll.

Déli egyet üt az óra, és a fejünk felett, a református templom tornyából, ahogy minden egész órakor, most is megszólal a Kossuth-nóta. A toronyzene annak idején rendkívül zavarta a helybéli pópa nyugalmát, aki irredentizmus vádjával feljelentette református kollegáit Bukarestben. A fővárosból vizsgálóbizottságot küldtek, de az ortodox egyházi emberen kívül nemigen találtak mást a városban, akit nyugtalanított volna a református templomból felcsendülő muzsika. Tény, mondjuk, hogy a bizottság látogatása épp olyan napra esett, amikor nem a szabadságharcos ének, hanem a Serkenj fel, kegyes nép kezdetű nagyszalontai gyűjtésű népdal szólalt meg a toronyból, nem mintha az előbbinek bármiért is zavarnia kellett volna őket. Azóta a román atyafi is megtalálta a lelke békességét: ma már az ő temploma tornyából is zene szól. Természetesen Avram Iancu indulója.

Az ótorony kincsei

A Csonkatoronyban berendezett Arany János Múzeum a költő fia, Arany László kezdeményezésére jött létre 1899-ben, ahogy a poéta emlékét ápoló és a kiállítást mai napig működtető Arany János Művelődési Egyesület is. A tárlat törzsét mai napig a fiú által felajánlott Arany-hagyaték adja, benne a költő akadémiai dolgozószobájának bútoraival és használati tárgyaival, vagy a kutatók számára is érdekességeket rejtő könyvgyűjteményével. De láthatjuk itt Arany János utazóládáját, amellyel Debrecenben diákoskodott, vagy azt a kisiskolai füzetkéjét is, amelybe első zsengéjét írta: „Ha akarod tudni, / E könyv kié légyen, / Az Arany Jánosé, / Ki sokáig éljen.” A személyes tárgyak mellett figyelemre méltók a költő emlékét megörökítő képzőművészeti alkotások is, mint Barabás Miklós, Éder Gyula és Izsó Miklós portréja, vagy Szervátiusz Jenő Toldi harcát a farkasokkal és Puskás Sándor Arany és Petőfi barátságát megjelenítő szobra.

Kár, hogy Arany János hagyatéka megkopott, sőt elavult környezetben, csupán múlt századi muzeológiai megoldásokkal, múzeumpedagógiai eszközök híján várja az érdeklődőket, pedig az évforduló jó apropója lett volna a kiállítás megújításának, a gazdag anyag és a páratlan életmű korszerű eszközökkel való bemutatásának.

Arany üzenete

Visszatérve a parókiára – az Arany-szoborhoz hasonlóan mi is – azon töprenkedünk, lehetnek-e ma is a református iskola diákjai között Arany Jánosok. Mikló István Boldizsár szerint azért nehéz erre válaszolni, mert a nagy költőt sem csupán az Istentől kapott talentumai tették azzá, aki lett végül. Ott volt mögötte mélyhitű szüleinek példája, édesapja, aki már háromévesen írni tanította a pipa szárával a kemencéből kikotort hamuban és olvasni a Szentírás lapjain. Ott volt mögötte az egyház, amelynek közösségében kórustagként szolgálati lehetőséget, iskoláiban tudományt talált. – Vajon mi milyen szülők vagyunk? És milyen egyházi közeget teremtünk a fiataljainknak? – firtatja a háromgyermekes édesapa és az ifjúsági misszió iránt különösen is elkötelezett lelkész, aki szerint a kirakó ezer és ezer darabkájának kell passzolnia, hogy egy gyermekből Aranyhoz hasonló óriás legyen. Nem pusztán az egyéné tehát a felelősség, hanem a mienk, szülőké, lelkipásztoroké, tanároké is: megteremtjük-e a lehetőséget arra, hogy az Úrtól kapott ajándékokat jól, azaz a maguk és a közösség javára kamatoztathassák a ránk bízottak?

És hogy Arany János példája mit üzen nekünk? Ha az ifjú nagyszalontai lelkésznek egy szóban kellene megfogalmaznia, ezt mondaná: a hűséget. A hűséget a tiszta, örök értékekhez, amelyekből végső soron kiforr a hitünk. A hitünk, amely minden megpróbáltatás ellenére mindvégig velünk marad, és formálja életünket, az életünk során végzett szolgálatainkat. Arany János is mindvégig hűséges maradt a gyerekkorában szüleitől kapott értékekhez. Úgy volt nagy ember, hogy megőrizte szerénységét, alázatosságát, példás családi életet élt, szorgalmasan végezte mindenkori munkáját, és ha lánya halálakor talán megbicsaklott is, végül hű maradt Istenbe vetett hitéhez is, amely támasza maradt haláláig.

Megemlékezések Nagyszalontán

Az Arany János-emlékév a költő kétszázadik születésnapján, március 2-án nyílik meg Nagyszalontán. Az emlékévet helyi idő szerint 9 órakor a református templomban kezdődő istentiszteleten Áder János köztársasági elnök nyitja meg, majd Török László nagyszalontai polgármester mond ünnepi beszédet. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülést tart. Délután 4 órától újabb istentisztelet lesz, amelyet a templom melletti szoborparkban további ünnepi beszédek és koszorúzás követ, végül az ünneplők a költő szülőházához, majd a művelődési házhoz vonulnak, ahol a nagyváradi Szigligeti Színház ünnepi műsorával ér véget a nap.

Arany János március 10-én történt megkeresztelésének kétszázadik évfordulója alkalmából március 12-én a helyi idő szerint 10 órakor kezdődő istentisztelet keretei között olyan ünnepséget szer­vez a nagyszalontai gyülekezet, amely a költő református lelkiségére irányítja a figyelmet. A Honnan és hová?, a Magányban, az Él-e még az Isten? és a Fiamnak című verseken keresztül az Arany Jánost éltető hitre és reményre akarnak rámutatni a szervezők, és a költő nemcsak fiának, hanem nekünk is szóló útmutatására: „Kis kacsóid összetéve szépen, / Imádkozzál, édes gyermekem!"



A pünkösd előtti héten is Arany János lelkisége, hitbeli példája vezeti majd a nagyszalontai reformátusok ünnepi készülődését. Emellett a gyülekezet a templom toronygalériájában olyan tárlat összeállítását tervezi erre a hétre, amely a költőhöz köthető egyházi emlékeket mutatja be, köz­tük a születési bejegyzést őrző anyakönyvet, amelyet a nagyváradi állami levéltárból kellene a szervezőknek e pár napra kölcsönkapniuk.  

Kiss Sándor, fotó: Dimény András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. március 5-i számában.

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Mt 10,1–15

„Magához hívta tizenkét tanítványát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink