Az Ószövetség és a Reformáció

2017. április 11., kedd, Debrecen

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszéke „Az Ószövetség és a Reformáció" címmel szervez tudományos konferenciát április 11–12-én.

A rendezvény a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva, olyan témát állít fókuszba, mely az utóbbi évtizedekben csak marginálisan jelent meg a bibliatudományokban és az egyházi diskurzusban. A házigazdák részvétele mellett felkért vendégelőadók érkeznek Budapestről (KRE, EHE, ELTE), Szegedről (GFF), Pápáról (PRTA), Sárospatakról (SRTA) és Kolozsvárról (KPTI); a református résztvevők mellett ott találjuk az evangélikus, valamint a római katolikus teológia jeles képviselőit is.

Időpont: 2017. április 11-12.
Helyszín: Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Debrecen, Kálvin tér 16.), Szenczi Molnár Albert terem (I/112)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.