A reformációval foglalkozik a kulturális örökség napjai programsorozat

2017. április 19., szerda

Megnyílt a jelentkezés lehetősége a kulturális örökség napjai rendezvénysorozatra, amely szeptember 16-án és 17-én várja ingyenes programokkal az érdeklődőket.

Idén három kiemelt témája lesz az épületvezetésekkel egybekötött programsorozatnak: megemlékeznek az 500 éves reformációról, a 200 éve született Arany Jánosról és a 150 évvel ezelőtt történt kiegyezésről is. A három kiemelt téma mellett a rendezvényt koordináló a Miniszterelnökség kiemelten kezeli - a 2017. évi európai uniós ajánláshoz csatlakozva - a természet és örökség témakörét.

A kulturális örökség napjai az Európa Tanács védnökségével 1984 óta már 50 országban az épített örökség ünnepe, melynek Magyarországon hagyományossá vált időpontja minden év szeptember harmadik hétvégéje. A programsorozaton megnyílnak és bejárhatók olyan épületek, építmények és régészeti lelőhelyek is, amelyek az év többi napján nem látogathatók. A központi programsorozatra azok jelentkezhetnek, akik értékes épületeiket szívesen megnyitnák a nagyközönség előtt, illetve abban vezetést tartanának, esetleg tematikus sétát szerveznének.

A kulturális örökség napjai lehetőséget kínálnak az ország legkisebb településein élőknek is arra, hogy bemutassák építészeti és természeti értékeiket, kincseiket az örökségvédelem iránt érdeklődőknek. Az önkéntes segítők által szervezett programok évről évre több tízezer látogatót vonzanak. Tavaly több mint 300 történelmi épület tárta ki kapuját a rendezvénysorozat keretében, amit 140 vezetett séta és több mint 170 egyéb kulturális program egészített ki.

A rendezvény jelentkezési felületét a műemléki világnapon, április 18-án nyitotta meg a lebonyolítást koordináló kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárság. Az őszi eseményre a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a www.oroksegnapok.hu honlapon keresztül lehet regisztrálni, ahol a legfrissebb hírek és a helyszínek is nyomon követhetők. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy azok a helyszínek, amelyek augusztus 15-ig jelentkeznek, bekerülhetnek a kulturális örökség napjai országos terjesztésű nyomtatott programfüzetébe is.

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió