Fókuszban a menekültintegráció

2017. április 20., csütörtök

Több hónapos előkészítés után új együttműködési megállapodás született a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Svájci Református Egyházak Segélyszervezete (HEKS) között. Az együttműködésnek keretet adó, 2017-től 2020-ig tartó új országprogram a cigánymisszió mellett a menekültek beilleszkedését is támogatja.

Az új országprogram kidolgozásával kapcsolatos munka 2016 júniusában kezdődött, amikor az MRE és a HEKS képviselői találkoztak, hogy áttekintsék a 2013-tól 2016-ig tartó országprogram eredményeit. Az előző program elsődleges célja a hátrányos helyzetű csoportok esélyeinek növelése volt, ezen belül is kiemelten foglalkoztak a romák helyzetével. A projektben résztvevő partnerek és az MRE Zsinatának képviselői 2016. június 23-án foglalták össze és vitatták meg az elért eredményeket, majd a folytatásról egyeztettek. Megállapodtak, hogy 2017 és 2020 között egyfelől a romák, másfelől a menekültek integrációja áll majd az együttműködés középpontjában.

Később további találkozókra és egyeztetésekre került sor a cigánymissziós projekt koordinátorával, az Országos Református Cigánymisszió képviselőivel, a Külügyi Irodával, a Szeretetszolgálai Irodával és a Kalunba Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel (az MRE menekültekkel foglalkozó általános kivitelező partnerével). Mindezek alapján született meg az új, részletesen kidolgozott országprogram.

A HEKS igazgatósága igen kedvezően értékelte az MRE törekvéseit a többségi társadalom és a romák, illetve a többségi társadalom és a menekültek közötti viszony javítására, és 2017. február elején jóvá is hagyta a programot. A svájci és a magyarországi egyház között létrejött stratégiai együttműködés, a két szervezet társadalmi igazságosság melletti elköteleződését is jelzi.

A romák egyházba és társadalomba való integrációját segítő projekt továbbra is támogatja a helyi gyülekezetek munkáját, ideértve a tanoda programokat, az anya-gyermek csoportokat és a készségfejlesztő programokat. Külön is támogatni kívánják a református iskolákat, részben azzal, hogy segítenek felismerni, milyen fontos szerepet játszhatnak az iskolák a cigányok befogadásában, részben pedig azzal, hogy igyekeznek megkönnyíteni magát a folyamatot.

A menekültek kilátásainak javítását, illetve a menekültek integrációját célul kitűző, nemrégiben útjára indult program szintén arra törekszik, hogy bevonja a gyülekezetek tagjait a menekült gyermekeket segítő, iskola utáni foglalkozásokba.

A HEKS cigánymissziós programja a már korábban bevált szervezeti struktúra alapján működik tovább, lehetővé téve ezzel a gyülekezetek számára, hogy önálló, a roma gyermekek és fiatalok integrációját célzó programokat dolgozzanak ki, illetve, hogy minél több gyülekezeti tagot vonjanak be a munkába. A gyülekezetek anyagi támogatást kapnak, mobilizálják saját forrásaikat, és rendszeres kapcsolatban állnak a többi résztvevő gyülekezet koordinátorával.

A menekültek oktatási központjaként is szolgáló Kalunba Kft. mintaprojekt keretében kíséri végig, az elsőként a budapesti Skót Misszióban induló, menekült gyermekek iskolai tevékenységét segítő programot.

Mind a cigányok, mind a menekültek között végzett szolgálatnak fontos eleme a munkatársak és az önkéntesek képzése, a kulturális és a vallási különbségek tisztelete, az átlátható és megbízható munkavégzés. Bár a két projekt eltérő oktatási programmal működik, mindkettő szempontjából kiemelten fontos a közösségépítés.

A HEKS hisz abban, hogy az egyházak helyzete lehetővé teszi, hogy hatékonyan segítsék a társadalmi befogadás folyamatát, mert egyaránt jelen vannak a falvakban és városokban, valamint a lakosság széles rétegeivel van kapcsolatuk. Az MRE e tekintetben is ideális partner a HEKS számára.

Székely Ágnes

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió