Fórum az énekeskönyvról

2017. május 06., szombat, Budapest

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Egyházzenei Irodája 2017. május 6-án Budapesten fórumot rendez kántorok, egyházzenészek, karnagyok, tanárok és lelkipásztorok részére. A rendezvény célja, hogy tájékoztatást adjon a készülő új énekeskönyvről és az ezzel kapcsolatos jövőbeni feladatokról.

A résztvevők kézbe kapják a „Lélekkel és értelemmel" című előkészítő füzetet, melyet magukkal is vihetnek. A szünetekben kottavásárlási lehetőség is lesz. A gyülekezetekhez eljuttatott, de az interneten is hozzáférhető kiadványnak hármas célja van: tájékoztatás, megvitatás, kipróbálás. A füzet szöveges első része átfogó gondolatokban vázolja fel a megújítás főbb elveit, majd énekpéldákkal és mintegy 30 éneket tartalmazó példatárral szemlélteti azt. Az idei esztendő célja, hogy e kiadvány segítségével az éneklésről, énekeskönyvről minél többféle körben szó essen.

Program:

9.30 – érkezés, regisztráció
10.00 – Köszöntés, ige-imádság-ének
10.10-11.15 – Énekeskönyvünk megújulásának alapelvei, tájékoztató a megújítási munkákról. Bódiss Tamás, a GK Liturgiai és Himnológiai Bizottsága titkárának előadása sok énekléssel.
szünet
11.45-13.00 – Milyen feladatok várnak ránk az új énekeskönyv megismertetésével és használatával kapcsolatban? Fórumbeszélgetés a jelenlévők részvételével.
Kapcsolódó programként délután 2 és 4 óra között a nyári kántorképző tanfolyamok feladatairól, összehangolásáról és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanfolyamokon tanári munkát végző (végzett) kollégák részvételével.

Helyszín: a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Dózsa György úti épülete 
Cím: Bp. XIV. Dózsa György út 25-27. II. emelet 215. sz. terem. 
(Az épület a Városliget szélén, az Ajtósi Dürer sortól pár lépésre található, számos tömegközlekedési eszközzel megközelíthető.)



Istent keresem

ApCsel 22,1–21

"Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged,..." tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink