Elnökségi ülés Nagyváradon

2017. május 21., vasárnap

Május 19-én délután Nagyváradon tanácskozott a Generális Konvent elnöksége. A királyhágómelléki egyházkerület meghívására a másnapi Református Egység Fesztiválra érkező Kárpát-medencei református egyházvezetők megbeszélésük előtt a Szeretethíd központi megnyitóján is részt vettek.

Az ülésen kiemelten foglalkoztak a Magyar Református Egyház közös zsinata június 24-re Debrecenbe tervezett tanácskozásának előkészítésével. A 2009 óta másodszor összeülő alkotmányozó és törvényhozó testület a tervek szerint elfogadja a Második Helvét Hitvallás új magyar fordítását, valamint megemlékezik a szervezett keretek között működő református egyház magyarországi megalakulásának és a hitvallás elfogadásának 450. évfordulójáról is.

Az elnökség tárgyalta azt az egyházalkotmányi bizottság által elkészített jogegységi és alapelvi ajánlást, amelyet várhatóan ugyancsak a június 24-i zsinati ülés fogadhat el. A dokumentum a Magyar Református Egyház egyházszervezeti, egyházkormányzati, jogalkotási, jogalkalmazási és fegyelmezési kérdéseiben törekszik azonos tartalommal értett és értelmezett alapelvek megfogalmazására és egy átfogóbb jogegységi felfogás és gyakorlat megteremtésére.

Az egyházvezetők beszámolót hallhattak az egész Kárpát-medence reformátussága számára kiemelkedő nyári rendezvény, a július 25-29. között Debrecenben megrendezésre kerülő Csillagpont református ifjúsági találkozó előkészületeiről is. A többszáz önkéntes segítségével megvalósuló eseményre – ahová már elindult a regisztráció a csillag.reformatus.hu oldalon – 3000-5000 fiatalt várnak. A találkozó céljai közt szerepel, hogy az egyházhoz nem kötődő fiatalok is gyülekezeti közösséget találjanak.

A Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Feladata a Magyar Református Egyház közös alkotmányának és törvényeinek előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása. Ügyvivő testülete az elnökség, melynek tagjai a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökei és főgondnokai. Feladata a közös ügyek intézése. A testület szükség szerint, de évente legalább háromszor ülésezik.

Czanik András, fotó: Kiss Gábor

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

1Kor 5

„Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink