Mini Wittenberg Debrecenben

2017. június 19., hétfő

Interaktív programsorozattal emlékezett a reformáció ötszáz évvel ezelőtti kezdetére a debrecen-kerekestelepi és a debrecen-bánki gyülekezet június 6. és 11. között.

A Mini Wittenberg nevű kezdeményezést a két közösség a bánki gyülekezet intézményeinek – a nappali idősellátás, a tanyagondnoki szolgálat, a szociális étkeztetés, a bölcsőde, az óvoda és az általános iskola – telephelyén, erdővel körülvett területen szervezte meg. Nemcsak a gyülekezet tagjai, hanem az intézmények ellátottjai és munkatársai is részt vettek az előkészületekben.

Az interaktív kiállításon két filmet tekinthettek meg a látogatók: a Luther Márton életét bemutató rajzfilmet és a Debrecen a reformáció korában című rövid filmet. Ötvös László nyugalmazott lelkipásztor bibliagyűjteményéből adott ízelítőt, egy munkatárs segítségével pedig a korabeli könyvnyomtatással és a pénzverés technikájával ismerkedhettek meg az érdeklődők, akik egy-egy helyben préselt érmét és papírlenyomatot kaptak emlékül a szervezőktől.

A makettsétány felidézte a korabeli Wittenberg látványosságait: a városházát, a vártemplomot és annak kapuját. Ugyanitt találkozhattak a résztvevők az iparosokkal, akik a fafaragás és a fazekasság rejtelmeibe engedtek betekintést. Korhű ételek fogadták az ínyenceket, illetve korabeli zenére az 1500-as években viselt ruhák bemutatóját is megtekinthették a látogatók. A Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesülete lovagi tornával kápráztatta el az érdeklődőket.

A hat nap alatt háromezer főnyi érdeklődőt vonzott a program, a hetet június 11-én, Szentháromság vasárnapján nyolcszáz fő részvételével családi nap, a Mini Wittenberget kiegészítő számos családi program – ugrálóvár, arcfestés, süteménykészítés, iskolások bemutatója – zárta.

Bíróné Czirják Erzsébet

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió