Debrecen már várja a Csillagpont résztvevőit

2017. július 17., hétfő

Július 25. és 29. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont a 8. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozónak. A Csillagpont idei témája a reformáció lesz, ezért az emlékév programjairól és magáról a találkozóról Papp Lászlóval, Debrecen Megyei Jogú Város polgármesterével beszélgettünk.

Debrecen a reformáció városa. Mit jelent a város számára, hogy a reformáció jubileumi évében otthont adhat a Csillagpontnak?

Úgy vélem, hogy Debrecen a magyar reformáció szellemi és lelki központja, ezért nagyon megtisztelő és felemelő érzés, hogy az emlékévben ez már a sokadik olyan országos rendezvény, amelynek városunk adhat otthont. Debrecenben volt január 31-én a jubileumi év református megnyitója, márciusban a lipcsei Tamás Kórus vendégszerepelt a Nagytemplomban, májusban pedig a reformáció emlékezetéről szerveztek konferenciát. Kétségkívül az emlékév legjelentősebb eseménye június 24-én volt, amikor – a 450 évvel ezelőttire emlékezve – újra összeült Debrecenben a Magyar Református Egyház Zsinata, és elfogadta a II. Helvét Hitvallás új fordítását. Október 28-án mutatja be a debreceni Csokonai Színház az emlékévre hirdetett drámapályázat győztes színművét, Győri L. János és Győri Katalin darabját, a Menekülőket és október 31-én református ünnepély lesz a Nagytemplomban. Ezek az események jelzik, hogy Debrecen számára mennyire fontos az emlékév, de még hadd említsem meg, hogy az Árpád téri református templom felújítását is támogatta Debrecen városa több mint 80 millió forinttal, valamint hozzájárul a reformáció emlékműve felállításának költségeihez is.

Hogyan készül Debrecen városa a találkozóra?

Mint ahogy legutóbb, 2005-ben, úgy idén is örömmel várjuk a Csillagpontra érkező több ezer fiatalt. Olvastam, hogy 2017-ben a reformáció lesz a központi témája az ötnapos találkozónak, mely többet kínál az egyszerű fesztiváloknál: kulturális és zenei programjai mellett lelki alkalom is, ahol feltöltekezhetnek a fiatalok. Debrecenben egész nyáron programokkal várjuk a látogatókat, a Csillagpont hétvégéjén például az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját rendezik meg több helyszínen, például az egyetem Zeneművészeti Karán vagy a Kölcsey Központban, amely izgalmas zenei élményt nyújthat a Csillagpont vendégeinek is.

Mit üzen a Csillagpontra érkező fiataloknak?

A II. Helvét Hitvallás megerősítésekor, június 24-én a Nagytemplomban azt mondtam, rendkívül időszerű a hit erősítése értékvesztett világunkban, mert Európa identitásválságban van, és tagadja keresztény gyökereit. Ebben a helyzetben szükség van „világító lámpásokra", útmutatásokra, szükségünk van arra a tudásra, hogyan értelmezzük Jézus tanítását, hogyan cselekedjünk a világban. Ebben látom a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó legfontosabb feladatát is: elmondani, megmutatni, példát adni arra, mi az érték és mi nem.


Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Forrás: csillag.reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.