Protestánsok a Művészetek völgyében

2017. július 22., szombat, Taliándörögd

A református és evangélikus udvarok hitéleti, kulturális, kreatív és játékos programokkal várják a fesztiválozókat Taliándörögdön.

Július 22. és 29. között 16 órától kezdődnek a közös alkalmak a taliándörögdi evangélikus templomban. Mindennap egyetemi tanárok, gondolkodók, teológusok, szakértő előadók kötik össze a tudományterületüket a reformációval, amelyeket jeles protestáns egyházzenészek tesznek még színesebbé. A 90 perces programok végén az evangélikus istenházából kilépve, az utca túloldalán található református templom családias udvarán agapéval várják a közönséget, ahol némi harapnivaló mellett az előadókkal és a fellépőkkel lehet beszélgetni.

Facebook oldal és részletes programfacebook.com/ref500volgy 

Református udvar: facebook.com/refudvar

A reformátusok a taliándörögdi református templomot és udvarát, valamint a kántortanító házát nyitják meg az érdeklődők előtt. Alkotóműhelyek, istentiszteletek, áhítatok, művészetterápiás foglalkozások, drámaszínpad, performansz, Sufni Café, a reformáció padlásán pedig számos izgalmas felfedezés várja a látogatókat.

„Ki ne szeretne felmenni a poros padlásra és kutakodni rég elfeledett tárgyak, kacatok, használt bőröndök és ládák között?" – teszi fel a kérdést a református udvar házigazdája, Bölcsföldi András református lelkipásztor. A padlás ötlete abból a gondolatból született meg, hogy időnként valóban felmegyünk oda, és leporolva egy-egy ládát, kiderül, hogy milyen értékes dolgokat tartalmaz. A reformáció 500. évfordulóján mi is szeretnénk felnyitni a ládák fedelét, és megmutatni a reformáció kincseit. A ládafiák mindegyike kapcsolódik valahogyan a reformáció alapgondolatához. „Nemcsak az elmúlt ötszáz évről, hanem a jelenről is szeretnénk beszélni vendégeinknek"– tette hozzá. A látogatók bepillanthatnak többek között Krisztus ládájába, a hit ládájába, a gályarabok ládájába és az Arany-ládába is. Az élőládában egy teológus ül majd, akivel szabadon lehet beszélgetni Istenről, hitről, reformációról vagy amiről csak szeretnénk. A Kincses ládikó elnevezésű művészetterápiás foglalkozáson Komáromi Erzsébet Katalin művészetterapeuta és Pap Erika klinikai szakpszichológus, szimbólumterapeuta várja a felnőtteket és a gyermekes családokat.

A református udvarban felállított wittenbergi várkapura bárki kiszegezheti az egyházat reformáló tételeit. Akinek pedig menekülnie kell, mint annak idején Luthernek, egy Wartburgban találhat rejtekhelyet. Wartburg várát ezúttal egy régi autó jelképezi, benne azonban egész nap szól majd a Luther-rádió. A vendégváró Sufni Café nemcsak finom italokat, hanem református írók, költők műveit és képzőművészeti csemegéket is kínál. Votin Dóra festőművész kiállítáa is megtekinthető, aki különös módon emlékezik meg a reformációban lemeszelt festményekről; a fehér falakon fehér képeket állít ki. A református udvar különlegessége az a három műhely, amely szintén a reformáció témájához kapcsolódik. A festőműhelyben Votin Dóra és Szabó György építész várja a jelentkezőket. A látogatókkal közösen festett kazettákat készítenek, amelyeket a templom mennyezetén helyeznek majd el. A fotós műhelyben Füle Tamás, a Parókia portál szerkesztőségvezetője várja az érdeklődőket. Minden napnak külön témája lesz, a készülő képekből pedig naponta frissülő kiállítást rendeznek az udvarban. A református udvar „drámai részét” a szegedi Homo Ludens Project szolgáltatja. A látogatók a Kőláda, valamint a Lélegző láda misztériumjátékot tekinthetik meg.

Az Isten igéjére vágyók minden délben áhítaton, vasárnap pedig istentiszteleten csendesedhetnek el. 

Forrás: parokia.hu 

A részletes program jobboldalon, a Kapcsolódó letöltések menüpontban éhető el. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.