Templom összefogással

2017. július 19., szerda

Egymásért imádkozik két nagyon távoli közösség: a Baranya megyei hidasi református gyülekezet, valamint a koreai Yeoungju Joongang presbiteriánus gyülekezet. A koreaiak támogatták a hidasi templom megépítését is.

A Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK), és azon belül a Kyung Buk Egyházkerület több mint húsz éve ápol szoros kapcsolatot a magyar reformátusokkal. Idén májusban együttműködési megállapodás is született a Yeoungju Joongang presbiteriánus gyülekezet és a Hidasi Református Egyházközség között.

Gyenge Károly és Kan Ho-Nam lelkipásztorok

A Dunamelléki Református Egyházkerülettel közösen a koreaiak jelentős segítséget nyújtottak a hidasi reformátusok új templomának felépítéséhez, és már többször is hazánkba látogattak, legutóbb május végén. Az építkezés teljes költségének egyharmadát adták a koreaiak, vagyis 100 ezer dollárt. A hidasiak is odatették magukat: nemcsak a gyülekezeti tagok, hanem az egész falu lakossága dolgozott az építkezésen. Örömmel adták erejüket, idejüket és adományaikat is.

Forrás: Fekete Zsuzsa, parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.