Virágkarnevál a reformáció jegyében

2017. augusztus 20., vasárnap, Debrecen

Minden évben augusztus 20-án rendezik meg a debreceni virágkarnevált, amely látványos táncos, és akrobatikus produkciók, valamint szebbnél szebb virágkocsik kíséretében vonul végig a városon. Az idei karnevál azonban részben más lesz, mint az eddigiek, mivel a programsorozatban a reformáció 500 éves jubileumáról is megemlékeznek.

Papp László, Debrecen polgármestere az augusztus 20-i virágkarnevált és az ahhoz kapcsolódó programokat beharangozó – a Nagyerdei Stadionban megrendezett – sajtótájékoztatón elmondta: a díszítéshez félmillió szál friss dália érkezik Hollandiából Debrecenbe. Ebből csaknem százezret egy 21 méter hosszú, 7,5 méter magas sárkányhoz használnak majd fel. A karneváli menetben tizennégy virágkocsit, tíz magyar és tíz külföldi művészeti csoportot láthat majd a közönség, este pedig a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépő szórakoztatja a húszezres közönséget. A reformáció félévezredes jubileumának tiszteletére az idei karnevál azonban el fog térni a „szokásos" rendszertől, mivel a karneváli forgatagba is becsempészik a jeles eseményt.

Fényfestés a Nagytemplom falán augusztus 17-én. Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

Tavaly hatalmas sikert aratott a cívisvárosban öt világhírű 3D mapping művész látványos animációja, amely a Debreceni Egyetem homlokzatát keltette életre. Idén, 2017-ben a Reformáció 500. és a Magyar Református Egyház 450 éves évfordulóján a Nagytemplom kerül a virágkarnevál nagyszabású épületvetítésének középpontjába. Bordos László Zsolt, a világszerte ismert 3D fényművész nemcsak Debrecen és a reformáció történelmi mérföldköveit kelti életre, hanem napjaink és a jövő világát is a Nagytemplom falaira varázsolja majd augusztus 17-19. között, 21 órától kezdődően, óránként 3 alkalommal. A művész a sajtótájékoztató keretében azt is elmondta, hogy a Nagytemplom 3D-s animálása mellett a régi városházát egyfajta „állóképes festéssel" alakítják majd át.

A virágkarneválról további információ a program hivatalos oldalán található.

Reformáció a debreceni virágkarneválon

Különleges installációval készül a Tiszántúli Református Egyházkerület a debreceni virágkarneválra a reformáció 500. és a magyar református hitvalló közösség létrejöttének 450. évfordulója alkalmából. Az alkotás – amelyet Pikó Sándor képzőművész készít – augusztus 20-án a Nagytemplom előtt lesz látható egész nap.

Pikó Sándornak személyes életében is sokat jelent ez a feladat. Gyermekként a Kossuth utcai református templomban – a Verestemplomban – a karzaton ülve figyelte a szarvasról
készült freskót. Ez a kép egyfajta „látomásként" végigkísérte az egész életét, a motívum és annak jelentései ott voltak a gondolataiban, a fontos pillanatokban. A szobrászművész elárulta, hogy az ötletelés kezdetén csupán abban voltak biztosak, hogy a Nagytemplom elé szeretnék állítani ezt a kompozíciót – amely a folyamat elején még nem egy konkrét képként jelent meg a szemei előtt – azonban fontosnak tartotta, hogy a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából készülő alkotás a háttere legyen a virágkarneválnak, s minden oldalról jól látható legyen „Ennek igazán ütősnek kell lennie – mai nyelven szólva –, hogy ez úgy hasson a nézőkre, ahogyan ennek hatnia kell" – mondta. 

A kompozíció gondolatiságát a Zsoltárok könyve 42,2 adja: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez / Úgy kívánkozik a lelkem Hozzád, Istenem!" A teremtő Ige, amely a hitet, a reményt és a szeretetet hirdeti, áthatja majd ezt az alkotást, és az üzenete is ez lehet az életünkre nézve, hogy mennyire tudjuk ezt befogadni ma.

Továbbadják a virágkarnevál hangulatát

A korábbi évek hagyományaihoz híven a Magyar Református Szeretetszolgálat idén is aktív résztvevője a Galiba Gyerekfesztiválnak és a debreceni virágkarnevál programjainak. A héten játékokkal, érzékenyítéssel és adománygyűjtéssel várták a legfiatalabbakat, hétvégén pedig részt vesznek a biciklis felvonuláson, illetve megosztják szeretetüket az idősotthonok lakóival is. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat több mint 5 éve aktív résztvevője a virágkarneválnak és a kísérőprogramoknak, idén sincs ez másként. A biciklis felvonuláson a segélyszervezet önkéntesei és munkatársai vesznek részt egy harmincfős csoporttal, majd ellátogatnak a DMJV Városi Szociális Szolgálat Pallagi úti Idősek Otthonába és a Méliusz Juhász Péter Református Idősek Otthonba, hogy virágokkal, süteménnyel, nemzeti szalaggal átkötött kenyérrel és rövid műsorral ajándékozzák meg azokat, akik nem tudnak eljutni a neves debreceni ünnepre. 

Helyszínek és időpontok:
DMJV Városi Szociális Szolgálat Pallagi úti idősek otthona: 2017. augusztus 20. 8.00-8.30
Méliusz Juhász Péter Református Idősek Otthona: 2017. augusztus 20. 9.00-9.30

Az augusztus 20-i programokhoz kapcsolódva már hagyománya van annak, hogy a fenti idősotthonokba ellátogatnak az önkéntesek és a Református Szeretetszolgálat munkatársai, mert hiszik, hogy fontos ez a szolgálat, ráadásul számukra is felüdülést jelent a találkozás, ahogy az ige is mondja: „aki másokat felüdít, maga is felüdül".

Videó az augusztus 18-i fényfestésről

Forrás: dehir.hu, ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.