Nyitott templomok napja Debrecenben

2017. szeptember 16., szombat, Debrecen

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma 2017. szeptember 16-án szombaton a Nyitott Templomok Napján belvárosi templomtúrára invitálja az érdeklődőket.

Programterv:

18:30 – Dr. Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató köszöntője a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában.

19:00 – Két csoport indul rövid időbeli csúsztatással. A sétán útba ejtik a Kossuth utcai templomot, a görögkatolikus templomot, a Szent Anna-székesegyházat, az evangélikus templomot, a Kistemplomot, a Pásti utcai Zsinagógát és a Nagytemplomot. Az egyes helyszíneken templomtörténettel és gyülekezeti lelkiséggel ismerkedhetnek meg a látogatók.

22:30 – A program zárása, orgonakoncert a Nagytemplomban.

A pontos menetrend:

1. Oratórium 18:30

2. Kossuth utcai templom 19:00-19:15

3. Görög Katolikus Templom 19:25-19:40

4. Szent Anna Római Katolikus Székesegyház 19:50-20:05

5. Evangélikus Templom 20:15-20:30

6. Kistemplom 20:50-21:05

7. Pásti utcai Zsinagóga 21:15-21:30

8. Nagytemplom 21:40-21:55

Az ingyenes tárlatvezetéssel és zenei műsorral kiegészülő sétán regisztrációt követően vehetnek részt az érdeklődők.

Jelentkezni előzetesen az 52/614-370 telefonszámon lehet.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió