Jól tetted, hogy eljöttél

2017. szeptember 15., péntek

Kárpátaljai középiskolások nyári szünetük egy részét arra fordították, hogy minőségi időt töltsenek a Dunaalmási Református Szeretetház fogyatékos fiataljaival. Orbán László tanár, a csoport vezetőjének beszámolója.

Elindultunk. Minden iskolás hozzászokott már a nyárhoz, a tovább alváshoz, az otthonléthez, így kissé zokon esik a korán kelés, s a sátorfa felszedése. De hová is indul a tizenöt nagyberegi líceista és tanáraik? Céljuk a Dunaalmási Református Szeretetház, ahol közel 130 fogyatékos fiú él.

Miért Dunaalmás? A két intézmény közös múltja már több mint egy évtizedre nyúlik vissza, s nagyon nehéz lenne megkeresni az elejét. Ami viszont biztos, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző és stabil. A líceisták már a tanév végén elkezdenek készülni az útra, nagy a lelkesedés, sokan vannak a visszatérők közül, de sokan gyarapítják az újak táborát is.

Odaértünk. A Szeretetháznak megkapó, pozitívan sajátos légköre van. Szeretettel fogadtak minket, ahogyan távolról érkezett testvéreket illik. Mi tizenöten pedig alig vártuk az idei feladatainkat. A lányok besegítenek majd a konyhán, a varrodán, a takarításban és a foglalkoztatóban. A fiúkra is komoly munka bízatott az idén: a Szeretetház egyik kerítése megérett a cserére, bontanunk majd újjáépítenünk kell. Mindenki lelkes. Tíz napunk van a feladatra, de közben ügyelnünk kell arra, hogy minél többet találkozzunk a Szeretetház lakóival, a Fiúkkal, valamint minél többet lássunk a Dunántúl ezen csodás, s számunkra olyan sok meglepetést tartogató részéből. Céljainkhoz minden segítséget megkapunk az ott dolgozóktól, Marton Lívia intézményvezetőtől és férjétől Józseftől, valamint Márkus Dániel intézményi lelkésztől.

Az ottlétünk nehezen megfogalmazható. Az önkéntes munkába hamar belejövünk. A napok valami furcsa ok miatt szinte repülni kezdenek, már az első hetünk végén járunk, amikor a kerítésnek még a fele sincs kész. Kicsit elcsüggedünk. 39 °C - a hőség embert próbáló. Vasárnap ráadásul bemutatjuk iskolánkat és Kárpátalját a Kocsi Református Gyülekezetben. Az Úr most is megsegít. Elkészült a bemutató szerep és a munka is új lendülettel halad. Közben a tikkasztó hőség a Szeretetház és támogatói jóvoltából a tatai és a tatabányai fürdőkben válik elviselhetővé.

Vasárnap van. A kocsi református templom csodálatosan szép és nagy, kicsit mintha elvesznénk benne. A bemutató jól sikerült, a gyülekezet tagjaival pedig az istentisztelet utáni szeretetvendégségen jót beszélgettünk. Ha Kocs, akkor kocsi múzeum. A kocsi történetét, s készítését elmesélő, hintókat, szekereket, postakocsikat bemutató helyi büszkeség valóban leköti az ember figyelmét és fantáziáját.

Már a második hét kezdődik. Nagyon szeretnénk befejezni a munkát, azt hiszem ezt már mindenki érzi, az is, aki kezdetben még nem is értette mi ennek a súlya. Fáradunk, de emellett egyre inkább összeszokunk, s így a dolgok is könnyebben és gyorsabban mennek. A Fiúkkal is többször találkozunk, beszélgetünk, együtt éneklünk. Hihetetlen, hogy mennyire közvetlenek. Miközben ezek történnek az ember szívében felemelő érzés kezd uralkodni, de ez hamar átvált nyomasztó és választ kereső gondolatokba. Nehéz megérteni a fogyatékkal élők életét, s talán a Teremtőt is, hogy miért ilyen formában engedte ezt meg. Viszont a kérdésben már a válasz is ott tetszeleg. Ezek az emberek ugyanúgy teljes jogú tagjai lehetnek a Mennyországnak. Mindenesetre mi még eltöprengünk a helyzeten. Az isteni igazságosság mellett van még egy biztos pont: a Fiúk szeretni tudó képessége tisztább, mint a miénk, s elégedettek az életükkel. Nehezen értjük meg ezt, mi, az elégedetlenség emberei.

A Szeretetház minden kétséget kizáróan minden tőle telhetőt megtesz a Fiúkért. Jó és megnyugtató ezt látni és tudni. Közben kis különítményünk is egyre jobban összeszokik, akik eddig szinte nem is ismerték egymást, most olyanok mintha rég barátok lennének. Már nem akadály a Fiúknak szóló örömprogramok összeállítása sem, s egyre jobban megy a munka is. Biztosak vagyunk benne, hogy állni fog a kb. 300 m hosszú kerítés.

Újabb meglepetések érnek. Meglátogatjuk Esztergom városát. Szinte senki sem járt még ott. A város, a bazilika, a vár csodaszép. Másnap a Dunán kenuzhatunk egy Pálházi Ferenc nevű úriembernek köszönhetően.

Viszont közeleg a búcsú. Szinte már nem is vágyunk haza, a kerítésünk elkészült az utolsó napon. Csak egy kerítés, nekünk mégis, ekkor semmire el nem cserélhető. Az Úr megáldotta a fáradozásainkat. Segíthettünk, s segítettek nekünk. Idén is tanultunk a Fiúktól hinni, szeretni, rácsodálkozni. Fájó szívvel megyünk, fáradtan, kicsit kiégve, mégis érezve, hogy ebből az élményből élünk majd az év nagy részében. Egy dolog vigasztal: jövőre ugyanitt.

Isten áldását kívánjuk a Dunaalmási Református Szeretetházra, annak minden látható és háttérben maradó támogatójára!

Orbán László

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 42

„Ott helyezik el az igen szent áldozatokat:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink