Református segítség az erdélyi viharkárosultaknak

2017. szeptember 19., kedd

Hétvégén erdélyi területeket is érintett a romániai vihar, számos településen okozott károkat, melyek elhárítása még zajlik. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) küldöttsége félmillió forint értékű gyorssegéllyel érkezett kedd délután az erdélyi Sztána településre, ahol a legtöbb épület megsérült a vasárnapi viharban.

Papp Hunor református lelkész és Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója

Harminc lakóház és csűr tetejének ideiglenes befedésére elegendő fóliát adományoznak a szeretetszolgálat munkatársai, hogy az épületek és a betakarított termény állagmegóvásában segítsenek. 

Emellett aggregátorokat vittek Sztánára, mert a vihar következtében a vízellátás is szünetelt. Az egyik aggregátort a víztorony szolgálatába állították, hogy segítsen felpumpálni a vizet, ennek köszönhetően pedig biztosítsa a település vízellátását, a másik nagyteljesítményű aggregátort az élelmiszerek hűtéséhez használják.

A félmillió forint értékű gyorssegélyt Juhász Márton a Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója adta át a helyszínen, emellett a segélyszervezet munkatársai megkezdték a felmérési munkálatokat a további segítségnyújtáshoz.

Károk országszerte

A román országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt. Országosan 137 épület tetőszerkezetét károsította a vihar, mely 290 fát döntött utakra, autókra. A rövid ideig tartó, de rendkívül erős szél a villanyhálózatban is nagy károkat okozott.

A közösségi portálokon sorra jelennek meg fényképek a megrongált épületekről. Ezek tanúsága szerint toronysapka nélkül maradt a Temes megyei Igazfalva református temploma. Az erős szél a Szilágy megyei Zsibón és a Kolozs megyei Sztánán is megbontotta a református templom tetőszerkezetét.

A Magyar Református Szeretetszolgálat segítő tevékenysége támogatható a 1358-as adományvonal tárcsázásával, egy hívás 250 forint adományt jelent!

Forrás: jobbadni.hu, mti.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.