A budai Várban található közintézmény gazdag dokumentum- és kiadványgyűjteményével mutatja be Tompa Mihály világát. A rimaszombati születésű kisfiú édesanyja korai halála után apai nagyapja vette gondozásába Igricin. Itt figyelt fel tehetségére tanítója, akinek segítségével a sárospataki kollégiumba került szolgadiákként. 1832-től a sárospataki református főiskola diákja, ahol bekapcsolódik az önképző kör tevékenységébe.

„Nagyon szorgalmas diák volt, mindig az elsők között szerepelt, de azért előfordult, hogy elkártyázta a pénzét” – mutatja be az ifjú Tompát Patonai Ágnes, a kiállítás egyik kurátora. Azt is elárulta, hogy Csoma Mihály tanárával való összetűzése játszott közre abban, hogy egy éves segédtanítói szolgálatot vállalt Sárbogárdon. Itteni szolgálatát mutatják be a kiállítás elején olvasható dokumentumok. „A számtan és az olvasás tanítása mellett nagyon szívesen és sokat mesélt a gyereknek” – emelte ki a kurátor. Visszatérve Sárospatakra a Bajza és Vörösmarty szerkesztésében megjelenő színvonalas Athenaeum folyóiratban jelentek meg első versei. „Ez egy nagyon markáns fellépés volt” – magyarázza a szakértő, miközben megmutatja Tompa népdalgyűjteményét is, a Dalfüzért.

Az irodalom világában

1845-ben érkezett Pestre egzisztenciateremtő szándékkal. Jogot kezd tanulni, azonban sokkal inkább érdekli az irodalom. „A baj csak az, hogy ebben az időben egyedül Petőfi tud megélni irodalmi tevékenységből. Ez is közrejátszhatott abban, hogy végül a papi hivatás mellett döntött” – mondta Patonai Ágnes. 1846-ban Bejére hívták lelkésznek, ahol vizsgáznia kellett, mivel korábban sem káplánként, sem rektorként nem működött. Ebben az évben jelenik meg Népregék, népmondák című kötete, mely olyan népszerű volt, hogy rögtön kinyomták a második kiadást is. A Kisfaludy Társaság pályázatára benevezi Szuhay Mátyás címet viselő elbeszélő költeményét, melyet külön díjjal tüntettek ki, elismerve ezzel szakmai kiválóságát. „Akkoriban is nagyon vonzotta az embereket a mesék és mondák világa, a korszak igénye volt olyan irodalmi feldolgozások születése, melyeket magukénak éreztek az emberek” – fejtette ki a tárlat vezetője.

A Virágregék nyolcadik kiadásának díszes kötetére mutatva felhívja figyelmünket arra, hogy ezzel az irodalmi műfajjal Tompa Mihály egyedülállót alkotott. Művében életre kelnek a virágok: éreznek, szerelmesek, szomorúak, éppoly esendőek, mint az emberek. Népszerűsége miatt számos kiadást élt meg, jellemző volt ugyanis egyfajta pozitív előítélet a korban Tompa Mihály alkotásaival szemben, annak ellenére, hogy Gyulai Pál híres kritikus verseiről, köteteiről Tompának nem tetsző kritikákat írt. „Bár Szécsi Máriája nem tetszett barátjának, Petőfinek, a Murány várának ostromát megörökítő alkotás sok szempontból kiemelkedő, olyan erkölcsi kérdéseket boncolgat, mint a szószegés bűne” – mondja a kurátor.

A szabadságharc idején

Az 1848-49-es szabadságharcban tábori lelkészként vett részt. A schwechati csatában eltemetett egy elesett huszárt. Be is idézték a kassai törvényszék elé szerepvállalásáért, ahol elkobozták tőle a Virágregék kéziratát is. „A korban általános erkölcsi dilemmát okozott, hogy azután is honvédő háborút folytattak-e, miután a magyar sereg átlépte a határt és megtámadta Ausztriát” – értelmezte az eseményeket a kurátor. A szabadságharchoz kapcsolódó legismertebb versei A gólyához és a Pusztán. Előbbi még megjelenhetett, utóbbi azonban már csak kézről kézre terjedt, hiszen az elnyomás évtizedeiben még utalni sem volt szabad ’48-ra. Ami a hivatalos kommunikációt illeti, nagyon sok helyre a naptárak sajátos csatornáján jutnak el alkotásai. „A Magyar hölgyek naptárát állítottuk ki, de református kalendáriumokban is sokat szerepelt. Arany János biztatására ír a Divatcsarnok és Délibáb lapokba is. Az elsődleges szempont az volt, hogy eljusson a magas irodalom a közönséghez” – adta meg ennek okát a kurátor.

Lelkészi hivatásában

Életéről elmondható, hogy bár nagyon vágyott az elismerésre, mindvégig megmaradt hanvai lelkésznek. A magasabb pozíciókat, nagyobb városok gyülekezeteinek vezetését mindig visszautasította, legtöbbször betegségeire hivatkozva. „A fővárosiak példájára színi előadásokat, hangversenyeket szervezett Hanvára, pezsgő szellemi élet motorja volt” – árnyalja személyiségét a tárlat vezetője. 1867-ben megjelent Olajág kötetét feleségének ajánlja, mely elsősorban a hölgyek olvasó- és imakönyvéül szolgált. Lelkészi szolgálata során jelentős személyek felett mondhatott halotti beszédet, melyekből gyűjteménye is megjelent. A színes napilapok mellett számos egyházi lapban is publikált.

A magánember

1848-ban nősülésre adja a fejét, feleségül veszi Soldos Emíliát. Bár magánéletéről meglehetősen keveset tudunk, azt elárulja az idegenvezetőnk, hogy a sárbogárdi év alatt született Daloskönyv feltehetően Böszörményi Katalinhoz fűződő kapcsolat gyümölcseként született meg. Még a költő pályája elején Bónisné Pogány Karolina vállalta a mecénás szerepét, mélyen hitt abban, hogy segítségével Tompa jelentős költővé válhat. Tompa 1846-ban bejei lelkészként hozzá írta ars poeticáját. „Nehéz megmondani, hogy szerelmi házasságot kötött-e mert abban a korban alapvetően másként értelmezték a szerelmet. Kitartottak egymás mellett, támogatták egymást a kezdeti nehéz életkörülményeik és gyermekeik korai halála során egyaránt” – mutatta be házasságukat Patonai Ágnes.

A tárlat végéhez közeledve azt is megtudjuk, hogy Tompa nagyon beteges volt, orvostól orvosig járt. Szembetegsége mellett a bécsi Skoda József doktor szívizomtúltengést állapított meg nála. Utolsó két évét a halálra készülve töltötte, halálhíre azonban jócskán megelőzte. Áprilisban a Hon Esti Lapjában jelent meg a gyászhír, amit két nappal később korrigáltak is. Július 30-án hunyt el, augusztus 2-án temették.

Jelentősége

Jelentőségét már kortársai is elismerték, műveit számos módon és műfajban dolgozta fel az utókor. Már az 1850 és ’55 között megjelent Újabb kori ismeretek tárában is külön szócikket kapott. Sőt, egy 1400 és 1932 közötti időszakot felölő antológia irodalmi termésébe is belefért. Kiterjedt levelezése, kapcsolati hálója hitelesen mutatja be az 1840-es években beinduló magyar irodalom világát.

A Tompa-örökségről kérdezve a tárlatvezető helytállását emeli ki, ami irodalmi műveiben és életvitelében egyaránt megfigyelhető. Hozzátette azt is, hogy híressé vált költeményeivel tartotta a lelket az emberekben, megtalálta azokat a műfajokat és nyelvezetet, amivel közel tudott kerülni a néphez, lelkészként és költőként egyaránt.  „Irodalmi kapcsolatait arra használta, hogy azzal az emberek hasznára és segítségére legyen. Alkotásai szóljanak az emberek helyett” – összegezte a kurátor. A tárlat végére egy sokszínű, gyakran ellentmondásos, esendő és érzékeny ember alakja rajzolódik ki, aki elsősorban református lekész volt, másodsorban kora elismert írója, mindenekelőtt pedig ember. Meglehetősen 21. századi.

Szoták Orsolya, fotó: Vargosz