Nagycsaládi közösségben

2017. október 26., csütörtök

Verőfényes szombatra ébredt a tolna megyei Dunaszentgyörgy református közössége. A parókia kapuja előtt több autó és kibusz várja utasait, míg bent olajozott munkamegosztás eredményeként szaporodnak az útra készített szendvicsek. Kirándulni indul két testvérgyülekezet, a dunaszentgyörgyiek és a kalotaszegi sztánaiak – mi is elkísérjük őket.

A két gyülekezet kapcsolata a kétezres évek derekáig nyúlik vissza: a 2004-es népszavazást követően útra kel egy maroknyi tolnai református, hogy mentse a menthetőt Erdélyben, majd elkezdődik a szószékcsere jó gyakorlata, amely azóta is tart köztük. A gemenci erdő sárga levélpázsitját kavarja fel lábunk, amikor beszédbe elegyedem Tündével, aki másodjára látogatott a tolna megyei városba. „Szeretnénk a testvérgyülekezettel együtt ünnepelni" – utal október végi nemzeti és egyházi ünnepeinkre.

Fia, Hedving néhány méterrel odébb sétál helyi barátjával, Dáviddal. „Jó, hogy találkozunk, mert így új embereket ismerünk meg" – fejezi be Hedving a Dávid által elkezdett mondatot. A húszas éveik elején járó fiatalokat jó érzéssel tölti el az együtt töltött idő, a beszélgetések. „Úgy jövök, mintha hazajönnék, már ismerek mindenkit és tudom, ha segítségre lenne szükségem, akkor is befogadnának és segítenének eligazodni" – mutat rá Hedving, aki a sztánaiak színjátszó csapatával már több ízben is fellépett Dunaszentgyörgyön. „Jó megismerni más fiatalok életszemléletét, gondolatait, még ha több száz kilométer is van köztünk. Szeretem ezt a közösséget, szeretem, hogy egymás családja lehetünk" – fogalmazza meg Dávid, utalva többéves barátságukra. Majd átveszi a szót Hedving: ha van egy kis falucska, mint Sztána, és mi fiatalok nem megyünk haza, nem járunk templomba, akkor az a falu kihal.

Bálint Ferenc sztánai születésű nyugalmazott lelkész, szemeiben hálával és szeretettel gyönyörködik az ezerszínű őszben. A 78 éves férfi úgy véli, ezek a találkozók éltetik a testvériséget a gyülekezeteik között, hogy a határok elválasztó nyomorúsága ellenére is együtt lehetnek, egymás által erősödnek és töltődnek lelkileg. „Az együttlétek során mindannyian kicsit újra teremtődünk, függetlenül attól honnan jöttünk" – hangsúlyozza a Sztána melleti Farnas lelkésze. Sokat mesél az otthoni dolgokról, életükről, kicsiny gyülekezetéről, amelyben még mindig szolgál. Büszkén említi 1475-ös harangjukat, amelyet a testvérgyülekezeti kapcsolatnak köszönhetően tudtak megóvni, szomorúan beszél a vegyesházasságok és a magyar iskolák megszüntetésének következményeiről. „Mi a templom falai között tudtunk megmaradni. Ha el is veszítettük az iskoláinkat, a templom mindig összefogta a közösségünket, összetartotta a mi nagy családunkat. Egy olyan találkozási pontot jelent a mai napig, ahol egyszerre élhetjük meg hitünket és magyarságunkat. Mert ez létkérdés" – érzékenyül el szemüvege mögött.

„Nagyon megérintett, hogy van egy ember, aki Magyarországról visszaköltözik Erdélybe, nem onnan el, hanem oda vissza" – emlékszik vissza Rácz József tolnai esperes testvérgyülekezetük vezetőjéhez, Papp Hunorhoz fűződő kapcsolatának kezdetére. Azóta már részt vettek a sztánai farsang századik évfordulóján, bekapcsolódtak az ottani közösségi ház üzembehelyezési munkálataiba, gyermektáboroztatást szerveztek közösen, rendszeresek a szószékcserés alkalmaik és a közös kirándulások. Az idei szeptemberi vihart követően gyűjtést szerveztek, amelynek összegét épp a mostani a hétvégén adták át a sztánai testvéreknek. „Épp ennyi hiányzott a templomtornyuk tönkrement ablakainak cseréjéhez. Úgy tűnik, Isten terveiben mindig szerepelnek pont annyik" – jegyzi meg az esperes.

A közös imádkozásokon és ünnepléseken túl az összejövetelek legfontosabb céljának ő is a közösségek fenntartását látja. Ébren tartani, mozgatni a gyülekezeteket, hogy élő közösségek maradhassanak, hogy továbbra is őszinte, önzetlen barátságok születhessenek, még ha ez nem is jár kimagasló vagy számszerűsíthető eredményekkel. „Sokat tanulunk egymástól, mi tőlük a magyarságot. Olyan mintha a múltunk jönne velük kicsit vissza, valahogy azt érezzük, hogy szegények, de mégis gazdagabbak, mint mi, mert sokkal sivárabb a mi életünk" – önti szavakba gondolatait Rácz József. Meglátása szerint ez annak köszönhető, hogy Erdélyben jobban összetartanak a közösségek, hangsúlyosabb a hit közösségi megélése, erősebb a hagyományőrző népegyházi keret. Mint mondja, napjainkban Magyarországon is leginkább az egyház bír összetartó erővel.

„Hiányzott az erdélyi légkör, Tamási Áron Ábeljéhez hasonlóan azonban megtaláltam az otthont, ahol jól érzem magam, Sztánán" – kezdi történetét Papp Hunor. Családja a rendszerváltás éveiben költözött Magyarországra, ahol négy évet töltött, szakmát tanult, azonban mindig a lelkében volt, hogy szeretne lelkész lenni. Amikor megérett erre döntött: felvételt nyert a kolozsvári teológiára, és visszatért szülőföldjére.

Az anyaországi támogatások között különösen jó érzés megtapasztalniuk az egyházon belüli segítséget. „Amikor legelőször jöttek hozzánk Dunaszentgyörgyről, az egész közösségünk megérezte, hogy egy nagyon jó gyülekezettel találkozunk, akik szívvel-lélekkel nemhogy magyarok és reformátusok, de igaz emberek és barátok, akikkel olyan, mintha ezer éve ismernénk és szeretnénk egymást" – nosztalgiázik a református lelkész. Ezt a kapcsolatot azóta is Isten csodájának tartja, amiből erőt merítenek. „Amikor visszakerülünk a hétköznapok mókuskerekébe, van miből erősödnünk, mert ez nem külsőséges és világias szeretetvendégség, hanem valódi lelki és testvéri közösség, szinte már vérszerződés" – hangsúlyozza a gyülekezet vezetője, aki messzi csillagként tekint a tolnai testvérgyülekezetre, amelynek fénye újra és újra eléri kicsiny közösségüket.

Ünnepi prédikációjára készülve a Bethesda-tó partján fekvő beteg történetére hívja fel a figyelmünk. Arra, hogy miközben sokan vágyunk a gyógyulásra, sokszor elmegyünk a gyógyító ajándék, Isten igéje mellett. Véleménye szerint, csak úgy van jövője a református egyháznak, ha segítünk egymáson, ha ahelyett, hogy egymást előzgetjük, együtt lépünk be a megmozduló vízbe. Visszafelé tekintés helyett előre tekintést javasol, továbbmenni és megerősödni hitünkben. „Ébredjünk, vegyük észre és gyógyítsuk egymást a krisztusi hitben, Isten kegyelme által. Hányszor gyógyítja egymást dunaszentgyörgyi és sztánai szavakkal, beszélgetésekkel és imádkozással?" – von párhuzamot.

Ezt az üzenetet erősítette meg Bálint Ferenc esti áhítata, melyben a béketűrés, szívesség, jóság és hűség lelki gyümölcseiről szólt, kiemelve Isten békét termő, emberek iránti örök hűségét és jóságát, amely tanulandó példaként áll előttünk. Az ige körüli esti együttlétet három, Erdélyben őshonos somfacsemete elültetése követte, miközben kamasz és népviseletét soha le nem vető idős közös éneke, a Székely Himnusz szólt teli tüdőből, tiszta szívből. A vasárnapi istentiszteletre a horvátországi várdaróciak csapata is megérkezett. Az ünnepi ebéden százhúsz fő: dunaszentgyörgyiek, sztánaiak és várdaróciak együtt kérték Isten áldását az ő „nagycsaládi" közösségükre.

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 25

„Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink