„Ma már idegesíti az európaiakat a kereszt látványa”

2017. október 31., kedd

Hiányzik az európai emberből az Isten iránti szomjúság – mondta a Hirado.hu-nak a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Bogárdi Szabó István a reformáció 500. évfordulója kapcsán arról is beszélt, hogy szerinte miért söpör végig Európán a keresztmentesítő hullám.

Az emlékévben gyakran hangsúlyozzák, hogy a reformáció egy olyan folyamat, ami napjainkban is tart. Most éppen mi változik, mit reformálnak a reformátusok?

Ha jól értjük a történetet, a reformáció nem is ötszáz éve kezdődött, hiszen már Pál apostol azt írja a Rómaiaknak írt levélben, hogy „Változzatok meg, elmétek (gondolkodásotok) megújulásával". A 16. századi reformáció egy megkezdett és be nem fejezett folyamat, amelynek célja, hogy az isteni igényt megvalósítsuk, ahhoz igazítsuk magunkat, vagy ha eltávolodtunk tőle, vagy valami megmerevedett, akkor azon változtassunk. Nem kerülhetjük el, hogy belenézzünk Isten igéjébe, hiszen az tükröt tart elénk. Ezután, fel kell tennünk magunknak a nehéz kérdéseket, például, hogy elég hűségesek vagyunk-e az evangélium üzenetéhez, nem vallott-e kudarcot a szeretetünk, nem értük-e be a lényeges és igaz dolgok helyett másodlagos kérdésekkel, illetve, hogy nem állítottunk-e az élő Isten helyére bálványt vagy bálványokat?

A református és az evangélikus egyház október 13-án emlékülést tartott, ön úgy nyilatkozott akkor, hogy „a reformáció történelmi folyamatot indított el Európában, erre a megújulásra ma is szükség van az igazságtalanságoktól gyötört, háborúkkal sújtott világban". Melyek a legfájóbb igazságtalanságok?

A legfájóbb igazságtalanság többek között, hogy nem jut érvényre Krisztus igazsága az ember éltében. Az ember ellenáll a szeretet törvényének, reménykedés helyett folyton kalkulál, az önmegvalósítás bálványának hódol, emellett teljes mértékben megmagyarázhatónak véli a társadalmi igazságtalanságokat, az erős nem tud engedni a gyengének, nemhogy segíteni is őt, a gyenge, vagy a kisebb pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy ő kisebb. Közben kérkedünk azzal, amilyenek vagyunk, vagy megalkuszunk vele, és szép ideológiákat gyártunk hozzá. Egyszóval, roppant önellentmondások közepette élünk, Hamvas Béla szavával: létrontásban.

Ha már reformációról beszélünk, érdekes, hogy nem jött szóba ezzel kapcsolatban a változtatás.

Változtasson az ember, csak mindig az a kérdés, hogy mihez mérjük ezeket a változásokat. A mindenkori ember hajlamos arra, hogy önmagát tegye meg minden mértékének, értve ez alatt akár egy társadalmi helyzetet, akár egy ideológiai meggyőződést. Közben a reformáció mégiscsak visszatérés volt ahhoz, hogy van egy isteni etalon. Ez az etalon mutatja meg, hogy hamisságban vagyunk, csalunk, vagy, hogy éppen az igazság felé közeledünk. Ez sosem egyszerű folyamat, ebben drámák vannak, és megváltozni ebben az értelemben mindig nehéz ügy.

Nagyon ritka, hogy valaki azt mondja, hogy hibázott egy helyzetben, és ezen változtatni fog?

Általánosságban nagyon is gyakori. Az önismeret emberi fordulói igen gyakoriak, egész iparágak épülnek rá. Azonban az igazi önismeret és az igazi megváltoztatás igénye mindig ott kezdődik, amikor az ember megismeri Istent. Éppen Luther és a kortársai mondták, de leginkább Kálvin, hogy nem ismerhetjük meg önmagunkat igazán, ha nem ismerjük meg Istent, és ez a kettő összefügg.

A keresztyénség a világ számos pontján egyre inkább terjed, Európában pedig hanyatlóban van. Ön szerint milyen okai lehetnek ennek a jelenségnek?

Ha ez valóban így van, nem igazán tudjuk az okait. Talán az, hogy európai ember kettős szorításban vergődik. Egyrészt legélénkebben a nyugati ember szenvedte meg a 20. század iszonyatait, ez lehet az egyik ok. Az európai ember lelkén mély történelmi seb támadt, és úgy tűnik, ez még nem hegedt be. Európa történelmében nem volt még egy olyan század, ami ennyi rettenetet hozott volna, gondolok itt a világháborúkra, diktatúrákra, és a népirtásokra. Másodszor, az európai ember roppantul meg van elégedve magával. Ez paradoxon, de ha magyarázat kell, én ebben a kettőben látom az okot. Mondhatnám, azt is, hogy az európai ember unja az életet.

Hogyan lehetne visszafordítani az embereket a hit felé?

A bürokraták úgy szokták mondani: „dolgozunk rajta". Egyébként erre csak egy mód van, az evangélium hirdetése. Természetesen ez ezerféleképpen történhet, de a legközvetlenebbül mégiscsak személyes módon, emberi kapcsolatokon keresztül, szülőtől a gyermeknek, gyermek az iskolatársának vagy éppen szüleinek, és így tovább. A templomajtók mindenesetre nyitva vannak.

A gyorsan változó Európában nagy nyomásnak van kitéve az egyház, komoly kérdésekben kell megnyilatkozni, ilyen például a migráció. Mindenre van olyan felelete a református egyháznak, ami a társadalom többsége számára elfogadható?

Nem áltatom magam ezzel, mert akkor semmi egyéb dolgunk nem lenne, mint folyamatosan méltatlankodni azon, hogy nálunk van a bölcsek köve, de az emberek nem hallgatnak ránk. Azoknak a krízishelyzeteknek, amelyekben az európai ember él, meghatározó része a migráció, de csak egy része. Ha a krízist érzelmileg is megéljük, még hátra van, hogy felelősségteljes válaszokat keressünk rá, például azzal is, hogy a politikát, a közéletet noszogatjuk arra, hogy reálisan tárják fel a nehézségeket, és azzal is, hogy a médiumokat kérjük, hogy próbáljanak meg igazat írni. A legfontosabb mégis a bölcsesség, az pedig – ahogy a Biblia mondja – a tanácskozásból van, vagyis beszélgetnünk kellene egymással ahelyett, hogy ki-ki vádolná a másikat. De erre mostanában kevés példa van.

Mit gondol, van olyan üzenete a reformációnak, amely akár 500 év múlva is érvényes lesz?

Miután a reformáció 500 évvel ezelőtt a keresztyénség eredeti üzenetét állított a középpontba, pontosabban rámutatott arra, hogy ki van a középpontban, azt kell mondanunk, hogy ez érvényes ma is. Ez azt jelenti, hogy ha jól akarunk ünnepelni, ha hűségesek akarunk lenni az 500 évvel ezelőtti indíttatáshoz, akkor pontosan ugyanaz az üzenet, mint 500 éve, ez pedig az, amit Luther legelső tétele is kimond a 95-ből: Jézus Krisztus azt akarja, hogy az emberek térjenek meg. A reformátorok hasonlatával élve, aki visszatalál a tiszta forráshoz, aki az isteni szeretet lényegét felfogja, és átadja magát neki, annak az életében nyílik meg az egyetértés igyekezete, a másik megbecsülése és szeretete. Igen, ez vallási üzenet. Ha az ember Istenhez fordul és az élet forrásából tiszta vizet iszik, akkor feltehetően utána nem akar már cukros vízen élni.

Biztos ez? A cukor függőséget is okozhat.

Éppen ez a mai küzdelmek egyik oka, hogy az ember voltaképpen élethamisítvány-függővé vált. Ez a bálványimádás egyik fajtája. Mára megváltozott az emberek tudatában, hogy mi a szent, vagy igazán fontos, ami mindent meghatároz. Régen nagyon helyesen ez a templom volt, vagyis a vallásgyakorlat minősített helye, ma viszont az ember mindenféle mással tölti az idejét. Gondolhatja, hogy ezek a fontosak, ezek számítanak, de tapasztalataim szerint valahol sejti a mai ember, hogy nincs ez így jól. Ezért olyan ideges a keresztyénségtől.

Miért lenne ideges az ember a keresztyénségtől?

Azért, mert a keresztyénség puszta léte emlékezteti arra, hogy valamit nem jól csinál. Ezért szedik le Nyugat-Európában a kereszteket. Arra hivatkoznak, hogy az állam meg az egyház már szétvált, és a kereszt zavarja az embereket. De miért zavarja? – kérdezzünk csak bele a mélyébe. Lehet, hogy az ember valláspótlékokkal él, és erre emlékezteti a kereszt? Magyarul tehát: cukros vizet iszik.

„A reformációnak köszönhetjük a magyar nyelv és így a kultúra kialakulását. Azt is mondhatnánk, aki magyarul beszél, az a reformáció miatt teszi ezt" – hangzik el a mondat a Reformáció Emlékbizottság megbízásából készült infoanimációs kisfilmben. Mit jelent ma a kultúrában és a magyar nyelv megőrzésében a reformáció?

A mondat, mint minden rövid summázat, nyilván megpróbál több száz esztendőt egy tételben összefoglalni. Ezen aztán lehet vitatkozni. De nézzük más oldalról, és akkor érthetőbb lesz. A németek szerint, ha Luther nem fordítja le a Bibliát anyanyelvükre, akkor nincs német nyelv, és az angolok is azt tartják, hogy az angol Biblia nélkül Shakespeare sem úgy írta volna meg a drámáit. A 16. századi reformátorok azt akarták, hogy az isteni üzenet elérkezzen az emberekhez, ezért felhagytak a latin nyelvű misézéssel, és anyanyelven kezdtek prédikálni. Ez tudatos elhatározás volt, mert a tanítás így, elvileg, mindenkihez eljutott. Ezért fordították le a Bibliát is. Én ugyan magyarázhatom valakinek, hogy édesem, nincs megfésülve a hajad, de teljesen más az, ha odateszek elé egy tükröt. Ennek lett a következménye, hogy megerősödött az anyanyelvi kultúra és az oktatás is, hiszen a 16. században még a latin volt a tudomány és az oktatás nyelve. Ötszáz év távlatából nem is igazán tudjuk felmérni, hogy milyen mérhetetlen nagy változást hozott, hogy mindenki az anyanyelvén tanulhatott, olvashatott. Teljesen igaz a mondás, amely szerint számolni és imádkozni mindenki az anyanyelvén szokott.

Hogyan summázná pár mondatban a most legaktuálisabb üzenetet?

Vannak a történelemnek olyan pillanatai – és ezek ritka pillanatok –, amikor elemi és ellenállhatatlan erővel ébred föl az emberekben az Isten utáni szomjúság. Ez történt 500 évvel ezelőtt. Ha így kell lennie, akkor kívánjuk, hogy támadjon megint Isten utáni szomjúság az európai emberben.

Forrás: Hirado.hu, fotó: archívum

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 23,22–35

„Rád zúdítom féltékenységemet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink