Támogatás a diaszpórában élő magyar közösségeknek

2017. november 08., szerda

Az együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak a Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő magyar református közösségek képviselőivel egyházunk vezetői november 8-án Budapesten.

Szerdán délelőtt a Magyarországi Református Egyház (MRE) székházában fogadta a Zsinat elnöksége a magyar református diaszpóra képviselőit.

A találkozón szóba került a kormány és a Magyarországi Református Egyház közötti viszony alapelveiről és az együttműködést meghatározó feladatokról szóló október 4-én aláírt új megállapodás is. Ennek 23. cikkelye ugyanis kimondja, hogy a kormány támogatja a református egyháznak a külhoni és diaszpórában élő magyarság identitása, valamint kultúrája megőrzésére és fejlesztésére irányuló hitéleti, közösségszervezési, szemléletformáló, valamint tradíciót megtartó és ápoló – a Magyar Református Egyház Generális Konventje által szervezett és felügyelt – tevékenységét és szolgálatát.

A megbeszélésen az Egyesült Államokból Krasznai Csaba, a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület püspöke vett részt, Kanadából Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetségének elnöke, valamint Szigeti Miklós és Fábián Lajos lelkipásztor érkezett, Péterffy Kund lelkipásztor az Ausztráliai Magyar Református Egyházat képviselte, jelen volt továbbá Molnár-Veress Pál lelkipásztor, a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének elnöke. Valamennyien a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-i plenáris ülésére érkeztek Magyarországra.

A testület 2011. évi megalakulása óta évente novemberben Budapesten találkoznak a diaszpórában működő magyar szervezek – köztük a nyugat-európai és a tengerentúli református közösségek – képviselői. A tanács idei ülésén 93 magyar szervezet vezetője vesz részt. Tavaly a magyar református diaszpóra ilyen módon Magyarországon tartózkodó képviselőivel az MRE Zsinati Hivatalában is létrejött egy találkozó, ahol megfogalmazódott az igény az állami szervezésű tanácskozáshoz kapcsolódó rendszeres találkozásra.

reformatus.hu

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 25

„Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink