Segítsünk az újrakezdésben!

2017. november 13., hétfő

A polgárháború következtében a szír gyermekek és fiatalok állandó feszültségben élnek, folyamatosan erőszakkal kénytelenek szembenézni. Ezért különösen is fontos szerepük van az életükben a biztonságos helyeknek. Szíriai vasárnapi iskolai program támogatására gyűjt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Szíriában 2011-ben polgárháború robbant ki, ami később nemzetközi konfliktusba torkollott. Az ENSZ becslései szerint 250 000 szír esett a háború áldozatául, további 12,1 millió embernek kellett lakóhelyét elhagynia. Közülük 5,6 millióan külföldre menekültek, mások az országon belül menekültek más térségbe. A polgárháború során erős nyomás alá kerültek a keresztyének, különösen is azokon a területeken, amelyeket az Iszlám Állam vagy más szélsőséges vallási csoport tart ellenőrzése alatt, ami ellehetetleníti a különböző vallások békés együttélését.

A keresztyének Szíriában évszázadok óta meghatározó kisebbséget alkotnak. Többségük az ortodox egyházak családjába tartozik, ugyanakkor fontos megemlíteni a Szíriában működő néhány tucat protestáns egyházat, köztük két partneregyházunkat, a Szíriai és Libanoni Református Nemzeti Zsinatát és a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Unióját. A polgárháborút megelőzően Szíriában körülbelül 1,8 millió keresztyén élt, ami a lakosság egy tizedét jelentette. A becslések szerint a keresztyén közösség 1 millió tagja már elhagyta az országot.

Jóllehet a keresztyének száma csökken, jelenlétük a térségben és a különböző vallási közösségek együttélése óriási jelentőséggel bír: közösségeik olyan sokszínű társadalmak építőelemei, amelyekben a különböző vallások tagjai békében élnek egymással. A nyitott vagy mérsékelt muszlim közösségek is különösen érdekeltek a keresztyének térségben való jelenlétében, mert őket szövetségeseiknek tekintik a radikális muszlim csoportosulások megerősödésével és térhódításával szembeni fellépésben. Ezért is fontosak a keresztyének jelenlétét támogató és erősítő projektek Szíriában: a gyülekezeti élet és az egyházak társadalmi felelősségvállalásának támogatása, és bátorításuk a többi szíriai egyházzal folytatott párbeszédre.

Vasárnapi iskolai program

A támogatás egyik formája, hogy olyan szabadidős programokat, ifjúsági táborokat, találkozókat szerveznek a gyermekek és a fiatalok számára, ahol egymással találkozhatnak, gondolataikat megoszthatják egymással. A Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közössége (FMEEC) által koordinált szíriai vasárnapi iskolai program keretében például jelenleg 1500 – sok esetben traumatizált – gyerek és fiatal vesz részt, valamint 155 önkéntes és szakértő (például pszichológusok). 

A polgárháború következtében a szír gyermekek és fiatalok állandó feszültségben élnek, folyamatosan erőszakkal kénytelenek szembenézni. Ezért különösen is fontosak az olyan biztonságos helyek, ahol együtt lehetnek kortársaikkal. Számukra felbecsülhetetlenül sokat jelent kortársaikkal való közös ifjúsági programokon való részvétel, ahol a békés együttélésről is tanulnak. 

A vasárnapi iskolai közösségekben korosztályok szerint bontott csoportokban zajlanak a foglalkozások: míg a kisebbek bibliai történeteket hallgatnak és tanulnak, addig a nagyobbak filmet néznek vagy Bibliát olvasnak. Emellett lehetőség van a közös játékra és kézműves foglalkozásokra. 

A program elsősorban a protestáns egyházak fiataljait célozza meg, de nyitott a muszlim fiatalok előtt is. Többségük a gyülekezetek szomszédságában él és szülei hozzájárulásával érkezik a vasárnapi iskola foglalkozásaira. Igény szerint a fiatalokat szervezett utaztatás keretében szállítják a program helyszínének otthont adó templomokba, illetve annak végeztével otthonaikba. A programok többnyire péntek délutánonként szerveződnek, mivel Szíriában ezen a napon van a szünet. A vasárnapi iskola tanárai a hét fennmaradó részében sok esetben otthonaikban látogatják meg a gyermekeket, így tartva kapcsolatot a szülőkkel is.

Mi is támogathatjuk

Egyházunk fontosnak tartja a közel-keleti keresztyének segítését. Ottani partneregyházainkból négy fiatal érkezett a nyári Csillagpontra. A református ifjúsági találkozó záró istentiszteletének perselypénzével, ahogy a Debrecen-nagytemplomi gyülekezet október 31-i perselyadományaival is testvéreinket támogattuk. A Magyar Református Szeretetszolgálat – együttműködve a svájci egyházak segélyszervezetével (HEKS) – pedig adománygyűjtést indít a szíriai partneregyházainkban működő vasárnapi iskolai program támogatására.

Egy hívás is segít! 

Online adományozás: jobbadni.hu

Számlaszám: 10702019-85008898-51100005 (megjegyzés/közlemény rovat: Szíria)

Adományvonal: 1358 (egy hívás 250 forint)

reformatus.hu
Forrás: jobbadni.hu
Fotók: Matthias Herren/HEKS
Videók: Badih Micheal Koudmani/FMEEC

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.