Kipróbálhatjuk a készülő énekeskönyvet

2017. november 27., hétfő

Jóváhagyták az állammal kötött megállapodást, szabad utat engedtek a nevelőszülői hálózat bővülésének, átadták a tavasszal odaítélt kitüntetéseket, valamint bemutatták a készülő gyülekezeti énekeskönyv eddigi legbővebb próbakiadványát. Összefoglaló a november 22-23-i zsinati ülésszak eseményeiről.

„Azzal a szent féltéssel tekintsünk egyházunkra, hogy az szüntelen reformációra szorul, mert ha ezt elmulasztjuk, talán hiábavalóvá lehet bennünk az Isten munkája” – figyelmeztette zsinati tagtársait Máté László dunántúli esperes, akinek szerdai áhítatával elkezdődött a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 10. ülésszaka ebben a ciklusban.

Elnöki megnyitó, lelkészek lelkigondozása

Ha Krisztusról tettünk bizonyságot, nem volt hiába a reformációi emlékév – tekintett vissza elnöki beszámolójában Bogárdi Szabó István a jubileumi eseményekre. „Érvényesen szólaltunk-e meg? Nyilatkozataink, emlékműveink, szobraink, deklarációink, prédikációink meghozták-e a keresztyénség nagy titkának feltárulását?” Mint mondta: Krisztusban van elrejtve minden kincsünk – ha róla nem tettünk bizonyságot, hiába volt az ünneplés.

A Zsinat lelkészi elnöke az előző ülés óta tett elnökségi intézkedésekről, az ökumené helyzetéről és egy öngyilkosság kapcsán a krízisben lévő lelkipásztorokról is szólt. „Arra kérek mindenkit, hogy osztozzunk a magára maradt család és gyülekezet gyászában, imádkozzunk értük. A lelkészek lelki egészségével az elnökségi tanács következő ülésén foglalkozunk majd, összegyűjtjük a lelkészeknek adható segítség összes lehetőségét és formáját” – mondta a dunamelléki püspök a reformatus.hu-nak az ülés szünetében.

Állam-egyház megállapodás, nevelőszülői hálózat, nyugdíj

Zárt ülésen tárgyalta, majd egyhangúlag elfogadta a Zsinat a kormány és a Magyarországi Református Egyház között októberben megújított együttműködési megállapodást. A református felsőoktatás finanszírozása vitákat váltott ki a zsinati tagok között, ezért döntöttek úgy, hogy maguk között beszélik és oldják meg a kialakult helyzetet. A végül elfogadott határozat szerint „jóváhagyólag" és „örömmel" vették tudomásul a kormány és a református egyház közötti megállapodást, a felsőoktatás anyagi kérdéseiről pedig tovább tárgyalnak az állammal.

Megteremtették a református nevelőszülői hálózat további növekedésének jogszabályi kereteit is. A debreceni központtal működő országos hálózat súlypontjai Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc környéke, azonban az ország számos területén (Pest megye, Bács-Kiskun megye, Budapest) élnek református nevelőszülők. A mostani döntéssel kettébontották azt debreceni központú kelet-magyarországi, illetve budapesti központú nyugat-magyarországi hálózatra. Beszterczey András szeretetszolgálati irodavezető szerint így biztosítható a szolgálat nagy távolságokat is átívelő működése és jövőbeli növekedése.

A megszokott módon, sávosan emelik a református lelkészek nyugdíját – erről is döntött a Zsinat szerdai ülésén. Az első sávba tartoznak azok, akiknek az átlag alatti az ellátása, a másodikba, akiknek maximum az átlagos duplája a nyugdíj-kiegészítése, míg a harmadikba az e fölötti összeget kapók tartoznak. Az első sávban 4, a másodikban 3, míg a harmadikban 2 százalék lesz az emelés mértéke – összhangban az idei állami nyugdíjemelés mértékével is. A szintén a Református Lelkészi Nyugdíjintézet által folyósított árvaellátás összege 4 százalékkal emelkedik.

Készül az új énekeskönyv

Az őszi ülésszakon beszámoltak a régóta tervezett új református gyülekezeti énekeskönyv előkészületeiről is: bemutatták annak második előkészítő kiadványát. Bódiss Tamás, a munkát koordináló Liturgiai és Himnológiai Bizottság titkára elmondta, hogy az új füzet egy minden eddiginél bővebb összeállítás, melyben stílusukban, műfajukban és témájukban is új énekek jelennek meg. A próbakiadvány célja, hogy a gyülekezetekben kezdjék el megtanulni és használni az új énekanyagot, így az beépülhessen a közösség életébe, a hibákat pedig még a megjelenés előtt ki lehessen szűrni.

„Az énekeskönyv szolgálati eszköz, ami elkopik, és időről időre születnek új énekek, ezért rendszeresebben, gyakrabban van szükség megújítására” – mondta a reformatus.hu kérdésére Fekete Károly tiszántúli püspök, a bizottság elnöke. „Volt néhány esztendő, melyben nem látványosan haladt a megújítás, de az akkori kutatások és konferenciák eredménye most érik be" – tette hozzá.

A Lélekkel és értelemmel II. című gyűjtemény kipróbálására, használatára és a visszajelzések megfogalmazására vállalkozó gyülekezetek jelentkezését az enekeskonyv@reformatus.hu címen várják. Az érdeklődők az egyhazzene.reformatus.hu oldalon folyamatosan frissülő tájékoztatást, útmutatást, tanácsokat és további zenei anyagokat találhatnak.

Jogszabályok változnak

Törvényalkotó munka is folyt az őszi ülésszakon: a több éves gyakorlathoz igazították a Zsinat tanácskozási szabályzatát, valamint ezzel összefüggésben egyházunk alkotmányát, de a presbiteri tisztújítás során felmerült értelmezési kérdések miatt pontosították az alkotmányban azt is, hogy a presbitérium létszáma – a lelkészeket nem számítva – négynél nem lehet kevesebb. Változott a szeretetszolgálatról szóló törvény is, amelynek 2005-ös szövegéhez képest terminológiai átnevezések váltak szükségessé, hogy összhangban legyen a szociális szférában használatos mai kifejezésekkel. Folytatódott az egyházi nyugdíjtörvény reformjának tárgyalása is: azt január 31-ig véleményezhetik a zsinati tagok, az illetékes bizottságoknak pedig február 15-ig kell elkészíteniük a végső törvénymódosítási javaslatot. Levették viszont a napirendről a gazdálkodásról szóló törvény módosítását, mert a Gazdasági Bizottság nem tudta áttekinteni a tervezetet.

Két elvi döntést is hozott a Zsinat a választójogi törvénnyel kapcsolatban: ideiglenes vagy helyettes gondnok választásának lehetőségéről kívánnak rendelkezni, valamint egyes tisztségviselők választásának módját is megváltoztathatják jövőre. Első esetben azt a problémát próbálják orvosolni, hogy ha egy gyülekezeti gondnok lemond vagy meghal, akkor nincs, aki jogilag azonnali hatállyal a helyére léphetne. Emiatt olyan helyzetek is előállnak, hogy pályázatok, hivatalos ügyek rekednek meg. Az esperesi kollégium pedig azt szeretné, hogy a jövőben ne a presbitériumok válasszák meg a zsinati tagokat, valamint az egyházmegyei és egyházkerületi főjegyzőket, hanem az első két tisztségről az egyházmegyei, utóbbiról az egyházkerületi közgyűlések tagjai szavazhassanak.

Választás, szmsz-ek, ingatlanok

Nyugdíjba vonulása miatt megszűnt Takács Tamás, a Nyugdíjintézeti Intézőbizottság vezetőjének zsinati mandátuma. Helyére a szakbizottságba Szabadi Árpádot választották meg tiszántúli képviselőnek az ülésen. Az így kiegészült testület félrevonulva megválasztotta új elnökét, aki Nyilas Zoltán északpesti esperes lett.

Az ülésszakon módosították a Szeretetszolgálati Iroda, a Magyar Református Szeretetszolgálati Alapítvány, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és kilenc szeretetszolgálati intézmény alapító okiratát, emellett a Lepramisszió, valamint a Református Missziói Központ szervezeti és működési szabályzatát.

A Zsinat hozzájárult a Magyarországi Református Egyház tulajdonába került hajdúszoboszlói ingatlanrész eladásához, a bevétel összegével a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthont támogatják. Döntöttek ugyanakkor a kormány által felsőoktatási célokra felajánlott Károlyi-Csekonics palota tulajdonba vételéről is.

Díjazottak, beszámolók, perselypénz

Másnap, csütörtökön átadták a zsinati alapítású díjakat. Horváth Erzsébet egyháztörténész, a Zsinati Levéltár igazgatója vehette át a teológiai doktorok legrangosabb elismerését jelképező arany pecsétgyűrűt, Czanik Péter nyugalmazott esperes teológiai munkásságát pedig az arany oklevéllel köszönte meg egyházunk Zsinata. Hűséges lelkipásztori szolgálatáért Dobos Károly-díjat kapott Vajs Tibor kisbéri, Kiss Ferenc-díjat kapott Bogáth István kömlődi lelkész. Idén Győri Zsófia, a debreceni Immánuel Otthon vezetőjének diakóniai munkásságát ismerték el Juhász Zsófia-díjjal, Suba Lajos nyugalmazott nagykőrösi iskolaigazgató pedig Imre Sándor-díjjal tüntették ki.

Fekete Károly és Győri Zsófia 

Az ülésen még megköszönték Reinhard Fischbach több mint két évtizedes hűséges magyarországi szolgálatát is. A Károli Gáspár Református Egyetem Szociális munka és Diakóniai Intézetének munkatársa fontos szerepet játszott a református felsőfokú diakónusképzés rendszerváltás utáni elindításában Nagykőrösön.

Négyezren vettek részt az idei Csillagpont református ifjúsági találkozón, húsz éve mehetnek fiataljaink önkéntes diakóniai évre külföldre, készül a református oktatási stratégia – többek között ez derült ki az elhangzott beszámolókból. Hálát adtak az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda két évtizedes működéséért, bemutatkozott a Zsinati Ifjúsági Iroda és a Kommunikációs Szolgálat új vezetője a zsinati tagoknak, valamint az ülésszakon elfogadták a zsinati szakbizottságok éves beszámolóit.

A Zsinat arról is határozott, hogy a 2018. évi október utolsó vasárnapi perselyadomány-gyűjtést a kesznyéteni egyházközség új templomának építésére hirdeti meg, 2019-ben pedig a kalocsai református imaház templommá bővítését támogathatjuk perselyadományainkkal.

A jövő évi ülések tervezett időpontjai:
2018. február 21. – Zsinati Tanács
2018. április 18-19. – Zsinat
2018. május 17. – Zsinati Tanács
2018. november 21-22. – Zsinat
2018. december 12. – Zsinati Tanács

Összeállította: Feke György, fotó: Millók Tamás, Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.