Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak

2017. december 05., kedd

A szíriai reformátusok vasárnapi iskolai programját, a részt vevő gyermekek élelmezését és ruhával ellátását is támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A nemzetközi összefogáshoz kapcsolódva adománygyűjtést hirdettek, hétszázezer forint gyűlt össze a programra a reformáció napján Debrecenben. A Közel-Keleten ötvenezer református él, sokuknak nem elsősorban az anyagi támogatás, hanem a közösségvállalás és a szolidaritás jelenti a legtöbbet.

„Néhány Szíriából érkező református fiatal életközelivé tette a hazájukban zajló eseményeket az idei Csillagponton″ – mondja Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója arról, miért tartják fontosnak, hogy támogassák a szíriai református egyházakat. A fiatalok beszámolója annyira erős impulzust jelentett, hogy az MRSZ-nél hónapok óta szervezik a gyűjtést.

Az adományt a HEKS svájci protestáns segélyszervezeten keresztül juttatják célba. Legalább ötmillió forinttal szeretne hozzájárulni a segítségnyújtáshoz a református szeretetszolgálat, ezzel a kulcsfontosságú szíriai vasárnapi iskola programot támogatják. Céljuk segíteni a templomba járást, a hitoktatást, illetve szeretnének minél több adományt, élelmiszert juttatni a térségbe, amely a gyülekezeteken keresztül jut el a rászorulókhoz.

A kiállás fontosabb, mint a pénz

″A kisgyermekekbe fektetett idő, energia, a hitük megerősítése olyan cél, amelyet igazán tudunk támogatni″ – fogalmaz az ügyvezető. Hozzáteszi: hamarosan Bejrútba, Libanon fővárosába, illetve Szíria több városába, például a polgárháború sújtotta Aleppóba utazik a Magyarországi Református Egyház (MRE) küldöttségének tagjaként. Az utazás célja, hogy találkozzanak és egyeztessenek a helyi reformátusokkal, a Szíriai és Libanoni Református Nemzeti Zsinat és a Közel-Keleti Örmény Református Egyházak Uniójának vezetőivel. Juhász Márton úgy véli, a személyes látogatás azért is hasznos, hogy a valós szükségletekre reagálhassanak. – Ilyen helyzetekben azonban sokszor nemcsak a kézzel fogható, anyagi támogatásra van szükség, hanem arra is, hogy a helyiek érezzék, közösséget vállalunk velük: az emberekkel, a szervezetekkel, az egyházzal, olyan keresztyénekkel, akik nehéz körülmények között, de kitartóan megélik hitüket – véli Juhász Márton. A helyi egyházi vezetők szerint a polgárháború nagy bizalmatlanságot szült, a közösségek erodálódtak, ráadásul a korábban 1,8 milliós keresztyén közösség – amely Szíria teljes lakosságának tíz százalékát tette ki – mára 800 ezresre csökkent a halálos áldozatok és a kivándorlás miatt. – Mindezek fényében külön fontos, hogy személyesen látogatjuk meg őket, ezzel is biztosítva őket arról, hogy közösséget vállalunk velük – teszi hozzá.

Ötvenezer református él a Közel-Keleten

– A szolidaritás konkrét jelét szeretnénk adni a Szíriában élő örmény és arab református testvéreinknek – mondja a gyűjtésről, az utazásról és a segítségnyújtásról Ódor Balázs, az MRE Külügyi Irodájának vezetője. – Szeretnénk, ha látnák a magyar református gyülekezetek, hogy akár mi is segíthetünk ezeknek a közösségeknek, gyülekezeteknek, hogy betölthessék küldetésüket a siralmas körülmények között, háborúban, nehéz gazdasági helyzetben. Várhatóan a vasárnapi iskolai program biztosítja a közösségek túlélését, ez ott helyben nagyon fontos kezdeményezés – fejti ki az irodavezető. A programot a Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közössége (FMEEC) koordinálja, százötven önkéntesük szolgál tizenkét gyülekezetben ezerötszáz gyermek és fiatal között.

Hogyan segíthet a szíriai református gyermekeknek?
A szíriai vasárnapi iskola programot támogathatja a 1358-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal. Utalással is támogatható a kezdeményezés, az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszámára várják: 10702019-85008898-51100005 – a közlemény rovatba kérik, hogy tüntesse föl: „Szíria”. További részletek a jobbadni.hu honlapon találhatók.

A szíriai reformátusokkal együtt összesen ötvenezer református él a térségben. Szíriában több presbiteriánus, vagyis református közösség templomát támadás érte a háború alatt. – Ez a program lehetőség arra, hogy helyben maradhassanak a reformátusok – mondja Ódor Balázs, és hozzáteszi: az MRE és az MRSZ saját szerény eszközeivel ebben szeretne segíteni. A debreceni Nagytemplom már csatlakozott a gyűjtéshez október 31-i közel hétszázezer forintnyi perselyadománnyal.

Ódor Balázs úgy látja, sok a hasonlóság a kárpátaljai és a szíriai problémák között: mindkét helyen a háború és a szegénység sújtja az embereket, nagy az elvándorlás, kilátástalan az élet, de szerinte a hívő emberek, ha tehetik, mégis maradnának, megőriznék az identitásukat, és folytatnák a gyülekezeti szolgálatokat.

Összefogás a békéért


Arra a kérdésre, hogyan befolyásolja majd a gyűjtés sikerét a magyar közbeszédben a háborús menekültek és a migráció körül tapasztalható feszültség, Ódor Balázs azt mondja: „a keresztyének szolidárisak az elesettekkel.” Hozzáteszi: a szíriai vasárnapi iskola támogatása cseppnyi segítség, de a helyben maradást és a szíriai békét szolgálja. – A Közel-Keleten a béke garanciája épp az, hogy a muszlimok és a keresztyének tudnak-e békében élni – mutat rá Ódor Balázs. A térségben a nyugat-európai egyházak és országok is nyújtanak segítséget, így nem a Magyarországról érkező segítség az egyetlen. – A mi segítségünk önmagában nem jelentős, de az összefogás részeként nagyon fontos – szögezi le az irodavezető.

Hegedűs Márk

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2017. december 3-i számában.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 42

„Ott helyezik el az igen szent áldozatokat:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink