Együttműködés, hűség, megelőzés

2018. január 08., hétfő

A reformáció emlékévéről, az állam és az egyház megállapodásáról, a lezajlott egyházi tisztújításokról, a közelgő országgyűlési választásokról és a misszióról is szó esett a Dunamelléki Református Egyházkerület újévi lelkészértekezletén.

Ami örök

Mielőtt az idei esztendőről szólt volna, Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke a reformáció ötszázadik emlékévére visszatekintve köszönetet mondott valamennyi lelkipásztornak, aki gyülekezetében vagy más körben részt vállalt a megemlékezésekben. Háláját fejezte ki amiatt is, hogy a 2017-es emlékév módot adott számos találkozásra, amelyre a hétköznapokban nincs lehetőség, és mert maguk a protestánsok mondhatták el, mi is az a reformáció, miként zajlott és mi a jelentősége. Magyarország a protestáns országok közül elöl járt a megemlékezésben – jegyezte meg – „talán azért, hogy mi magunk is rájöjjünk arra, hogy nem az a fontos, ami régi, hanem az, ami örök. Megérte a fáradozás, ha rá tudtunk mutatni mindarra, amiért érdemes a mulandóban is élni."

Az újévi lelkészértekezleten az egyházvezető szólt a kormány és a református egyház tavaly októberben megkötött együttműködési megállapodásáról, köszöntötte az elmúlt évben hivatalába lépett egyházkerületi főjegyzőt és espereseket. Szólt a lelkipásztorok és a presbiterek munkatársi kapcsolatáról, felhívta a figyelmet a misszió fontosságára, valamint hangsúlyozta, hogy kész támogatni minden olyan kezdeményezést, amely a lelkészek házasságának gondozására, valamint kiégésük megelőzésére szolgál. 

A teljes cikket a Parókia portálon olvashatják. 

Jakus Ágnes, fotó: Füle Tamás

Forrás: parókia.hu

Istent keresem

3Móz 7,22–38

„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Mondd meg Izráel fiainak:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →