„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet: a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek!”

2018. február 12., hétfő

Dicsőítés, bizonyság, megbékélés, de legfőképpen tisztelet – ezúttal a Budapest-Deák téri evangélikus templomban gyűltek össze e szavak jegyében öt protestáns egyház, az evangélikus, a baptista, a metodista, a pünkösdi és a református felekezetek képviselői, a 3. Protestáns Cigánymissziós Találkozón. „Tiszteld..." – hangzott az esemény vezérszava, melynek jótékony árnya alól nem tudtunk kibújni a nap folyamán – 450 testvér nevében mondhatom, hogy nem is akartunk.

„Isten már a teremtés előtt kiválasztott minket, a tisztelet pedig már akkor velünk volt. Mindent megtett azért, hogy az őseink bűne ellenére a mennyek országába kerülhessünk - ezért szerethetjük magunkat, és járhatunk felemelt fejjel a világban. A megtért emberen Isten Jézus dicsőségét és tisztaságát látja. Mennyei állampolgárok vagyunk, így tudjuk tisztelni magunkat, a másikat, és a teremtett világot” – mondta Dani Eszter, egyházunk Zsinati Missziói Irodájának vezetője az egész napos találkozón.


Az ünnepi istentiszletet az alsózsolcai metodista gyülekezet vezetője, Erdei-Nagy László vezette, amit a bizonyságtételek sora követett. Református részről Rácz Miklós, Mityu egy kárpátaljai romatelep egykori lakója és Tukács Gitta cigánymisszióban szolgáló fiatal vallottak érzéseikről és kapcsolataikról a másik nemzetiséghez.

A teljes cikk a cigánymisszió hivatalos oldalán olvasható.

Dezső Attila, fotó: Vargosz, forrás: ciganymisszio.reformastus.hu

Istent keresem

Préd 7

„Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mit olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →