Elmélyülni az ismeretben

2018. február 14., szerda

Tanulni és fejlődni – erre biztosít kiváló lehetőséget a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Farkas Zsuzsanna szerint.

Amikor a felsőoktatásról van szó, elsősorban a 18-23 éves korosztály jut eszünkbe és nem gondolunk bele, mennyivel szélesebb közönségnek szól egyetemeink kínálata. Így voltam ezzel én is, amikor úgy éreztem, tanulni szeretnék, de a munka mellett fel sem merülhetett újra a nappali tagozat lehetősége. Már korábban is érdekelt a teológia, ezért nem gondolkoztam sokáig, hogy jelentkezem-e a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) teológia minor részismereti képzésére.

Félévente 5-6 tantárgyunk van, melyeken keresztül körvonalazódik, mi is a hittudomány, milyen hosszú folyamatokon keresztül jött létre a Biblia, vagy épp milyen újkori etikai kihívásokra kell válaszokat találnia a keresztyén embernek. Az a tapasztalatom, minél mélyebbek az ismeretek, annál kevesebb dolog tűnik ellentmondásnak és hiába van egyre több kérdés, a tanultak alapján arra is rájövök, hol keressem a válaszokat.

Bár csupán havi egy hétvége (péntek-szombat) a levelező részismereti képzés, ennyi idő alatt is rengeteg új ismeretre teszek szert és egyre inkább tágul a horizontom. Néhány óra olyan, mint egy áhítat, néhány pedig gondolatébresztő, nagyon szépen állnak össze kerek egésszé a történelem, a filozófia, az irodalom és a teológia idevágó részei.

Az első félévben megdöbbentett, hogy ugyanazok tanítanak minket, teljesen laikusokat, mint a teológushallgatókat, de jól esett, hogy az intézmény is ennyire komolyan veszi ezt a képzést. Persze a félév végi számonkérés is ennyire komoly, de végül is ezért vagyok itt: tanulni és fejlődni. A vizsgaidőszakra pedig úgyis annyi élménnyel gazdagodom, hogy örömmel készülök a szóbeli vagy írásbeli alkalmakra.

Azt hittem, sok időt elvesz majd az utazás Debrecenbe és bonyolult lesz a munkával összeegyeztetni a képzést, de mára biztos vagyok benne, hogy a jövőben szeretném a DRHE-n folytatni tanulmányaimat.

Farkas Zsuzsanna

A felvételi időszak végéhez közeledve a református felsőoktatásban tanuló diákokat kértük meg, hogy meséljenek arról, miért szeretik intézményüket. A szerző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem levelező tagos diákja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.