Imádsággal versenyzett az olimpiai ezüstérmes

2018. február 19., hétfő

Ezüstérmet nyert Sallay András jégtáncos harmincnyolc évvel ezelőtt Regőczy Krisztinával a Lake Placid-ben tartott téli olimpián. A hívő református sportoló azt mondja, annak idején is imádkozott, mielőtt jégre lépett. Sallay András ma is a jégtánc közelében dolgozik: világversenyek reklámjáért és televíziós közvetítésekért felel. Közben ez a negyedik ciklusa presbiterként a budapesti Gyulai Pál utcai református gyülekezetben.

 

– Új pontozást vezettek be a közelmúltban, amely inkább jutalmazó, vagyis a teljesített elemekre pontot ad, nem a hibákért von le. Mit gondol, ha az új számítási rendszerrel bírálnák el az 1980-as Lake Placid-ben tartott téli olimpiai kűrjüket, arany lenne belőle?

– Nehéz lenne azt a kűrt az új rendszerrel pontozni, egészen mások az elvárások és a lehetőségek, hiszen más elemeket kötelező beépíteni. Nekünk tilos volt derékmagasságon túl emelni a partnerünket, most kötelező. Ezt figyelembe véve nem biztos, hogy újraszámolásnál bárhol is lennénk. De az sem biztos, hogy kell ezt számolgatni. Igen, erről még mindig sokat beszélnek, nemzetközi szinten is. Persze ha megkaptuk volna az aranyat, talán nem is emlegetnének bennünket ennyire.

– Zavarja az emlegetés? Hogyan áll az ezüstéremhez?

– Nem okoz álmatlan éjszakát. Mi nagyon boldogok voltunk, hogy második helyen végeztünk az olimpián. Harmincnyolc évvel később is szóba kerül, hogy aranyat érdemeltünk volna-e, ez valahol kárpótol. Jó arra gondolni, hogy ma is ott van Lake Placid-ben az olimpiai stadionban a magyar zászló, és a tábla, hogy ott lettünk ezüstérmesek. Mi sosem úgy mentünk versenyekre, hogy elképzeltük, milyen érmet szeretnénk. Inkább koncentráltunk, hogy a legjobban szerepeljünk, de ennek sok összetevője van. Nüanszokon múlik, jól vagy rosszul sikerül egy kűr. A bíráskodásnál is bármi történhet. Ott voltak például a francia Duchesnay testvérek, akik afrikai elemekből épített kűrt adtak elő, a bírók lepontozták. Szerintem ha a páros született afrikai lenne, akkor minden bíró tökéletesnek látta volna a teljesítményüket, és jó helyezést értek volna el.

– A Regőczy–Sallay páros csárdását értették?

– 1979-ben alkottuk a Monarchia kűrt, amellyel a zágrábi Európa-bajnokságon, majd a bécsi világbajnokságon indultunk. Ebben volt délszláv zene, majd Ri­c­hard Strauss, végül palotás és csárdás. Könnyű helyzetünk volt, az osztrák közönség kulturálisan meg tudta érteni a koreográfiánkat. Aztán a következő évi téli olimpiát meg­előző, úgynevezett bevezető ver­senyre is elvittünk egy, a Monarchia kűrhöz hasonlót, de az amerikai közönség nem értette. Nyertünk ugyan, de sorra jöttek a kérdések, mi volt ez? Úgy éreztük, így nem mehetünk az olimpiára. Három hét alatt alkottunk gyorsan egy új koreográfiát, latinos hangulatút, amellyel az olimpiai ezüstöt, majd a világbajnoki aranyat is megnyertük.

– Négy éve Szocsiban az olimpián nem volt magyar jégtáncos. Most Phjongcshangban Tóth Ivett egyéniben versenyezhet. Ismeri őt? Mit gondol az esélyeiről?

– Ismerem őt, mivel minden nagy világversenyen ott vagyok, és figyelem a fiatalokat. Minden esélye és tehetsége megvan a jó szerepléshez. De az álomszerű helyezéshez mindennek össze kell jönnie: a közönség elfogadásának, a bírók értékelésének és a technikai kivitelezéseknek is. Jó lenne, ha a dobogó közelébe jutna, ugyanakkor nagyon sok tehetséges versenyző van most is, például az oroszok, a japánok, és sokan törekednek arra, hogy a dobogón legyenek. Szurkolok Ivettnek, hogy jó eredményt érjen el, szeretném látni a dobogón.

– A többi sportágtól mit vár a téli olimpián? Vannak, akik biztosra veszik az érmet a gyorskorcsolyázóktól.

– Igen, a rövidpályás gyorskorcsolyázók előtt – ha minden összejön – valóban ott a lehetőség. Ők az órával versenyeznek, nem a gusztussal, a bírók pontjaival, de itt is fontos, hogy adott pillanatban testileg-lelkileg készen álljanak. A rövidpályás gyorskorcsolyában ráadásul sok az ütközés, előfordul, hogy valaki nyerő helyzetből kirepül az utolsó kanyarban. Adja Isten, hogy ne így legyen. Szeretném, ha látnánk egy csillogó, szép érmet, de ne felejtsük el: mások is azért dolgoznak, amiért a mieink.

– A sport után beszéljünk a lélekről. Mióta van jelen a hit az életében?

– Mindig része volt. A jégre soha­sem mentem anélkül, hogy ne mondtam volna el a Miatyánkot. Úgy éreztem, a szerepléshez szükségem van arra, hogy kapcsolatba lépjek a Teremtővel. A családom egyébként évszázadokra visszamenően re­for­má­tus, így otthonról hozom ezt. A budapesti Kálvin téri templomban kereszteltek, majd a Klauzál téri református gyülekezetbe jártunk, ott konfirmáltam. Ez a gyülekezet ma már a Gyulai Pál utcában van, de ugyanaz a közösség. Sportolói éveim alatt kevesebbet tudtam istentiszteletekre járni, de ha tehettem, ott voltam az alkalmakon. A szövetség vezetője is tudta, hogy hívő vagyok, mégis mindig kiállt mellettem, pedig ő egész másként gondolkodott.

– És az aktív sportolói élet után?

– Akkor már nem utaztam annyit, többet tudtam gyülekezetbe járni. Még Farkas József volt a lelkész, amikor jelöltek előbb pótpresbiternek, majd presbiternek. Most kezdtem a negyedik ciklust. Tagja vagyok a költségvetéssel foglalkozó bizottságnak, és akár anyagilag is segítek a gyülekezetnek. Azt a szép feladatot kaptam, hogy az úrasztalánál szolgálhatok, a lelkészek keze alá dolgozom, hogy minden szép rendben menjen az úrvacsora alatt.

– Mit jelent Önnek az úrvacsora?

– A lelki boldogságot. A megtisz­tulás érzését. És ez olyan szép. Ne­­kem az is fontos, hogy ennek meg­adjuk a módját. Amerikából, Kanadából hallottam olyan példákat, hogy vannak közösségek, ahol műanyag pohárból, szőlőlével és keksszel úrvacsoráznak. Biztosan így is lehet, de én jobban szeretem a hagyományos, általunk alkalmazott szertartást. Erről készítettünk is egy filmet a gyülekezetben, meg akarjuk mutatni a nyugati testvéreknek.

– Mivel foglalkozik mostanában, amikor nem presbiteri feladatait látja el?

– A műkorcsolya-világversenyek reklámjaiért, illetve részben a televíziós közvetítésekért felelek. Ez felelősségteljes feladat, nem lehet hibázni. Tisztességesen végzem a munkám, nem tudom elképzelni, hogy késsek, hogy ne százszázalékosan teljesítsek valamit, vagy netán lemondjak egy munkát, ha már elvállaltam. Azt hiszem, ez a hozzáállás nekem a korcsolyázásból és az edzésekből jön. Erre még nem fizettem rá. Lehet, hogy többet dolgozom, mint mások, de tiszta lelkiismerettel végzem a feladatom.

– Ez tulajdonképpen protestáns hitvallás: orando et laborando.

– Így van, imádkozzál és dolgozzál – igyekszem így élni.

– Felismerik az utcán?

– Megdöbbentő, de igen. Most is sokszor megállítanak. Jólesik, hogy az emberek végtelen szeretettel vannak irántam.

Hegedűs Márk. fotó: Kapás Csilla, MTI

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja február 18-i számában.

Kapcsolódó írásunk: 

Templom- és sportélmények Novotny Zoltántól

 


 

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →