Református kitüntetettek

2018. március 13., kedd

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is állami kitüntetéseket adnak át. Összeállításunkban a református díjazottakról számolunk be.

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, Gergely András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa, valamint Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája Újszülött Intenzív Osztályának vezetője, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tagja.

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dinnyés József zeneszerző, előadóművész, Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház püspökhelyettese, az ungvári és ungtarnóci református gyülekezet lelkésze, Heltainé Nagy Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense, Nagy Péter, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség lelkipásztora, Pataki Béla József, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi docense – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség presbitere –, valamint Tóth Etelka, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Pedagógiai Intézetének főiskolai docense.

Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át – az ősszel Juhász Zsófia-díjjal, nemrég pedig Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjjal is elismert – Győri Zsófia, a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájának vezetője és Varga Emese, a Nekézsenyi Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora.

Kiemelkedő irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült Tóth-Máthé Miklós író, drámaíró (Számadással Istennek tartozom című regénye kapcsán tavaly nyáron beszélgettünk vele). Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott Devichné Koválszki Mária zongoraművész-tanár, korrepetitor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa, a Budapest-Fasori Református Egyházközség tagja (a Fasori zenés esték rendszeres közreműködője).

Ybl Miklós-díjat vehetett át Szabó Levente építész „a jelen és a múlt egységbe rendezett újraértelmezéséért, magas színvonalú, nemzetközileg is elismert építész alkotói munkásságáért, valamint egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként" (a reformáció ötszázadik évfordulójára készített köztéri installáció egyik tervezőjével tavaly készítettünk interjút).

reformatus.hu, fotó: Vargosz

Istent keresem

Zsid 9,15–28

„...egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →