Megsiratták a kidőlt fát

Sok helyen állítottak emléket Kossuth Lajos kormányzónak 1895-ben. Az Őrségben nem tellett emléktáblára – Bajánsenyén például egy hársfát ültettek el az államférfi emlékére. Ezt egy ideig minden évben március 20-án, Kossuth halálának évfordulóján koszorúzták meg, aztán egy idő után már március 15-én tartották a megemlékezést – mondja Szakál Anikó bajánsenyei református lelkipásztor. A koszorúzás előtti istentisztelet a falu ünnepnapjának szerves része. A fán – a korabeli leírások szerint – szerepelt Kossuth Lajos neve is, amelyet még az ültetés idején metszettek a törzsbe, és állítólag a fával együtt nőtt, de a lelkésznő szerint már nehezen volt olvasható. Aztán jött 2017. augusztus 10., a nagy őrségi vihar napja.

Az alig tízperces orkán hatalmas pusztítást végzett a térségben. Ennek lett áldozata a több mint egy évszázados fa is, amely egy méteres magasságban kettétört. A Kossuth-fa Bajánsenye szimbóluma volt, sok turista emiatt kereste föl a falut. Története egybeforrt a településével. Még az előző rendszerben történt, hogy ki akarták vágni, mert a tanácselnök épp a fa helyére, a templomkertbe akarta megépíteni a kocsma parkolóját, azonban az akkori lelkész meg tudta ezt akadályozni. A vihar után, amikor a falubeliek meglátták, mi történt az öreg Kossuth-fával, sokan megsiratták azt – idézi föl a bajánsenyei lelkész.

Bekopogott egy biológus

„Az első ötletünk az volt, hogy a vihar utáni állapotában hagyjuk a fát, hogy emlékeztessen minket az óriási viharra és Isten hatalmas kegyelmére" – mondja a lelkésznő. A kegyelmet azért említi, mert a fa közel volt a templomukhoz, és ha máshogy csavarja a szél, az akár az épületre is dőlhetett volna. Teltek a hetek a vihar után, és a helyiek egyre inkább úgy érezték, hogy a fa ebben a formában csúnya, és a turisták sem értették, miért áll ott a facsonk. Aztán egy biológus kopogott be a parókiára, és jelezte, hogy megvizsgálná a fát.

„Lehet, hogy őt is Isten küldte, mert én nem kerestem szakembert" – magyarázza Szakál Anikó. A biológus azt mondta neki, menedékesen vágják le a fát láncfűrésszel, kenjék be sebkezelővel, és várjanak: mivel élnek a gyökerei, ki fog hajtani. Azt javasolta, két-három hajtást hagyjanak meg rajta, és néhány év múlva eldől, melyik lesz életképes. „A biológus azt is mondta, hogy húsz-harminc év múlva ebből a csonkból újra terebélyes Kossuth-hársfánk lesz" – osztja meg a lelkipásztor. A fa már ősszel mutatott életjeleket: új hajtások jelentek meg rajta. Ezt látva a lelkésznő is bizakodó.

„Ennek van üzenete, szimbolikája. A fát az őseink ültették, szinte minden évben megkoszorúzták az elődeink, és így teszünk mi is. Kötődünk hozzá, és szeretnénk, ha a mi utódaink is kötődnének" – jelenti ki Szakál Anikó. Mint mondja, a tervek között szerepel, hogy a fa közelében emléktáblát helyeznek el, amely jelzi, milyen volt ez a fa korábban, és azt is, milyen hatalmas vihar pusztított itt, de mégis milyen jó, hogy Isten nem engedte, hogy nagyobb baj legyen. A Kossuth-fa közelében tavaly, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján a Kossuth-fát ültető lelkész dédunokája ültette el a reformá­ciós emlékfát. A csonk mellett idén is összegyűlnek már­cius 15-én a település lakói, és az istentiszteletet is megtartják majd. A fát meg is koszorúzzák, mint ahogy eddig is tették, így a hagyomány tovább él.

Ma is elkötelezettek a bajánsenyeiek

Arról, mit jelent ma a gyülekezetnek, a településnek március 15., a lelkész azt mondja: az elvekért, a jo­gokért való kiállást, ragaszkodást, harcolást. Ez pedig az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban gyökerezik. „Jó, hogy mindig voltak olyan emberek, akik mertek szembemenni az árral, akik merték vállalni, hogy nem a kényelmet keresik, hanem harcoltak azért, ami járt nekik" – teszi hoz­­zá Szakál Anikó. Volt idő, amikor Bajánsenye határtelepülés lett: a kommunista időkben engedéllyel lehetett csak belépni a faluba, és este például nem lehetett a földeken, a határsávban dolgozni. A falu nyilván elfogadta ezt a helyzetet, de a maguk módján fölvették vele a harcot. Az akkori lelkész, Papp Vilmos is sokat tett azért, hogy megmaradjanak az emlékek, a Kossuth-fa, az első világháborús emlékmű. A lelkésznő azt mondja, még ma is érzi ezt a fajta ragaszkodást, elkötelezettséget az itt élő emberekben.

Hegedűs Márk

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. március 11-i számában.