A politika kulisszái mögött

2018. április 20., péntek, Győr

Beszélgettél már élőben politikussal vagy csak a tévéfotelből mondod el a véleményedet? Bár gyakori elvárás, hogy az egyház ne politizáljon, ennek nehéz eleget tenni. Szerinted minek minősül, ha egy lelkész az abortusz ellen kampányol vagy állást foglal a sokat vitatott gender-kérdésben?

Az egyház ráadásul nem kizárólag a klérusból áll, tagja minden szavazó, sőt politikus is, aki Krisztust követi. A keresztyén ember erkölcsössége és társadalmi felelősségvállalása nem teszi lehetővé a politikumról való gondolkodás elhanyagolását. Ugyanakkor jogosnak érezhető az a kérés, hogy „a Magyarországi Református Egyház templomai, iskolái, intézményei ne váljanak megengedhetetlen hangnemű politikai kampány színtereivé". Ilyen és ehhez hasonló kemény kérdésekkel és friss elemzésekkel várja a fiatalokat a Református Oktatási Program következő Konfeszt-hétvégéje, melyet április 20-22. között Győrben tartunk.

A 2018-as választások szélesebb értelemben vett kampányidőszaka bővelkedett olyan témákban, amelyeket nehéz szó nélkül hagyni. A háttérben zajló, a választók számára nehezen átlátható folyamatok is felvethetnek keresztyén szempontok alapján tematizálható kérdéseket. A szavazás utáni időszakban lehetséges higgadtabb, távolságtartóbb, analitikus módon visszatekinteni a választásra és mindarra, ami az eredményekhez vezetett. Az eseményen az elemző szakemberek mellett több parlamenti párt képviselőjének értékelésére is számítunk.

A Konfeszt célja egy új, büszkén református és a közéletben aktívan résztvevő nemzedék összekovácsolása és képzése, valamint egy új hálózat és aktív párbeszéd kialakítása. A reformáció 500. évfordulójának évében elindult képzésünk egy-egy hétvégén, tematikus előadásokkal várja a közéleti témák iránt érdeklődő fiatalokat. A képzésekre számos, a Kárpát-medence különböző részeiről érkező református jelentkezett, akik a magyar külpolitika főbb jellemzőibe; a család, ifjúság és oktatás református megközelítésébe, a nemzetpolitika kihívásaiba, valamint a közösségek és hálózatok egyházban és a gazdaságban betöltött szerepébe nyerhettek eddig betekintést.

Jelentkezés és további információk: refop.reformatus.hu

Szöveg: Bársony Márton, Némedi-Varga Dávid
Fotó: Némedi-Varga Dávid

Istent keresem

Zak 7

„Királyod érkezik hozzád...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →