Felhívás ökogyülekezeti díjra

2018. április 25., szerda

Az Ökogyülekezeti díj olyan ökogyülekezeti címet nyert, kereszt(y)én(y) gyülekezeteknek, egyházi közösségeknek és intézményeknek, (óvodák, iskolák, kollégiumok, felsőoktatási intézmények, idősek otthona stb.) adható, amelyek – az ökogyülekezeti cím alapvető célkitűzésein túl – három éven keresztül megvalósítanak egy általuk kidolgozott teremtésvédelmi programot is, jó példát mutatva a teremtett világ megőrzéséhez. Fontos szempont, hogy a helyi gyülekezeti közösség minél több tagja részt vegyen benne.

A pályázati folyamat három lépcsős:
1. Ökogyülekezeti cím elnyerése
2. Három évre szóló teremtésvédelmi program-terv benyújtása az Ökogyülekezeti Tanácshoz
3. A harmadik év végén beszámoló a teremtésvédelmi program megvalósulásáról.

A beszámolót az Ökogyülekezeti Tanács fogadja el, és dönt az ökogyülekezeti díj adományozásáról. Az Ökogyülekezeti díj az oklevélen és logó használatának jogán felül egy plakettben fejeződik ki, továbbá jogosult a közösség arra, hogy honlapjukon, intézményeikben közzé tegyék a “díjazott ökogyülekezet” megjelölést.

Ajánlások, ötletek a program-alkotáshoz (nem kötelező formátum).

I. Gyülekezet/intézmény jelenlegi „teremtésvédelmi állapota”, állapot felmérés:

- teológiai értelemben vett öko- állapot

1. imádkozás, liturgia stb.
2. rendszeres előadások, megbeszéléssel, fórumok
3. tanulmány vagy könyv ismertetése

II. Gyülekezet/intézmény adottságai, lehetőségei:

- fizikai /gyakorlati értelemben vett öko- állapot

1. épületek (gyülekezeti ház/terem) energetikai (világítás, fűtés, szigetelés) állapota; mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez
2. épületekben mennyire takarékos a vízfogyasztás; mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez
3. van-e szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás stb.; mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez
4. (templom)kert állapota, növények (fák, cserjék, virágok) állapota, élőhelyek változatossága, mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez
5. madárbarát (templom)kert kialakítása, madáretetők, madárodúk kihelyezése. A nagy üvegfelületekre madárriasztó matricák kihelyezése

- közösségi értelemben vett öko-tudatos állapot jelenleg, jövőbeli tervek

1. gyermekekkel való foglalkozás, ifjúsági munka, ökotábor stb.
2. gyülekezeti kiscsoportok, ökokör 
3. lehetőség szerint minden korosztállyal értessük meg az ökogyülekezet, a teremtésvédelmi gondolkodás és szemlélet fontosságát 
4. testvérgyülekezeti kapcsolatok; hazai, kárpát-medencei, nemzetközi kapcsolatokban is jelenjen meg a teremtésvédelmi gondolat

A teremtésvédelmi programokat az info@okogyulekezet.hu címre várják szeptember 10-ig.

Az ökogyülekezeti cím és díj adományozásáról az MRE Ökogyülekezeti Tanács dönt. Kihirdetése a Teremtés hetén történik, szeptember utolsó és október első vasárnapja között.  

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.