Boldogok a béketeremtők

2018. május 03., csütörtök

„A koreai nép tragikus történelmi fejezetét lezáró békeszerződés jelenti majd annak a munkának a kezdetét, ami remélhetőleg elhozza a fenntartható és biztonságos békét a régió mai és eljövendő generációi számára″ – a koreai egyházak és az ökumenikus szervezetek is lelkesedéssel fogadták a két Korea közötti megállapodást.

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) nyilatkozatban üdvözölte, hogy Észak- és Dél-Korea vezetői ígéretet tettek arra, hogy lezárják a háborút és megkezdik a Koreai-félsziget atommentesítését. Az április 27-i eseményekben a koreai emberek közötti béke és kölcsönös megbékélés sokéves ökumenikus reményének beteljesedését látja.

Sokéves ökumenikus álom beteljesülése

„Az Egyházak Világtanácsa (EVT) és a világméretű ökumenikus mozgalom együtt ünnepli minden jóakaratú emberrel azokat a történelmi lépéseket, amik a koreai csúcstalálkozón születettek a Koreai – félsziget békéje és a megbékélés ügyében. A két ország vezetői elkötelezettek, hogy a fegyverszüneti megállapodást békeszerződéssel váltsák fel, amit a dél-koreai egyházakat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa, az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség és az EVT már hosszú évek óta szorgalmaznak annak ellenére, hogy sok politikai „realista” elképzelhetetlennek tartotta ezt a lehetőséget. Viszont a béke igenis lehetséges.  A koreai nép tragikus történelmi fejezetét lezáró békeszerződés jelenti majd annak a munkának a kezdetét, ami remélhetőleg elhozza a fenntartható és biztonságos békét a régió mai és jövőbeni generációi számára. Észak- és Dél-Korea vezetője megállapodtak a félsziget atommentesítésében, ami erősíteni fogja az EVT, illetve tagegyházai és partnerei azon törekvését is, hogy az atommentesítés az egész világon megvalósuljon. Az atomfegyverek jelenléte – legyen az bárhol a világon – olyan fenyegetést jelent az emberiség számára, amit nem szabad tovább tűrni” – fogalmaz az EVT.

Koreai egyházak is üdvözlik a csúcstalálkozó eredményét

Az EVT a Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsának (NCCK) nyilatkozatát is támogatásáról biztosította, amelyet április 27-én tett közzé a dél-koreai ökumenikus szervezet, üdvözölve a Koreai-félsziget békéjéről, felvirágzásáról és egységéről szóló Panmindzson Nyilatkozatot. Az NCCK történelmi jelentőségű lépésként értékelte az egyezmény aláírását, ami véget vethet a koreai háborúnak és valóban előmozdíthatja a leszerelést és az atommentes térség kialakítását.

„A több mint 50 évig tartó kényszerű megosztottság okozta fájdalom abszurditását felismerve az NCCK lankadatlanul fáradozott a koreai megbékélésért, szűntelenül imádkozva a békéért. Egyöntetűen támogatjuk azt, hogy a fegyverszüneti megállapodást valódi békeszerződés váltsa fel még ebben az évben, és a teljes atommentesítési programnak köszönhetően megvalósuljon tartós és fenntartható béke a félszigeten.” A koreai ökumenikus szervezet elkötelezett amellett, hogy a demilitarizált zónából békeövezet legyen, és továbbra is ellenzi a világhatalmak ellenséges katonai akcióját. „Támogatjuk a civilek bevonását garantáló megállapodást az újraegyesülés folyamatába, ahogy a tervezett koordinációs iroda felállítását és a szétszakított családok találkozásának alkalmat adó események szervezését is.”

A REV továbbra is vezető szerepet vállal az újraegyesítés folyamatában

A Református Egyházak Világközössége (REV) nyilatkozatban hívta imádságra és közbenjárásra tagegyházait a két Korea közötti megbékéléséért és a békefolyamat jövőjéért. „Hosszú ideje elkötelezettek vagyunk a Koreai félsziget ügyében” – hangsúlyozta Chris Ferguson főtitkár, aki a hét során egy ökumenikus delegáció tagjaként, három éven belül immár másodszor látogat el Észek-Koreába, hogy ott többek között a Koreai Keresztyén Szövetséggel (KCF) találkozzon. „Nagyra értékeljük az ökumenikus szervezetek és egyházak összefogását és támogatását az észak-, illetve dél-koreai keresztyén közösségek közötti kapcsolat, párbeszéd és eszmecsere előmozdításában, ami alapvetően meghatározza a béketörekvéseket az egész térségben” – fogalmazott a főtitkár, kiemelve a tényt, hogy az észak-koreai reformátusok küldöttsége a REV tavalyi nagygyűlésén is részt vett, ahol egy plenáris ülést szenteltek a Koreai félsziget helyzetének.

Lipcsében arról is döntött a világ reformátussága, hogy a REV az ökumenikus kezdeményezéseket összefogva indítsa el a „Koreai félsziget megbékélését és békés egyesülését támogató kísérőprogramot”. Ennek keretében került sor a leszerelést és atommentesítést is szorgalmazó együttműködésre a Koreai Ökumenikus Fórummal, ahogy a napokban zajló magas szintű nemzetközi látogatásra is Észak-Koreában, amelyen Ferguson mellett részt vesz a REV igazságosság ügyéért és tanúságtételért felelős programigazgatója, Philip Peacock indiai lelkész, illetve az Egyházak Világtanácsa (EVT) vezetése, köztük Olav Fykse Tveit főtitkár és a szervezet nemzetközi ügyekért felelős bizottságának vezetője, Peter Prove.    

Az észak-korai látogatásra közvetlenül a REV Végrehajtóbizottságának jövő heti ülése előtt került sor, amelynek május 10 és 16. között Szöul ad otthont. A REV vezetőtestületének tagjai, köztük Erdélyi Diána külügyi referens, a demilitarizált zónába is ellátogatnak majd, ahol imaéjjelen vesznek részt és találkoznak a REV két dél-koreai tagegyházának, egyben a MRE partneregyházainak vezetésével is.

Fordította: Tamási Richárd

Forrás: www.oikoumene.org; www.wcrc.ch

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió