Gondolatok a nemzeti összetartozás napjára

2018. június 03., vasárnap

„Bármennyire furcsán hangzik is, nekem ez az ünnep, ez a nap Isten szeretetének a bizonyítéka" – Juhász András csongrádi esperes írása.

Nyolc éve ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját június 4-én. Előtte csupán a trianoni békediktátumnak nevezett gyalázatra emlékeztünk fájó szívvel ezen a napon. Már a szó is abszurd, hiszen az első világégést lezáró „békeszerződések” olyan igazságtalanok voltak, hogy aláírásuk pillanatától kezdve revánsért kiáltottak. Még az egyik francia katonai vezető, Foch marsall is így beszélt róluk: „Ez nem béke, csupán fegyverszünet húsz évre!” Igaza lett: még el sem telt a húsz év, és a danzigi öbölben 1939. szeptember 1-jén eldördült első lövésekkel soha nem látott szenvedés zúdult a világra.

Hogyan emlékeztünk erre a napra? ‘89 előtt refis diákként még többen öltönyben mentünk ezen a napon iskolába, amit azonban – a saját és az iskola érdekében – le kellett vennünk, amikor kimenőre mentünk a városba. Szinte tiltott volt az emlékezés. Mint valamiféle gyalázatról, csak súgva mertünk az akaratukon kívül a határon túlra került magyarokról beszélni. A szocialista berendezkedés az internacionalizmus jegyében tiltotta ennek akár csak említését is, nehogy konfliktus alakuljon ki a szomszéd, ugyancsak szocialista országokkal. Volt olyan általános iskolai osztálytársam, akinek erről nem beszéltek otthon, és megdöbbenve mondta: „Romániában voltunk, utaztunk vagy négyszáz kilométert, és képzeld, olyan kedves emberek vannak ott, annyira szeretik a turistákat, hogy a kedvünkért megtanultak magyarul!”

1989-ig a feledés homályába merült Trianon. Pedig amelyik nemzet elfelejti történelmét, arra van kárhoztatva, hogy újra átélje azt. A rendszerváltástól kezdődően szomorú tónusú ünnepként jelent meg újra június 4. De legalább emlékeztünk, és a kapcsolatok újra élőkké és mindenki előtt nyilvánvalókká lettek határon túli magyar véreinkkel. 2009. május 22-én pedig lebontottuk a lelki határokat, és a Kárpát-medencei magyar reformátusság újra egyesült. Több politikus is elmondta az utóbbi időben, hogy a református egység és egységtörekvések mintaként szolgáltak a jogalkotók előtt a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos törvény megalkotásakor.

Bármennyire furcsán hangzik is, nekem ez az ünnep, ez a nap Isten szeretetének a bizonyítéka. Kétségkívül szomorú nap, mert ha arra gondolok, hogy Kolozsváron alig hallani magyar szót, hogy Verecke vagy éppen Szabadka meglátogatásához útlevél kell, hogy egykori egyházmegyénk, a Békés-Bánáti Egyházmegye öt részre szakadva, három országban él, hogy Őrvidéket Burgenlandnak „becézik”, hogy Jókai városa, Révkomárom ma határváros, de a határ túloldalán van, összeszorul a szívem. Mégis, mindennek ellenére reménység van a szívemben. Ez a nap arra világít rá, amit Jeremiás egykor így fogalmazott meg siralmaiban a választott néppel kapcsolatban: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma…” (JSir 3,22) Más népek és nemzetek ennél kevesebb csapás alatt eltűntek a történelem süllyesztőjében. Népünk-nemzetünk túlélte a tatárdúlást, törökdúlást, „felszaba-dúlást”. Túlélte azt, hogy „két pogány közt” egy hazáért harcoltunk. Túlélte a belső széthúzásokból fakadó árulásokat, és túlélte Trianon sokkját is. „Él nemzet e hazán” – mindez Isten megőrző szeretetének, gondviselésének csodálatos bizonyítéka!

Ha Isten megtart egy embert, egy családot, egy nemzetet, akkor azzal mindig célja van. Vallom, hogy célja van népünkkel, nemzetünkkel is! Azt akarja, hogy e nép fiai és leányai az ő dicsőségére éljenek, hogy megtartó kegyelméért hálából a Jézusban nekünk is adatott kegyelemmel éljünk végre, és ne visszaéljünk! Szeretné, ha visszatérnénk hozzá, akitől elpártoltunk, és visszatükröznénk életünkkel egyen-egyenként és a nép, nemzet szintjén is az ő jóságát. Szeretné, ha válaszként megtartó szeretetére és a Krisztusban nekünk adott kegyelemre megszűnne a széthúzás köztünk, ha népünk tagjai Krisztus után egymásra is találnának, és ha e nap valóban a nemzeti összetartozás napja lenne!

Juhász András

A szerző csongrádi esperes. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. június 3-i számában.

Istent keresem

4Móz 15,22–41

„Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →